A kígyók levedlik bőrüket. Évente többször. A folyamat előtt színük megfakul, étvágytalanná válnak, elbújnak és szinte megvakulnak.  A vedlés maga egy-két hétig tart. Nem hiszem, hogy van választási lehetőségük, ez csak úgy megtörténik velük, tetszik nekik vagy sem.

Ez a természet rendje.

Az állandó változás.

A világ - amióta tudomása van arról, hogy ő maga a világ - kígyósat játszik. Igaz, ő nem bújik el, és az étvágya sem csökken. Viszont előszeretettel használja a mérgét, suttyomban és váratlanul csap le áldozataira, valamint folyton kibújik a bőréből. Vagyis állandóan változik.  És meggyőződésem, hogy élvezi. Rohadtul élvezi ezt.

Ellenben én egy csöppet sem élvezem. Az állandó változást. Azt, amelyik tulajdonképpen az én apró változásaimat is magában foglalja. Hiszen én is – mint minden és mindenki – másodpercről másodpercre alakulok.

Mondják, hogy a változás természetes dolog, és el kell fogadni. Hát én semmit sem tudok elfogadni, amit el kell fogadni. A változást meg pláne nem. Egyáltalán nem bújok ki a bőrömből attól, hogy a világ kibújik a bőréből.

A világ ragaszkodik selymes, üde bőréhez, ezért kitalálta az elmúlást.  Kiveti magából azt, ami ráncos, öregszagú, ősz hajú, tikkadt és szottyadt. A háta mögött hagyja levedlett bőrét, amelybe öregség, rothadás tapad, és az újszülöttek riadt bőgése felé fordul. Végigsimítja mutatóujját puha, ruganyos bőrükön, majd halkan, fogvicsorítva  - mint aki új áldozatát veszi górcső alá – megjegyzi, hogy ez kell nekem. A friss hús.

Ez a gyilkos, kegyetlen, folytonos vedlés mélyen belém mar. Én ezt nem tudom elviselni. Ahogy a világ ragaszkodik az állandó alakulásához, úgy ragaszkodom én is a nagyanyámhoz - aki már nem él -, az anyámhoz, az apámhoz, és azokhoz, akik körülöttem vannak. Engem nem kárpótol az, hogy valaki elmegy, de jön helyette más. Nem vigasztal egyetlenegy kisbaba sírása, sem pedig mosolya. Nem tudom ép ésszel felfogni az emberek cserélődését. Ez a mértékű változás túl sok nekem, ebbe bele lehet dögleni.

Mi szükség erre a vedlésre? Minek játszik a világ kígyósat?

S ha ő játszik, én miért nem játszhatok? Mondjuk olyat, hogy a játszótéren hintázok, aztán odafutok a nagyanyámhoz, és leharapom a nemrég vásárolt, friss, illatos, puha kifli csücskét?

Hüllőfóbiám van, úgyhogy nincs kígyós kép.

képek: pixabay.com, pexels.com