Isten elaludt. Valószínűleg ezt az emberiség is érzékelte, de igazából nem is ez a lényeg. Az emberiség ezúttal nem számít, illetve nincs akkora szerepe ebben a történetben. Szóval Isten egyik sziesztája során elpilledt, majd mély álomba zuhant. Álmában óriási – sőt talán végtelen – táncteremben suhant könnyedén a táncolók között. A helyiség zsúfolt volt, és fülledt, azonban ez sem Istent, sem az ott tartózkodókat nem zavarta. Színes ruhák susogtak, libbentek, simultak vagy tapadtak idegen, ám vonzó anyagokhoz, cipők koppantak és csusszantak, kezek és karok érintkeztek, kulcsolódtak, tekintetek vesztek el tekintetekben, az óriási tér szabad hézagjai gyerekkacagással és játékos zizegéssel telítődtek.

Istent senki sem látta, de mindenki tudta, hogy ott van.

Ott volt a táncolók ritmusában, a testek érintkezésében, a ruhák susogásában, a biztonságos támaszt nyújtó karokban, az egymásba fonódó ujjak izzadságában, a rakoncátlan hajtincseket elsimító mozdulatokban, a kacagásokban, mosolyokban, az egymást csodáló pillantásokban, a csillogó szemekben, ott volt a táncterem élettel teli levegőjében, és a mindent betöltő zenében. És Isten örült, hogy igazán jó zene szólt: Billy joel, Bruce Springsteen, Simon and Garfunkel, Beatles, Queen meg hasonlók.

És Isten boldog volt, mert az emberek is boldogok voltak. Vagy ez fordítva van? Ő maga sem tudta soha, hogy igazából melyik következik melyikből, csak azt tudta, hogy a kettő – azaz ő meg az emberiség boldogsága, illetve boldogtalansága – szorosan összefügg egymással.

Álmában épp a Bridge over the troubled water zendült fel, s ő az összes táncteremben lévőt átölve ringatózott rá, amikor hirtelen felébredt. A Világ fészkelődött, nem bírt egy helyben ülni, s enyhén megrúgta Istent.

Isten: Ezt most muszáj volt? Olyan jó volt szunyókálni!
Világ: Véletlen volt, bocsánat.
Isten: Nem bírsz megülni a seggeden, mi?
Világ: Nem hát. Beleőszülök ebbe a monotonitásba.
Isten: Ne is mondd, én simán bealudtam unalmamban, de nem bánom. Irtó jó helyen jártam álmomban.
Világ: Voltak ott emberek?
Isten: Naná hogy voltak!
Világ: És nem volt uncsi?
Isten: Dehogy! Képzeld, jól érezték magukat, szabadok voltak, élettel teliek és önfeledtek. Táncoltak, együtt voltak, úgy igazán együtt.
Világ: Mégis mifélék voltak?
Isten: Mindenfélék.
Világ: Milyen szempontból mindenfélék?
Isten: Hát minden szempontból.
Világ: Úgy érted, hogy kulturális, vallási, bőrszín, nemi identitás meg ilyesmi szempontokból is?
Isten: Igen. Mindenféle szempontból mindenféle emberek voltak abban a táncteremben, amelyről álmodtam.
Világ: És nem volt balhé?
Isten: Már miért lett volna? Tudták, hogy ott vagyok, biztonságban érezték magukat, élvezték egymás társaságát. Boldogok voltak!
Világ: Hát ez igazán szuper álom lehetett. Kár, hogy nem voltam ott.
Isten: Ott voltál, hiszen te ott vagy, ahol az emberek vannak. Igaz, az az álombeli éned volt.
Világ: Ja. A valóságos énem meg közben halálra unta magát.
Isten: Szóval itt nem változott a helyzet…
Világ: Nem. Ugyanaz a lemez forog tovább, ami eddig is.
Isten: Attól tartok, az nem az, amit én hallgattam álmomban. Istenem, azaz hogy… Na mindegy. Szóval az emberek borzasztóan és kiábrándítóan unalmasak. Mármint a valóságban.
Világ: Na ja. Egyszerűen nem képesek fejlődni és haladni.
Isten: Csak hiszik, hogy fejlődnek és haladnak. Azt bezzeg hiszik… Közben meg ugyanazokat a köröket futják, ugyanazokat a hibákat követik el újra meg újra, és bármi zajlott a történelemben, egyszerűen csesznek tanulni belőle.
Világ: Folyton folyvást önmagukat, valamint elődeiket utánozzák, olyanokat mondogatnak, hogy bezzeg az én időmben, meg régen nem így volt, meg majd a következő generáció megoldja. Ezer éve ez van.
Isten: Van az annál több éve is.
Világ: Igazán előrukkolhatnának valami újjal, szokatlannal, merésszel, ötletessel. Valamivel, amivel felkeltik az érdeklődésünket.
Isten: Igen, csakhogy nem fognak, mert tőlünk várják a csodát, tőled meg tőlem. De azt várhatják a fene nagy passzivitásukban!
Világ: Na ja. El ne aludj megint, hé!
Isten: Már miért ne aludnék? Visszavágyom az előbbi álmomba, úgyhogy legközelebb akkor rúgj meg légyszi, ha az emberiség valami izgalmasat alkot.

képek: felső: pexels.com, alsó: unsplash.com/ Dolo Iglesias