Az amerikai álom kifejezés sosem fog kikopni a köztudatból. Hogyan is kophatna, amikor meghatározó módon formálta és formálja egy óriási kontinens társadalmi folyamatait, lakóinak életét? Mármint igazából nem a jelenség valósága, hanem sokkal inkább annak illuzórikus volta és hiánya teszi mindezt.
A legutóbbi időszakban két olyan amerikai regényt is olvastam, amelynek írója és főhőse dühösen, kétségbeesve, sőt az egyik kifejezetten kiábrándulva fordítja ki ezt az egész amerikai álom cuccost, hogy annak keserű tartalmát az olvasóra öntse.
Szabadság-szobor, New York
Az egyik regény A kezdő (1982) Charles Bukowskitól, a másik pedig A Portnoy-kór (1967) Philip Rothtól. Mindkét mű erősen önéletrajzi ihletésű, E/1-ben, fiú-fiatal férfi szemszögből íródott.
Bukowski főszereplője Henry Chinaski – ő az író alteregója más műveiben is – ugyan Németországban született, de kétéves korában már a nyugati parton, Los Angelesben él a szüleivel. Roth Alexander Portnoya a keleti part közelében, New Jersey államban, Newarkban született (a nagyszülei vándoroltak ki Európából), felnőttként pedig New Yorkba költözik. A kezdő főleg az 1930-as éveket mutatja be az USA II. világháborúba való belépéséig, a Portnoy-kórban pedig már a háború utáni 50-es, 60-as évek jelennek meg.
Henry és Alex társadalmi és családi háttere
Henry életét a gazdasági világválság és annak legkegyetlenebb következményei tartják sakkban. A társadalmi létra alsó fokán vergődik a környezetével együtt, ezt a réteget sújtja a munkanélküliség a legdurvábban. A Chianski család az amerikai álom illuzórikus jelenség legvalóságosabb áldozata. Henry apja ugyan elvesztette az állását, de minden reggel elmegy otthonról a látszat kedvéért, a fiát pedig olyan iskolába íratja, ahová főleg gazdagabbak járnak. Chianskiék maguk mögött hagyják az óvilágot annak minden értékével és hagyományával együtt, ám az újvilágban sem találják meg azt, amit keresnek. Életük teljesen kiüresedett, nem marad más a számukra, csak a látszat és az illúzió.
Alex alsó középosztálybeli zsidó család tagja, ez jobban hangzik, mint Henry háttere, és kétségkívül jobb is valamennyire. Alex apjának ugyan van állandó munkája, de a munkahelyi ranglétrán sehogy sem sikerül feljebb jutnia. Ebben valószínűleg szerepe van zsidóságának és a részben ebből fakadó meghunyászkodó jellemének is. A zsidóság határozza meg Alex életét is a maga óriási kontrasztjaival. Nagyon erős családi, valamint zsidó közösségben nevelkedik, és jóval több szeretetet kap, mint Henry (aki szinte egyáltalán kap szeretetet). Portnoyék nem hagyták maguk mögött a hagyományaikat, nagyon is őrzik és megszállottan gyakorolják azokat. Alex számára viszont túlságosan is fojtogató ez az erőteljes vallásos, merev, szabályokkal teli közeg, a mi, zsidók – ők, gojok hozzáállás, a zsidósággal járó kiválasztottság és szégyenérzet együttes jelenléte. A Portnoy-kórban rendkívül sokat szerepel a siksze (nem zsidó nő) szó, nem véletlenül, hiszen Alexet elsősorban ők érdeklik, különlegesebbnek és szabadabbnak képzeli őket a zsidó lányoknál.
Miben hasonlít és miben különbözik Henry és Alex?
Mindkét fiú éles eszű és okos: gyorsan felfogják és megértik mindazt, ami körülöttük történik, látják a sok hazugságot, igazságtalanságot, képmutatást. Sőt a maguk szarkasztikus és kritikus módján – gondolatban, szóban, tettben – reflektálnak is a dolgokra.
Henry és Alex egyaránt erőteljes kisebbségi komplexussal küzd, egyikük sem az a tipikus menő srác, bár Henryre egy idő után felfigyelnek kívülállósága és nyers, őszinte stílusa miatt. Alex továbbtanul és komoly, ismertséggel járó állása lesz, a szülei pedig büszkék rá, de ugyanakkor egy kicsit idegenkednek is fiuk életétől és szakmájától.
Egyikük sem tud a szülei elvárásainak megfelelni. Henry szüleinek valójában nincsenek is konkrét elvárásaik, a lényeg az, hogy bármit tesz a fiú, az nem felel meg az apjának. Alex szüleinek elvárásai ezzel szemben nagyon is határozottak: legyen szíves tisztességes, zsidó fiúhoz illő életet élni.
Mindkettőjüknek bőven akad problémája szexuális téren, illetve a lányokkal, és mindketten úgy érzik, hogy képtelenek a normális életre.
"Doktor úr, drága doktor úr, tudja mit, ADJUK VISSZA A ZSIDÓNAK AZ ÖSZTÖN-ÉNT! Szabadíts a fel ennek a kedves zsidó gyereknek a libidóját, jó?" /Philip Roth: A Portnoy-kór/
"Tudtam, hogy én soha nem fogok tudni emberek között normálisan élni. Talán a legjobb lesz, ha szerzetesnek megyek, gondoltam. Majd úgy teszek, mintha hinnék Istenben, eléldegélek egy kis hálófülkében, orgonán játszom, és egyfolytában misebort vedelek. Senki sem fog baszogatni. Akár hónapokig is a szobámban maradhatok meditálni, közben senkinek sem kell a fejét néznem, és csak beküldik nekem a bort." /Charles Bukowski: A kezdő/
A felszínes, fásult, valahol az óvilág és újvilág között megrekedt szüleitől Henry nem kap szinte semmilyen lelki útravalót családjának és népének múltjáról, Alex viszont túlságosan is sokat kap: megkapja a súlyos – katasztrófákkal és felelősséggel terhelt – zsidó batyut, amely már-már agyonnyomja a fiút.
Családi, történelmi és társadalmi háttere más-más személyiséggé formálja a két fiút. Alex állandóan szorong és szégyenkezik, de ugyanakkor roppant dühös, lázadó és indulatos, családja szorításából szabadulni akar, ám sehogy sem tud, még felnőttként sem. Henryt gyerekkori szorongásai és kisebbrendűségi érzése megkeményítik, ő sokkal inkább magára van utalva, mint Alex. Tizenévesként és fiatal felnőttként kifejezetten agresszív, bunkó, és nem sok minden érdekli. Ha valahol egy másik dimenzióban találkoznánk velük, valószínűleg Henry lenne a kevésbé szimpatikus, sőt sokak számára ellenszenves lenne. De mindannak fényében, amit megtudunk róla, mégis érthető, hogy miért válik ilyenné: nincs más választása, ha nem akar beállni a sorba, és folyamatosan megalázkodni egy iszonyúan igazságtalan, kisemmizett és egyre inkább érzéketlenné váló világban.
"A gátlásosság nem hull ám magától az ölünkbe! Nagy türelem kell és koncentráció, elszánt, önfeláldozó szülő és szorgalmas, igyekvő gyerek – csak így alakul ki évek alatt a tökéletesen görcsös, gátolt személyiség." /Philip Roth: A Portnoy-kór/
"A nők olyan férfit akarnak maguknak, akinek pénze van, aki valaki. Hány finom úrinő él lepattant senkiházikkal? Mindegy, nekem úgyse kell nő. Legalábbis arra nem, hogy együtt éljek vele. Hogyan is élhet egy férfi együtt egy nővel? Mi értelme? Én nem vágytam másra, mint egy barlangra Coloradóban, három évre elég kajával, piával. A seggemet homokkal törölném ki. Mindegy, tökmindegy, csak valami legyen, ami megment attól, hogy belefulladjak ebbe az egyhangú, jelentéktelen és gyáva létbe." /Charles Bukowski: A kezdő/
Henry személyisége egy majdnem teljes óriási kontinens lelkiállapotának kivetülése: az amerikaiak könyörtelen ocsúdása egy könnyelmű időszak után, amely magában foglalja a csalódottságot, kiábrándultságot, kilátástalanságot, megélhetési küszködést, fásultságot, nemtörődömséget, kizsigereltséget. Alex személyiségében pedig egy egész nép súlyos múltja és jövője tükröződik, és persze az utóbbihoz Alexnek is kötelessége (lenne) hozzájárulni.
"Az én ép eszem az az öröklött rettegés, amelyet nevetséges múltamból hurcolok magammal. A szuperegómat, ezt a piszok zsarnokot egyszerűen föl kéne kötni! Hadd lógjon a rohadék a szöges bakancsánál fogva, míg csak ki nem purcan végérvényesen!" /Philip Roth: A Portnoy-kór/
Írói stílusok
Mindkét történet nagyon egyedi, erőteljes és ütős írói stílusban tárul az olvasó elé. Sem Bukowski, sem Roth nem gátlásos a nyers, egyenes, szókimondó megfogalmazást illetően, legyen szó bármilyen kényes témáról vagy káromkodásról.
Azonban amíg Philip Roth szövege érzelmekkel, indulatokkal, haraggal teli, valamint terjengős, addig Bukowskié szinte minimalista, túlságosan nyers és szinte érzelemmentes. Amíg Roth könyvében Alex összes érzelme és lelkének legmélyebb bugyrai is feltárulnak, ami nem is csoda, hiszen Alex valójában egy pszichoanalitikusnál ülve mesél, addig Bukowski csupán arról ír, ami a felszínen történik. Ezért tűnik szinte közönyösnek és érzelemmentesnek, ám a sorok – nem is között, hanem – mögött olvasóként érzünk mindent, ami azokhoz az eseményekhez, tettekhez vezettek, amelyek a szövegben megfogalmazódnak. Talán ebben rejlik Bukowski zsenialitása: a minimalista, végletekig lecsupaszított, nyers és tömény valóság húsbavágó ábrázolásában.
Az alábbi oldalakon Roth nagyon kifejezően jeleníti meg azt az összetett lelkiállapotot, amely Alexben, mint zsidó gyerekben tombol:
Végezetül
Mindent összegezve tehát részben hasonló, részben különböző okokból Henry és Alex élete egyaránt nehézségekkel terhelt, és egyikük sem igazán találja a helyét a lehetőségekkel teli, új világban. Henry családja mindent hátrahagyva egy elképzelt álomba, Alexé viszont túlságosan is a múltba kapaszkodik. Talán ezek miatt nem talált otthonra az igazi Amerikában egyik család sem.
Engem mindkét regény mélyen beszippantott és elgondolkodtatott. A kezdőt és A Portnoy-kórt egyaránt ajánlom azoknak, akik nem félnek a legvalóságosabb valóságot hűen ábrázoló íróktól.
képek: unsplash.com/f első: Xuan Nguyen alsó: Štěpán Vraný
