A legelső emlékem Alföldi Róberttel kapcsolatban az, hogy ülök a tévé előtt, a Nemzeti Színház nyitóelőadása megy, amelyben ő játssza Lucifert. És én bírtam azt a Lucifert. Rég volt, nagyon rég, a suliban is pont Az ember tragédiáját vettük.

Aztán néhány évvel később A Társulat című műsorban láttam újra. Megfogott a kisugárzása, az őszintesége, valamint az, amit gyakran mondogatott a szereplőknek: „Ne te élvezz, a néző élvezzen!”

Megint eltelt néhány év, a következő Alföldis élményem pedig már nem tévéhez, hanem színházhoz kötődik. 2010 tavaszán jártam először a Nemzeti Színházban: a Robi által rendezett Ármány és szerelem című előadást néztem meg. Persze eleve elfogultan léptem be az épületbe, hiszen tudtam, hogy egy - általam nagyon szeretett és tisztelt - szenvedélyes színházcsináló az igazgató.  Alföldi Robi Nemzeti Színházában (2008 - 2013) láttam a színpadon először Törőcsik Marit, Garas Dezsőt, Bodrogi Gyulát, és az ő Nemzetijében volt részem - elfogultságomtól függetlenül – a legerősebb és a legtöbbet adó színházi élményekben.

Az, hogy Alföldi Robi az egyik kedvenc színházi emberem, már akkor egyértelmű volt, amikor Luciferként megpillantottam a tévéképernyőn. Azóta a színházszeretetemnek köszönhetően sokan bekúsztak még mellé, de Alföldi helye a kedvenceim között töretlen.

A vele készült interjúkból, beszélgetésekből leginkább a következő témák, gondolatok maradtak meg bennem:

• Már 6 éves korában tudta, hogy színházcsináló akar lenni. Nem tudom, hogy pontosan hogyan fogalmazódott ez meg benne akkor. De csodálatos, hogy egy falusi környezetben élő (Dunapatajon és Ordason töltötte a gyerekkorát) kisfiúban, aki közvetlenül nem érintkezik a színházi világgal, ez szilárd, erős érzésként van jelen, amely aztán nem halványul és nem múlik el soha. Szerencsére.
• Többször hallottam tőle azt, hogy csak szorongó ember csinál színházat. Lehet, jobb lenne ezt nem érteni, de azt hiszem, eléggé értem. Tisztelem azért, hogy mer erről, vagyis a szorongásról - is - beszélni.
• Imádom azt, hogy az első Nemzetis pályázatában megírta, hogy világmegváltó színházat szeretne létrehozni. Ezt - szerintem - egy fantasztikus társulattal sikerült is megvalósítani. (Azt nem tudom, hogy a második pályázat tartalmazza-e ezt a gondolatot, vagy sem.)
• Nagy szeretettel és hihetetlen érzelmi intelligenciával mesél a szüleiről, a testvéreiről, az összetett családi hátteréről. Arról, hogy ő tulajdonképpen egy rövid kaland eredménye. Arról, hogy felnőttkorában, huszonnyolc évesen ismerkedett meg az édesapjával. Ezzel kapcsolatban a következőt mondta egyszer Krizsó Szilviának: „Két választásom volt. Vagy utálkozom egész életemben, vagy mégiscsak kíváncsi vagyok arra, hogy ki az apám. És akkor énnekem sokkal fontosabb volt, hogy kíváncsi vagyok arra, hogy ki az apám. És hál’ Istennek, hogy kíváncsi voltam rá, mert nagyon-nagyon jófej ember.”
• Szily Nóra egy régebbi beszélgetőműsorában hallottam először a magányról beszélni. Robi beszélt, halkan beszélt, de igazából csend volt. Nagy csend.

Alföldi Robi ma ötvenéves. Erőt, egészséget, sok-sok örömteli pillanatot és izgalmas munkát kívánok még neki!

képek: wikipedia