Benedek István pszichiáter, író, Benedek Elek unokája valós élményeit írja meg az Aranyketrec című művében: 1952 és 1957 között volt az Intapusztán (Vas megye, ma: Intaháza, Mesterihez tartozik) működő elmeosztály főorvosa.

Sok érdekes dolgot olvastam a könyvben, de az egyik legizgalmasabb számomra a neurózis és a vallásosság közötti hasonlóság volt.

Neurózis

A neurózis irreális félelem elleni beteges védekezés. Azaz a beteg tulajdonképpen igazi ok nélkül retteg, például betegségtől, fertőzéstől, zárt tértől, tömegtől, magánytól, stb. A neurózisok egyik fajtája az iszony (latinul fóbia), amikor a félelemnek van tárgya, de nincs értelme. Ha a félelemnek sem tárgya, sem értelme nincs, akkor szorongásról beszélünk.

„Tragikussá ezt az irreális félelmet az teszi, hogy a beteg értelmi állapota kifogástalan, kritikája helyes, tehát pontosan tudja, mennyire értelmetlen a félelme, mégsem tud védekezni ellene. Neurotikus beteget éppoly reménytelen feladat lebeszélni a szorongásról vagy iszonyról, mint a paranoiás elmebajost a rögeszméjéről – jóllehet a neurotikus belátja tünetének indokolatlanságát.”

A neurotikus úgy védekezik a félelem ellen, hogy kényszeríti magát, hogy bizonyos cselekvéseket előírásszerűen végrehajtson. Például szertartásosan öltözködik és/vagy mosakszik, visszamegy az ajtóhoz, hogy meggyőződjön, hogy bezárta-e, bizonyos szavakat ismételget, lefekvés előtt bonyolult ceremóniába kezd. Ez a kényszeresség, amely egyáltalán nem segít a félelmen, sőt akár új félelmek melegágya is lehet: a beteg retteghet arról, hogy elmulasztja a kényszeres feladatot.

Egészen biztosan bezártam???

Benedek többek között ír Karinthy Gábor, Karinthy Frigyes nagyobbik fia neurózisáról is. Költőként, fájdalomhercegként említi, céloz híres apjára is, akinek tehetségétől a fia egyáltalán nem volt elragadtatva.

„Napját ácsorgással és topogással tölti. Szebb szóval szemlélődésnek is lehet nevezni, pedig nem az. Órákon keresztül áll az ágya mellett vagy a folyosó egy sötét zugában, áll és nem csinál semmit. Aztán elővesz egy csomag WC-papírt, azzal törölgeti az ágyát, ruháját, ceruzáját, még írópapirosait is. Órákig mosdik, de teljesen felöltözötten, télen még a felöltője is rajta; ruháját locsolja és pacsmagolja vízzel, szertartásosan. Megvetett ágyát másfél órán át készíti lefekvéshez. Étkezésről elkésik. Elkésik! – ez nem jó kifejezés. Reggelihez nem kel fel, odaviszik az ágya mellé, de nem nyúl hozzá. Mire az öltözködéssel elkészül, dél van. Akkor megissza a hideg kávét, de ebédelni nem megy le, mert lelkileg még nem készült el. Szerencsére az ápolók szeretik, szobájába viszik az ebédet is. Késő délután eszi meg, hidegen. Közben csak áll az ágya mellett és topog. Ha megkérdjük, mit csinál, ezt a szabatos választ adja: „El vagyok foglalva.” „

Neurózis és vallásosság

A nem létező dolgokba vetett makacs hitet a pszichiátria téveszmének nevezi, és az elmebaj kiemelkedő tünetének tartja. A nem létezőbe vetett hit (ami a vallás alapvető lényege) tehát a neurózisnak és a vallásnak is fontos jellemzője, legalábbis Benedek szerint. Ez alapján logikusnak tekinthető a neurotikus és vallási ceremóniák közötti párhuzam. Mindkettő arról szól, hogy egy megmagyarázhatatlan felső parancs értelmében rituális szabályoknak megfelelő cselekvéseket kell sorozatosan végrehajtani anélkül, hogy ezeknek a valóságértékét vizsgálat tárgyává tennénk. Az érintettek azért fontos eleget tenni ezeknek a parancsoknak, mert úgy érzik, hogy különben valami borzasztó történne. Vallás esetén ez a túlvilági elkárhozás, neurózis esetén azonban ez a valami borzasztó tovább nem is elemezhető.

„Vérbeli neurotikus nem valamitől fél, hanem egyszerűen fél, szorong, anélkül, hogy a szorongásnak akár túlvilági, akár e világi okát tudná adni.”

„Vallás és neurózis megegyezik egymással abban, hogy valamilyen ceremónia végrehajtásával bocsánat elnyerésére törekszik, esetleg olyan bűn megbocsátására, amit az illető el sem követett („eredendő bűn”) vagy csak a jövőben fog talán elkövetni. A ceremónia bizonyos előjogokat biztosít vagy a túlvilágon, vagy itt a földön; vagy legalábbis megóv az elkárhozástól. Megegyeznek egymással abban is, hogy áldozatvállalással dolgoznak (böjt, önsanyargatás), továbbá abban, hogy a kényszer forrását nem kutatják, nem bírálják, értelmet nem is várnak tőle, és hisznek a „kegyelem”, illetve a „parancs” emberfeletti voltában. míg azonban a vallás beéri azzal, hogy meghatározott dolgokra és időpontokra korlátozza ceremóniáit, addig a neurotikus kénytelen a ceremóniákkal mindjobban megtölteni életét, éspedig azért, mivel neki nem áll rendelkezésére semmiféle felsőbb instancia, amely megszabná a kényszercselekvések módját, helyét, idejét, kielégítő voltát. Azt mondhatjuk, hogy a vallás: általánosan elfogadott és széltében elterjedt pszichoneurózis, ezzel szemben a neurózis: egyénileg konstruált és öngyötrővé torzult vallás."

Neurózis ás vallás abban is hasonlít egymásra, hogy mindkettőt a reális halálfélelem irreális veszéllyé torzítása szülte. Az ember nem tudott belenyugodni a halálba, ezért megteremtette a túlvilágot, amelynek a része a pokol is, így a halálfélelem helyét tulajdonképpen átvette az elkárhozástól való félelem.

 „Lényeges különbség azonban, hogy a vallásosság kordában tartott pszichoneurózis, amely időnként mint kompromisszum, sikeresen oldja meg a problémákat, felmentést ad elkövetett és el nem követett bűnökre, ezzel szemben a kényszerneurózis eleve sikertelen kompromisszum (ritkaság, ha neurotikus békét tud kötni egy-egy „kedvenc” kényszerével), lassanként belegázol a beteg minden életmegnyilvánulásába és végre oly elviselhetetlenné teszi az életet, hogy szinte kívánatosnak tűnik a halál – az a halál, aminek félelme az egész kórképet előidézte.”

Mindez azonban csakis Benedek István szubjektív meglátása, én pedig elfogadom, hogy hasonlóságot lát neurózisban és vallásosságban. Nagyon érdekes és elgondolkodtató volt olvasni a gondolatait, de egyértelmű kijelentést nem tudok azzal kapcsolatban megfogalmazni, hogy egyetértek- e vagy sem mindezzel. Az az érzésem, hogy túl sok mindent magyaráz bele ebbe a párhuzamba, de ez nem von le a tartalom értékéből. Talán a vallásosságnak egy ész nélküli, bigott módját veszi alapul, amely azért más szinten és más minőségben is megjelenhet az emberek életében. Nem hiszem, hogy aki egy egészséges szinten vallásos, az úgy szenved, mint egy neurotikus, pusztán azért, mert vallásgyakorló. (Vagyis ezek szerint az van, hogy nem értek egyet Benedek Istvánnal, vagy egyetértek, ha nem általában vesszük a vallásosságot, hanem annak egy szélsőséges módját vetjük össze a neurózissal.)

képek: unsplash.com, felső: Jahz Gonzalez, alsó: Kristina Tripkovic

forrás: Benedek István: Aranyketrec (Az idézőjeles részek szó szerinti gondolatok a könyvből.)