– Mi nyomaszt úgy, apám? Mármint az én létezésemen kívül? – kérdezi Emil a bárpultnál.
– Az az elkeserítő észrevételem nyomaszt, hogy manapság már lehetetlennek tűnik a polgárpukkasztás. Csinálhatnál vagy mondhatsz bármit, a polgártársak csesznek pukkadozni. Járhatnál egy szál bugyiban csárdást a körúton, szeme sem rebbenne senkinek…
– Ja, de az tényleg amatőr! Akkor már a parlamentnél lehetne valamilyen keleti, azaz inkább nyugati, egészen nyugati táncot lejteni, mert egy szál bugyi ide vagy oda, csárdást járni nem annyira formabontó tevékenység kis hazánkban.
– Hálás köszönet az inspiráló közbevetésedért, de tök mindegy. Nincsenek már tabutémák, nincsenek kirívó vélemények és viselkedési formák. Ez azért nagyon szomorú, mert tudod, semmi sem mulattatóbb egy jó kis polgárpukkasztásnál.
– Hogyne tudnám, hiszen én voltam a kísérleti nyuszid. Rajtam gyakoroltál, aminek köszönhetően a tökéletességre fejlesztetted polgárpukkasztó képességedet.
– Nos, ha így is van, semmire sem megyek már vele. Tele van a környezetem fapofákkal, akik közönyösen bámulnak bele a semmibe.
– Amúgy nem értek egyet azzal, hogy nehéz dolog a polgárpukkasztás, ugyanis szerintem a jelenkor legegyszerűbb küldetése. Néha elég például olyan színű ruhát viselni, amely szín nem kedvence valakinek, aki szembejön veled az utcán (empátia hol marad? hiszen bántja a szemét!), vagy olykor elég olyan művészeti alkotást létrehozni, ami felborzolja némely kultúrafogyasztó kedélyét (ő nem ezért fizetett, oké?!). De kiváló polgárpukkasztásnak minősülhet az is, ha szimplán posztolsz valamit a közösségi felületeiden, no nem komoly megosztó témákra, társadalmi aktualitásokra gondolok, hanem mondjuk egy bögre gőzölgő kávéra (mit kávézgatsz, amikor mások totál idegbe vannak ???). Szóval polgárpukkasztás céljából igazán nem érdemes Maldívig repülni, majd ott élénk színű koktélokkal pózolgatni a nagyonkék óceáni háttérrel.
– Mondjuk Maldívon pont tojnék a polgárpukkasztásra.
– Aha, csak attól még azt tennéd, ha posztolnál, akár tudatosul benned, akár nem.
– Oké, de amit te állítasz, az az, hogy szinte már a puszta létezésünkkel is tökre polgárpukkasztók vagyunk.
– De még mennyire! Határozottan állítom, hogy az emberek annyira humortalanná, merevvé, valamint a végletekig frusztrálttá és feszültté váltak, hogy sokan egy szempillantást is simán polgárpukkasztásnak vesznek.
– Van az a kontextus, amelyben egy szempillantás nagyon is polgárpukkasztó tud lenni.
– Aha, de feltételezem, hogy a pultoslány felé irányuló szempillantásaid célja valami egészen más.
– Igen, a sörrendelés!
– Biztos vagy te ebben?
Ugyan már! Csak polgárpukkasztás az egész!
kép: unsplash.com/ Markus Spiske
