(A bejegyzésben némi tartalomleírás is olvasható.)

Tényleg tudnak valamit a skandináv filmek. A svédek meg a dánok legalábbis biztosan. Legutóbb A vadászat megnézése után jutottam újra – sokadszor – erre a következtetésre.

A vadászat számomra tökéletes film. Igaz, nem az a fajta, amelyik elvarázsol, feltölt, amely után könnyednek, jókedvűnek és energikusnak érzem magam, hanem az, amelyik felzaklat, felháborít, megrendít, dühít, leterhel és durván elgondolkodtat.

A pedofília gyomorforgató, szemlehunyós tabutéma, ám csöppet sem szokatlan és új keletű a művészetekben, például a filmekben sem. Az pedig, hogy egy közösség hirtelen kiközösíti egy adott tagját, kifejezetten gyakori téma. A kettő együtt meg ... eléggé adja magát.

Vagy nem. Vagy legalábbis nem a szokásos módon. Mert nem feltétlenül úgy van, ahogy gondolja az ember.

Ez a dán film például szinte idillikus kezdőjelenetekkel indul. Adott egy kis város valahol Dániában, távol a világ zajától, közel a természethez, szimpatikus, kedves lakókkal, akik szeretnek élni. A barátok összejárnak, legyen szó közös vacsoráról vagy kifejezetten pasiprogramról (vadászat, kártyázás, ivás). Jó a hangulat az óvodában is, a gyerekek harsányak, energikusak és szeretik a velük foglalkozókat. Különösen Lucast, aki könnyen megtalálja velük a hangot. Lucas a közösség kedvelt és megbecsült tagja, figyelmes, segítőkész ember, aki elvált, de kamasz fiával szoros a kapcsolata. Jó barát, bár kissé visszahúzódó és csendesebb hangosan mulatozó barátainál. Vagyis olyan valaki, aki a közösség hasznára van, de sok port nem kavar.

Azonban a kellemes kezdőjelenetek után egy gyermeki hazugságnak köszönhetően megindul a lavina. A városlakók egy pillanat alatt Lucas ellen fordulnak, még a legjobb és legközelebbi barátai is: igaznak vélnek valamit, mert egy gyerek nem hazudik.

Pedig mégis: egy óvodás kislány (Klara) hazudik. Hazudik, mert dühös, mert elutasításként él meg valamit, pedig Lucas korrektül viselkedik. Ő az egyetlen, aki igazán figyel Klarara, sokszor ő viszi el az óvodába vagy ő kíséri haza délután, mert a szülők épp veszekednek, dolgoznak, rohannak. Nem csoda, ha a gyerek a szeretethiány és a csalódás következtében nem érzékel bizonyos határokat, s átlépve azokat rendesen felkavarja a kis közösség állóvizét na meg Lucas életét.

A Lucast alakító Mads Mikkelsen

A vadászat kitűnő és különleges társadalomkritika: arról szól, hogy valahogy semmi sem arról szól, mint amiről valójában szólnia kellene.  

Egy óvodás kislánytól olyan szavak, kifejezések hangzanak el, amit természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, aminek sürgősen utána kell járni: szűkszavú és zavart beszéde valóban arra utalhat, hogy egy felnőtt férfi perverzitásának áldozatává vált. De valahogy mégsem történik korrekt módon a dolgok kisilabizálása. Nem zajlik korrekt módon Klara kihallgatása, akinek gyakorlatilag a szájába rágják a részéleteket. Nem történik meg Lucas tájékoztatása, hogy hogyan áll az ügye, elvégre mégiscsak ő az érintett, miközben egy ideig azt sem tudta, hogy melyik gyerek beszélt róla. Nemhogy a védekezésre, de a megszólalásra sem kap lehetőséget, helyette pillanatok alatt fordulnak ellene a legjobb barátai is, köztük a kislány édesapja, aki állítólag nagyon ismeri Lucast. „Látom, hogy mikor hazudsz, tudod. Amikor megrebben a szemed, úgy, mintha tikkelnél.”

Olyan ez az egész, mintha helyre akarnának billenteni valamit, ami igencsak félresiklott. Például, hogy hirtelen egy elhanyagolt kislány felé fordul a figyelem. Valójában viszont nem igazi figyelemről van szó. Bár óvják, de továbbra sem figyelnek igazán Klarara, saját elképzelésüknek (a gyereket bántalmazták) alávetett megnyilvánulásaik sokkal inkább szólnak róluk, mint Klaráról, aki immár nagyon nehéz feladat előtt áll, ha el akarja mondani az igazat. Igazából, bár nincsenek tisztában vele, ártanak neki: a szájába adott részletekkel még jobban összezavarják, valamint túlzott agressziójuk áldozatává válik valami, ami a kislány számára nagyon fontos volt. Látszólag Klara áll a középpontban. A lakóközösségében és a történetében is. Gyakorlatilag meg lehet, hogy sokkal inkább az elfojtott érzelmek, frusztrációk, agressziók, amelyek csak egy ilyen extrém ügy kapcsán törhetnek felszínre. Szóval valahogy a helyrebillentés is félresiklott. Az, hogy az emberek felkapják a fejüket, érthető és természetes, hiszen olyan megemészthetetlen és bicskanyitogató dologról van szó, amely ha valóban megtörténik, megbocsáthatatlan. A baj nem a Lucassal szembeni bizonytalanság, hanem pont a bizonyosság, hogy tényleg bántalmazta a kislányt, pedig jól ismerik. Félelmetes az a vadság és agresszió, amellyel néhányan ellene fordulnak, s számomra egyértelmű, hogy nem csupán az igazságérzetről, az empátiáról szólnak. Úgy tűnik, veszélyes is lehet, ha egy kis közösségben a férfiak egyik legfontosabb szabadidős tevékenysége – és feszültséglevezetése – a vadászat.

Végül látszólag helyrebillennek a dolgok. Ám ez is csak amolyan félresiklott helyrebillenés. Nem derül ki ugyanis a lényeg: hogy miért hazudott Klara. Nem derül ki, hogy valódi figyelemre vágyik, hogy a szülei hanyagságának és kamaszkorú bátyja érdeklődésének szókincse és képi világa milyen komoly nyomokat hagy rajta. Na meg ott van az a keserves stigma, amely alaptalanul került valakire, de amit mégsem lehet teljesen levakarni.

Sokat tudnék még írni erről a filmről, mert több héttel a megnézése után is kattog az agyam rajta. Eszembe jut még például az, hogy amíg itt jogtalanul vádolnak valakit pedofíliával, a valóságban sok esetben épp az ellenkezője történik: igazat mond a gyerek, de meg sem hallják vagy igyekeznek eltusolni, elkerülni a botrányt.

Eszembe jut a kérdés, hogy különb-e a vádló a vádlott-tól? Különb-e akkor, amikor hasonló szintű – igaz, nem perverz és nem gyerek felé irányuló – beteges agresszióval fordul a vádlott felé, mint amilyet maga a vád is tartalmaz?

Eszembe jut, hogy így kívülről könnyű átlátni a dolgot, felháborodni a Lucast érintő igazságtalanságon, méltatlankodni, hogy hogyan fajulhatnak így el a dolgok. De ott motoszkál bennem a kérdés, hogy ha annak a közösségnek a tagja lennék, védeném-e Lucast, illetve legalább kételkednék-e az őt ért vád jogosságában, vagy a tömeghez tapadva szembefordulnék vele?

Eszembe jut az is, hogy Lucas egy kicsit a letűnt társadalmak figurája, de mindenesetre nem a moderneké. Jó ember, őszinte és önazonos, visszafogott és csendes. Igyekszik megvédeni magát, ha szükséges, emberi és intelligens módon: volt feleségével szemben és az ügy kirobbanása után is. Jól érzi magát óvodai dolgozóként, hiába beszél erről lekezelően a volt felesége. „42 éves vagy és egy óvodában dolgozol.” Azaz nem egy puccos nagyvállalatnál építgeti a karrierjét... Szóval köszöni, jól van, illetve jól lenne, ha békén hagynák. A történtek megviselik és megtörik, de nem maradt harag benne. Ha mindez egy jó barátja körül zajlik, valószínűleg Lucas nem fordul ellene.

Elképesztően jó filmnek tartom A vadászatot ijesztően és megrendítően valóságos színészi alakításai (különösen le a kalappal a Lucast játszó Maks Mikkelsen és a Klarat alakító Annika Wedderkopp előtt), erős jelenetei (pl. amikor Lucas Klara apjának szemébe néz, aki ugye ismeri Lucast, tudja, mikor hazudik, a kontextus: Szenteste, templomi környezet, ahol az óvodások énekelnek), valamint összetett, egyedi és elgondolkodtató témája miatt. Nem utolsósorban pedig a címe is tökéletes. Elvégre egy jó vadász akkor érzi elemében magát, ha megfelelő célpontot talál magának, és ebben a filmben talán pont ez történik.

képek: felső: wikipedia, középső: unsplash.com/Sebastian Pociecha, alsó: unsplash.com/Zahrin Lukman