- Tudod, engem a röhögések, a vihogások, az ordítások, a kiáltások, a fintorok, a gúnyos grimaszok, az ajakfeszülések izgatnak. Mosoly? Ugyan már! Mi az az előzőekhez képest? Nem, engem nem érdekelnek a mosolyok. Nem zavar, ha valaki mosolyog, de jobban örülök, ha nem teszi.
- Téged senki sem varázsolt el a mosolyával?
- De, régebben. Ám ma már nem dőlök be csak úgy. Amúgy kimondtad a kulcsszót: azt, hogy levarázsol. Hát a fenéket, engem csak ne varázsolgasson senki és semmi!  A mosolyok csalókák, még akkor is, ha őszinték: eltakarják gazdájuk valódi egyéniségét, elrejtik a kevésbé megnyerő személyiségjegyeket, és képesek elhitetni másokkal - köztük a mosoly által elvarázsoltakkal -, hogy fene jó dolguk lesz a mosolygóval. A mosolyok - olykor erős - esztétikai értékkel bírnak, ezért kihasználják az esztétikus dolgokra vágyók fogékonyságát. Márpedig a legtöbb ember túl finnyás ahhoz, hogy elsősorban ne a szépre vágyjon. Tudod, mi a baj veletek, akik elalélnak egy mosolytól? Az, hogy nem választjátok el azt a mosolygótól! Azok a pasik, akik egy nő mosolyába szeretnek bele, általában megszívják: talán a nőbe kellett volna beleszeretniük, nem a mosolyába. Mert mi van akkor, ha lelohad az a mosoly?
- Ezt most azért fejtetted ki ennyire cizelláltan, mert manapság túl közhelyessé vált a mosolyogj! felszólítás?
- Lehet, hogy ez hozta ki belőlem, de azért jóval többről van szó közhellyel szembeni dacnál: én tényleg erre jutottam a mosollyal kapcsolatos elmélkedéseim során.
- Annyit ne elmélkedj, jó? Inkább mosolyogj, úgy sokkal szebb vagy!

kép: pixabay.com