Az olvasás és írás teljesen más.
Az írásaid egyszerűen egy olyan helyről érkeznek, amelyet el sem tudok képzelni. ^_^
Remélem Isten lát téged és szemmel tart, vigyáz rád és megóv a mókuskeréktől.
@homlokához asztalt szorít: Tök jó, hogy ez eszedbe jutott (de tényleg mindenki ott volt, amikor fel akarták építeni Bábel tornyát? :)). Amúgy töredelmesen bevallom, hogy ez természetesen némi írói túlzás a részemről. :)
@Momolla: Igen, nekem is az jutott az eszembe, hogy a negatív fél realista. :) Az író elég bonyolult dolognak látja ezt az egészet. (Persze azért vágyik egy elfogadó, sokszínű társadalomra, és persze azért tud nagyon negatív lenni :).) Köszönöm, hogy itt jártál. :)
@Momolla: én is örülök, ha jelzik a hibáimat, úgyhogy köszönöm :) Azzal nincs is baj, hogy próbáljuk lekötni az időnket, meg a járványhelyzet és bezártság okozta frusztrációnkat oldani, csak közben meg mégis annyira meg kell(ene) gondolni, hogy mit csinálunk, hova megyünk, hány emberrel találkozunk. Ez persze nagyon nehéz, de azt látom sajnos, hogy sokan a legkisebb figyelmességet és felelősséget sem akarják vállalni.
Valójában ahogy én észrevettem, az emberek nem sokat változtak. Akik szociálisak voltak, azok is maradtak, akik pedig eddig is szerettek a négy fal között élni, azok maximum egy kirándulással lejáratják a bezártság elleni ellentámadást. Az aktivitás már más kérdés. Valóban aktívabbak lettünk, de az általunk kényelmes szociális szinten. Az első kategória például elkezdett közösen sportolni, önkénteskedni, több munkát vállalni, közösségi hobbykat üzni stb. Az utóbbik inkább a ház körül tevékenykednek, selflearning-elnek és egyéni hobbykat keresnek. És ez normális is szerintem.
Nem tudom te hogy vagy vele, én örülök, ha valaki rávilágít a helyesírási hibáimra. Csak egy apróság:
"illetve a dolgoknak először fejeben (fejben) kell eldőlniük"
Köszönöm az írást, teljes mértékben egyetértek veled.
"... amelyben végre életed aktív résztvevőjévé VÁLT a lelked". Gondolom, így szeretted volna írni.
"Tényleg groteszk, amikor az ember rájön, hogy a legszemérmetlenebb, legmegdöbbentőbb, legidegenszerűbb titkokat nem mások életének szaftos részletei, hanem saját lelkének legmélyebb bugyrai szolgáltatják." Mintha csak Momollát hallanám, bár vele még csak az elején járunk vagy talán már a falakat bontogatom? Ki tudja?
Mindenképp nagyon tetszik a hozzáállásod és teljes mértékben egyetértek veled. A lélek egy külön személy, akivel úgy kell bánnunk mint hímes tojással, hisz bár ő van akarata ellenére testünkbe zárva, mégis ő az aki a legnagyobb hatással van erre a ketrecre.
"Egyfelől azokat veri át a legdurvábban, akik megtéveszthetetlennek hiszik magukat, és azt állítják, hogy az életnek nincs értelme, másfelől soha nem engedné, hogy bárki is rájöjjön az élet értelmére."
Már többször nekiindultam annak, hogy megpróbáljak valami értelmeset kihozni eme rejtélyes fogalomösszetételből, de valahogy mindig ugyanoda kötöttem ki, ahova te. És most rájöttem, hogy tényleg így van. Örülök, hogy nem fejeztem be, mert te pontosan és teljes mértékben megfelelő szavakkal fejtetted ki a megmagyarázhatatlant.
Köszönöm, hogy olvashattam az írásod, nagyon tetszik a stílusod és biztos visszatérek majd. Csak így tovább, hajrá!
Kedves Miranda! Örülök, hogy Ön is hasonlóan látja New York-ot. Tud valamit ez a város, sok beszámolót végigolvastam az utazás előtt, és tényleg mindenki rajongással mesélt róla. Már most visszavágyom én is. :)
Kedves Lili! Gratulálok,nagyon jól lefestette New Yorkot. Nekem is hasonló benyomásaim voltak. Ugyanazt éreztem, amikor először odaérkeztem - úristen, én tényleg itt vagyok?? És ugyanazt gondolom - izgalmas és magával ragadó, ugyanakkor piszkos és ellentmondásos, abszolút nem homogén, de mégis elvarázsol és visszahúz. Bármikor szívesen visszamennék.
Kedves Lili! Élvezhet volt olvasni New York-i beszámolóját, rajongását a város iránt, elbeszélése stílusa magával ragadó. Örülök, hogy jól érezte magát.
UI. Azért Párizs se semmi!
Utolsó kommentek:
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2023.06.08. 20:22:14
Bejegyzés: Igazi hungarikum
Hungchester 2023.02.05. 15:30:33
Bejegyzés: Beszélgetés a kimondott szavakról
Momolla 2022.03.13. 02:55:03
Az írásaid egyszerűen egy olyan helyről érkeznek, amelyet el sem tudok képzelni. ^_^
Remélem Isten lát téged és szemmel tart, vigyáz rád és megóv a mókuskeréktől.
Bejegyzés: Amikor Isten bealszik
apro_marosan_petergabor 2021.10.16. 08:59:23
Bejegyzés: Az emberi ész nagy visszatérése
Imre Bea 2021.10.15. 22:00:37
Bejegyzés: Az emberi ész nagy visszatérése
Momolla 2021.05.20. 20:26:07
Bejegyzés: Nyugodj, Kaszás!
Imre Bea 2021.05.13. 12:01:24
Bejegyzés: Az emberek túl hülyék bizonyos dolgokhoz, nem?
Momolla 2021.05.13. 10:15:25
Bejegyzés: Az emberek túl hülyék bizonyos dolgokhoz, nem?
Imre Bea 2021.04.28. 19:13:35
Bejegyzés: Az utópia itt van
Momolla 2021.04.28. 13:35:09
Nem tudom te hogy vagy vele, én örülök, ha valaki rávilágít a helyesírási hibáimra. Csak egy apróság:
"illetve a dolgoknak először fejeben (fejben) kell eldőlniük"
Köszönöm az írást, teljes mértékben egyetértek veled.
Bejegyzés: Az utópia itt van
Imre Bea 2021.04.21. 09:38:48
Bejegyzés: Egy lélek monológja
Momolla 2021.04.20. 15:40:38
"Tényleg groteszk, amikor az ember rájön, hogy a legszemérmetlenebb, legmegdöbbentőbb, legidegenszerűbb titkokat nem mások életének szaftos részletei, hanem saját lelkének legmélyebb bugyrai szolgáltatják." Mintha csak Momollát hallanám, bár vele még csak az elején járunk vagy talán már a falakat bontogatom? Ki tudja?
Mindenképp nagyon tetszik a hozzáállásod és teljes mértékben egyetértek veled. A lélek egy külön személy, akivel úgy kell bánnunk mint hímes tojással, hisz bár ő van akarata ellenére testünkbe zárva, mégis ő az aki a legnagyobb hatással van erre a ketrecre.
Bejegyzés: Egy lélek monológja
Momolla 2021.04.20. 15:23:27
Már többször nekiindultam annak, hogy megpróbáljak valami értelmeset kihozni eme rejtélyes fogalomösszetételből, de valahogy mindig ugyanoda kötöttem ki, ahova te. És most rájöttem, hogy tényleg így van. Örülök, hogy nem fejeztem be, mert te pontosan és teljes mértékben megfelelő szavakkal fejtetted ki a megmagyarázhatatlant.
Köszönöm, hogy olvashattam az írásod, nagyon tetszik a stílusod és biztos visszatérek majd. Csak így tovább, hajrá!
Bejegyzés: Az élet meg az értelme
Konok Lili 2019.09.25. 15:53:58
Bejegyzés: New York, te drága!
Zsuzsa Almássyné Sós 2019.09.24. 21:00:35
Bejegyzés: New York, te drága!
Konok Lili 2019.09.21. 18:43:34
Bejegyzés: New York, te drága!
Miranda 2019.09.21. 11:02:28
Bejegyzés: New York, te drága!
Konok Lili 2019.09.21. 07:50:35
Bejegyzés: New York, te drága!
klarissza 2019.09.20. 19:44:02
Bejegyzés: New York, te drága!
Konok Lili 2019.02.28. 20:55:59
Bejegyzés: Valami tényleg bűzlik Dániában