Mondd, Kaszás, élvezed? Persze hülye kérdés, nyilván élvezed. Hisz azért csinálod. Tettrekészséged, buzgóságod határtalan, úgy tűnik. Most aztán megmutatod, hogy tudsz még aktívabb, még kreatívabb lenni. Gyilkos világjárvány. Háborúk, fegyveres konfliktusok etnikai, politikai csoportok között. Őrült-agresszív megnyilvánulások sokasodása végzetes kimenetellel. Még több harag és még több gyűlölet hintése az emberek szívére. Öngyilkosságok. Éhezések. És mindezek fokozódása a… Végtelenségig? Vagy mégis meddig, Kaszás? Igen, megmutatod, látjuk és tapasztaljuk. Mondd, miért csinálod? Mitől pörögtél fel ennyire? Unatkoztál, izgalmakra vágytál? Vagy talán elismerésre, figyelemre?
Bármi is legyen az oka mohóságodnak, most már fejezd be pofátlan és aljas kilengésedet! Nyugodj, Kaszás! Lélegezz mélyet, igyál citromfű teát, vegyél be egy Xanaxot, hallgass smooth jazzt, vagy tudom is én. Ne légy sztahanovista, a szocializmus már a múlté.

– Jó duma, édes.
– Tessék?
– Jó duma. Csakhogy én nem tehetek róla. Tudod, van az a nóta, hogy Nem én kezdtem, levadásztak.
– Az a nóta a felelősség hárításáról szól. Különben is, a Kaszást csak úgy levadásszák? Kissé komikus, nem gondolod?
– Pedig így van. Én teszem a dolgom, az tény. Ám magát a helyzetet nem én generálom.
– Nahát! Amellett, hogy „kiváló” a zenei ízlésed, a pszichológia is érdekel? A szociálpszichológusok mániája, hogy az emberek – vagy ez esetben ugye te – nem rosszak, csak bizonyos helyzetek hatására tesznek gonosz dolgokat.
– Jó, hogy említed a pszichológiát. Tudod, nemrég beszélgettem a Világ pszichoanalitikusával, aki megnyugtatott, hogy ez az egész nem az én hibám. Egyszerűen az van, hogy az a tömérdek elfojtott dolog nem bírta már tovább a Világ tudatalattijában. Gondolj bele! Az idők kezdete óta csak gyűlt és gyűlt az a sok minden odabent, a Világ lelkében: mindaz, amiről ő meg az emberek nem akartak tudomást venni, vagy ami annyira tudattalanul zajlott, hogy nem is észlelték. A Világ tudatalattijában egyre szűkösebb lett a hely, és egyre erőteljesebbé vált a mozgolódás, a kiszabadulni vágyás, mígnem egy csomó elfojtás a felszínre tört. Csak sajnos túl későn és nem jó módon. Szegény doki, eléggé kétségbeesve magyarázta mindezt, és közben folyamatosan whiskyt kortyolt.
– Ne beszélj félre, Kaszás!
– Hidd el, nem szokásom a félrebeszélés. Én eléggé egyenes és lényegre törő vagyok. Szóval arra akartam kilyukadni, hogy azok a szörnyű dolgok, tragédiák, amelyek mostanában zajlanak, nem a semmiből alakultak ki. Mindent, az égadta világon mindent magában hordozott a Világ, és magatokban hordoztatok ti is, emberek. Csak annyi történt, hogy ezek az elfojtott, elrejtett dolgok, traumák, érzések, emlékek most kezdenek konkrét, kézzelfogható formát ölteni: olyat, amilyen ellen már nem menekülhettek. A Világ pszichoanalitikusa azt mondta, hogy eljött a szembesülés ideje. Elodázhatatlanul. És csak nektek lesz rosszabb, ha ezúttal is ki akartok bújni alóla!
– Tudod, Kaszás, én nem bírom a nagy moralizálókat, azokat, akik azt pufogtatják, hogy a világ megérett a pusztulásra.
– Te most ötleteket adsz nekem?
– Menj a fenébe! De tényleg, húzz már el pihenni!
– Én pihenni??? Már hogy tehetném? Nekem mindig sok a dolgom!
– Dögölj meg, Kaszás!
– Na! Nem vagyok én mazochista. Olyan ingerült vagy, édes! Egy kis whiskyt?

kép: unsplash.com/ Kristina Tripkovic