Kétféleképpen reagáltak azok, aki meghallották, hogy megyek New York-ba. Akadtak olyanok, akik azt kérdezték, hogy oda meg ugyan minek, másoknak viszont egyenesen felcsillant a szeme. New Yorkról mindenki gondol valamit, valami egészen szélsőségeset.

Ezerféle érzés kavaroghat az emberben ezzel a várossal kapcsolatban,akár látta, akár nem. Egyedül egyvalami nem: a közöny. New York túlságosan sokszínű, káprázatos, eklektikus, harsány, zizegő, ingergazdag ahhoz, hogy hidegen hagyja az embert. Talán tényleg a legszínesebb, legösszetettebb a világon. Mintha minden egyes ember, aki megérkezik oda, hogy aztán ott éljen, vinne magával egy apró mozaikdarabkát, saját kultúrájának és mentalitásának lenyomatát, amelyet a már megszámlálhatatlanul sok mozaikdarabkával telerakott képbe illeszt: nem feltétlenül oda, ahova talál, hanem ahova sikerül. Ha az ember távolról pillant rá erre a képre, nem egy egységes, értelmezhető alkotás rajzolódik ki előtte, hanem egy nagyon furcsa, nagyon színes valami, s az már csak a szemlélőn múlik, hogy lát-e rajta izgalmas, inspiráló absztrakt dolgokat, vagy akár apró, nagyon is kivehető és azonosítható firkákat, vagy sem.

New York még az amerikaiak számára is különc városnak számít. Semmiképp sem amerikai, gondolhatják az Egyesült Államok lakói, esetleg olyan … európai, vélekedhetnek egyesek. Ez azonban nem igaz. Európaiként megállapítottam, hogy New York egyáltalán nem európai. New York olyan… New York-i. Hogy mit takar ez a jelző? Nehéz lenne megfogalmazni, de aki érzi – attól függetlenül, hogy járt-e ott vagy sem –, az tudja, és megérti azokat, akik vágynak vagy visszavágynak oda.

[

Kilátás a Top of the Rock-ról (Rockefeller Center)

Manhattan

Sokak számára New York valójában Manhattant jelenti. Manhattanben készülnek a tipikus New York-i képeslapok, ott találhatók a legnépszerűbb látnivalók. Manhattan alsó részén alakult meg a hollandok által létrehozott Új-Amszterdam (1626), onnan kezdett el terjeszkedni a város. A turisták egy része ki sem mozdul onnan. Pedig Manhattan valójában a legkisebb az öt városrész közül (Manhattan, Brooklyn, Queens, Bronx, Staten Island). A legkisebb, de a legsűrűbben lakott: nagyjából akkora a népessége, mint egész Budapesté. New York-ban amúgy a wikipédia szerint 8,6 millióan laknak, ám területileg csupán másfélszer akkora (itt egy részletes cikk a két város összehasonlításáról), mint a magyar főváros. Nehéz ezt elhinni, mert sokkal, de sokkal nagyobbnak képzeltem, mi több, maga Manhattan is jóval nagyobbnak tűnt, szinte végtelennek. Ez nem is csoda, hiszen Manhattan iszonyúan sűrű és ingergazdag. A szigeten található például a pénzügyi negyed, a forgalmas Broadway a rengeteg színházával, a Times Square az elképesztő nyüzsgésével és fényreklámjaival. Itt vannak az olyan – önmagukban is különc kis szigetnek ható – művésznegyedek, mint például a Soho, Chelsea, Greenwich Village és East Village. Manhattanben alakult ki Chinatown és Little Italy. A sziget közepén terül el az óriási területet elfoglaló zöld téglalap, a Central Park, amelynek keleti szomszédságában fekszik rengeteg múzeummal a – részben – előkelő negyed, az Upper East Side. Mindezek mellett talán meglepő, de Harlem is Manhattan – északi – részét képezi.

Szóval elképesztő, csak a legnépszerűbb városrész mennyire sokszínű és sokrétű: befordulsz egy utcán, és már egy teljesen más világban találod magad, mint alig pár perccel azelőtt.

A sziget már az 1930-as években egészen modernnek hatott. Világválság ide vagy oda, gazdagék folyton versenyeztek egymással: Úgyis én építem a nagyobbat! Nem, mert én, bibi! Akkoriban épült az Empire State Building, a látványos halpikkelyes tornya miatt ismertté vált Chrysler Building és a Rockefeller Center is.

A New York-i metró

New York-ban metrózni nagy élmény, már-már túlságosan is nagy. A több mint 30 metróvonalon vannak expresszjáratok, amelyek nem állnak meg minden megállóban, de legalább saját külön jelzéssel hasítanak. Előfordulhat viszont, hogy egy adott nevű járat egy adott megálló után három különböző irányban folytatja az útját, tehát nem elég csak a jelzést figyelni. Mint ahogy megeshet az is, hogy az A expresszjárat az egyik megállóban C helyi járattá változik, amely már minden várakozónak jó. Ez mondjuk a bemondóban nem hangzik el, csupán az egyik metrókocsiból fejét kidugó metrós hölgytől lehet megtudni, aki lelkesen terelgeti befelé az embereket. Szóval az ember bizonytalanul felszáll az A-ra (mert még mindig az van kiírva rá), és reménykedik abban, hogy akkor innentől az most már tényleg a C (az volt).

Ezenkívül a New York-i metrózás kifejezetten immunerősítő, amennyiben a drasztikus hideg-meleg váltakozás annak tekinthető. A gyanútlan turista lebattyog a metróaluljáróba, ahol a felszínhez képest jó néhány fokkal melegebb van, de legalább eldöntheti, hogy melyiket érzi kellemesebbnek: a fullasztó levegőtlenséget vagy a patakokban csorgó izzadságot? Aztán amikor megérkezik a metró, végre beszállhat a – többnyire – jéghideg fülkébe. Ami azt illeti, én, a BKV által elkényeztetett közép-európai turista, nem voltam rest a sálamba burkolózni vagy akár pulcsiba  bújni, de úgy tűnt, sokaknak meg sem kottyan ez az egész.

És még milyen a New York-i metró? Hát koszos és szemetes, méghozzá nagyon, a metrómegállók és metrókocsik egyaránt. Mi több, koszos és szemetes az egész város (azok a részei legalábbis, amelyeket én láttam belőle).

A légkondi, az idő meg az amerikai lazaság

A legkondit nemcsak a metróban, hanem mindenhol (vendéglátóhelyeken, bevásárlóközpontokban) ezerrel nyomják, akkor is, ha kint egészen elviselhető az idő. No igen, az idő. Az többnyire párás és meleg, néha forró. És olykor a kék égből is szemerkél valami (2in1 package), amit már a helybéli fekete srác sem tud mire vélni, nemhogy az egyszeri turista. Különben azt viszonylag hamar meg lehet szokni, hogy valahonnan valami az emberre csöppen. Egy idő után már nem kaptam fel a fejem, hiszen nem madár fosott le, csupán az ablakokban fityegő légkondikból csöpögött a víz. Eléggé sajátos megoldás, de az amerikaiak nem viszik túlzásba a precizitást meg a praktikus dolgokat, nem veszik olyan komolyan az életet, na. Például brooklyni szállásunk környékén is akadt néhány furán összetákolt könnyűszerkezetes épület, sőt ami azt illeti, a mi apartmanunk is egy kicsit ilyen volt. Csak én érzem, hogy lejt a lakás? Nem, válaszolja az egyre távolodó gurulós bőrönd.

Valóság és illúzió

New York-i kirándulásom alatt többször eszembe jutott valóság és illúzió kapcsolata. Vajon mennyire passzol majd New York valósága a vele kapcsolatos – talán túlságosan is rózsaszínű – illúziómhoz? Vajon mennyire látom meg a város igazi arcát? A legigazibbat valószínűleg csak azok láthatják, akik ott élnek, de turistaként is igyekeztem minél többet észlelni belőle.

A New York-i idő, metrózás és jéghideg klíma embert próbáló. A nagyzási és fogyasztási mánia, a csillivilli látszat a mocsokkal és a mélyszegény lézengőkkel együtt elgondolkodtató. Ám mindezek ellenére mégis azt mondom, New York nem hazudtolja meg önmagát. Azt, hogy ez a város valóban pont olyan, mint a filmekben. Olyan a sok sávos, forgalmas belvárosi utakkal, a sárga taxikkal, az egymást érő street food árusokkal, a Broadway fényreklámjaival, az óriási felhőkarcolókkal, a hömpölygő tömeggel, amelyben műanyag – meleg kávéval vagy jéggel teli – poharakat szorongató emberek sietnek a dolgukra, talán épp a közeli parkba elfogyasztani az ebédjüket. Néhány nap után a forgatagban éreztem meg igazán azt, aminek Frank Sinatra részese akar lenni (I want to be a part of it), Billy Joel pedig egy sajátos tudatállapotnak tekinti (New York state of mind), vagy amit csak szimplán úgy emlegetünk, hogy New York-i életérzés.

New Yorkkal kapcsolatos elképzeléseim tehát tökéletesen beilleszkednek New York valóságába, még akkor is, ha az a valóság az illúzióimnál jóval tágabb és összetettebb.

Ami örökre megmarad

A legemlékezetesebb pillanataim és élményeim a következők voltak:

• A JKF repülőtérre megérkezve nehezen tudtam felfogni, hogy én most tényleg Amerikában vagyok. (Illetve leszek, ha beengednek az Államokba. Beengedtek.)
• Amikor a metrómegállóból felérkezve először megpillantottam a brooklyni brit stílusú sorházakat (olyanok, mint a filmekben), amelyek közül egyikben volt a mi szállásunk. Kellemes, szimpatikus környék, nem olyan zajos, mint Manhattan, leszámítva a napközbeni eléggé sűrű repülőgépforgalmat. Feketék, ázsiaiak, fehérek lakják.
• Katartikus volt először megpillantani Manhattant az óriási épületeivel, a távolban a felhőkarcolóival. Ez a legdélebbi részen történt, néhány lépésnyire az óceántól, a vízpartról pár perccel később pedig megláttam a távolság miatt homályos és picinek tűnő Szabadság-szobrot. (A szobor szigete hivatalosan a szomszédos New Jersey városhoz tartozik).
• Nagyon vártam, hogy átkelhessek a Brooklyn hídon. Ha megláttam valamelyik filmben, mindig elképzeltem, hogy talán majd egyszer én is… A híd 1883-ban készült el, a világ legelső függőhídjainak egyike, néhányan a világ nyolcadik csodájaként emlegetik. Tényleg nagyon látványos és fotogén, illetve büszkén tesz eleget küldetésének: összeköti Manhattant és Brooklynt. Az óriási tömeg ellenére imádtam a hídon töltött nagyjából fél óra minden másodpercét, és ámulva kacsintottam olykor vissza Manhattan felhőkarcolóira.
• A zajos és nyüzsgő Dél-Manhattan után másnap Greenwich Village-ben és East Village-ben az volt az érzésem, mintha nem is New York-ban, hanem egy csendes kisvárosban lődörögnék: sétálás közben többnyire brit stílusú sorházakat láttunk apró, zöld előkertekkel, valamint forgalom nélküli utakat.
• Hihetetlen volt az Empire State Building tetejéről (381 méterrről) bámulni a várost, felfogni, hogy ez nem a tévé képernyője, hanem a valóság, még akkor is, ha eléggé borús volt az idő.
• Hullámvasutaztam Coney Island-en. Coney Island tulajdonképpen egy nagyon népszerű, retró hangulatú vidámpark Brooklyn óceánpartján. Mondhatnám, hogy nem nagy durranás, olyasmi, mint egy falusi búcsú, csak mégis nagyobb, és tartozik hozzá egy tengerpart, de azért – vagy pont ezért – megvan a maga varázsa (egy Manhattanben felnővő és/vagy élő New York-i számára meg pláne meg lehet). A hullámvasút olyan régi stílusú, mint a budapesti, csak rövidebb és gyorsabb, mint utóbb kiderült. (Ez volt az első hullámvasút-élményem, a budapestit csak videón láttam.) Tényleg nem tűnt vészesnek, ezért szántam rá magam nagy nehezen. Aztán kiderült, hogy azért eléggé vészes, legalábbis számomra mindenképp. Az volt az érzésem közben, hogy ki fogok repülni, hogy akkor most kampec. Életemben egyszer vagyok bátor, és tessék, így járok… Végül túléltem.
• New York-ban nem lehet betelni az emberek figyelésével. Ezzel töltöttem az időt a metrón a hosszú, akár közel egyórás utak alatt, és egyáltalán nem unatkoztam. Na meg persze az utcákon is szemléltem a látóterembe bekúszó – néha egészen különc vagy fura – járókelőket. A metrón még sokkal jobban megy a telefonozás, mint nálunk, kortól függetlenül. Sokak fülén fül- vagy fejhallgató, néhányan – feketék ­­­– ritmusosan mozogtak a hallgatott zenére. A metrózás tökéletesen alkalmas a meleg ebéd vagy vacsora elfogyasztására, sőt akár egy közvetlen csevejre egy vadidegennel. Sokszor hallottam, hogy a New York-iak közvetlenek, és könnyen szóba elegyednek bárkivel. Nos ez igaz, a metrón is láttam erre példát, illetve Dél-Manhattan Bowling Green parkjában megszólított minket egy férfi, hogy ő már évek óta itt él, de eddig nem tudta, hogy ez a város legrégebbi parkja. Néha azon tűnődtem, hogy a generációk óta itt élők ismerik-e családjuk történetét. Honnan érkeztek, és miért? Hittek-e az amerikai álomban? Mit éreztek, amikor a hajóról megpillantották a Szabadság-szobrot? Megszerették-e New Yorkot? A hangulat, amely az amerikai álom és a sok bevándorló történet keveréke, végig ott lebegett a város felett.
• Egy kicsit bemerészkedtünk Harlem híres főutcájába, a 125. utcába. Itt a többség afroamerikai: sokan a portékáikat árulták, zenéltek vagy prédikáltak valamit, vagy csak hangosan csevegtek egymással. Már a brooklyni szállásunk környékén is megfigyeltük, hogy a feketék sokkal inkább élik az életüket az utcákon: ott találkoznak egymással, beszélgetnek, zenét hallgatnak vagy kártyáznak, a fehérek meg inkább behúzódnak az éttermekbe. Mondjuk a harlemi forgatag a brooklyninál jóval nyüzsgőbb és kaotikusabb volt. Ha még egyszer visszatérek New Yorkba, Harlembe is egészen biztosan visszamegyek: egy jó jazz koncertre és egy gospel misére.
• Nagyon szuper volt tandem biciklizni a Centrál Parkban. A tandemezés önmagában jó móka (most próbáltam először, én ültem hátul), de azt a pillanatot nem feledem sosem, amikor felfogtam, hogy ez ráadásul a Central Parkban történik. Azt gondoltam, hogy tudom én, hogy óriási ez a park, hogy ugyan jókora szeletet kisajátít magának Manhattanből, de hát akkor is „csak” egy park. Aham. Hát valójában dunsztom sem volt arról, hogy mennyire óriási, gyalog akár 4-5 órát is el lehet itt tölteni. És amellett, hogy hatalmas, tényleg lenyűgöző. Vannak nagyon zsúfolt, nyüzsgő részei, de bőven akadnak rejtettebb, csendesebb zugai is. Itt New York-i és turista egyaránt megfeledkezhet arról, hogy egy világváros központjában tartózkodik, egészen addig, amíg a távolban meg nem pillantja Manhattan épületeit és felhőkarcolóit.

Végezetül

Az utazás előtt imádtam New York-ot. New York-ban eleinte imádtam a tudatot, hogy New York-ban vagyok, aztán megállapítottam, hogy valóban imádom ezt a várost. Vagyis, ez így mégsem pontos. Igazából az, amit a város iránt érzek azóta, hogy tényleg ott jártam, az az igazi, mély szeretet, amely néha képes rajongássá fajulni. Igen, szeretem és elfogadom New Yorkot a hibáival együtt, és újra és újra visszatérnék hozzá. Értek már katartikus élmények utazások során, de valljuk be, az „Úristen, én tényleg New York-ban vagyok???” mámort csakis kizárólag New York képes megadni az embernek.

Azt hiszem New York olyan szerető, aki mindenki vágyát képes kielégíteni. Még azokét is, akik kifejezetten ódzkodnak tőle, mert nekik nem kell Amerika, nem kellenek a felhőkarcolók, a zaj meg a tömeg, stb. New York legszívesebben őket is kézenfogná, és sétára invitálná a Central Parkba vagy Greenwich Village meghitt utcáira, ámulatba ejtené valamelyik múzeumban, megbabonázná valamilyen varázslatos muzsikával vagy idegen kultúrák ízeivel, alkotásaival. Mert New York ilyen. Olyan… New York-i.

  Manhattan déli része a vele szemközti Staten Island felé haladó kompról.

képek: saját