2023. február 01. írta: Imre Bea

Én tényleg békét akarok, oké?

– A béke tönkretesz mindent! – pillant fel Emil hosszúra nyúlt, mély csenddel tömött percek után a söröskorsójából.
– Tessék? Mi tesz tönkre mindent? – kérdez vissza az apja, akit váratlanul ért a csend megtörése.
– A béke.
– Aha. Akkor mégis jól hallottam. Nagyon furán gondolkodsz te, fiam. Mondjuk ezt mindig is tudtam. Szóval… a békének pont nem szokása tönkretenni úgy egyáltalán bármit is. Nem???
– A békének nem nagyon van semmiféle szokása, már csak azért sem, mert a béke maga sem létezik.
– Végtelenül elkeserít fiam, hogy nem hiszel benne. Ezzel a borús gondolkodással leginkább magadnak ártasz, amellett, hogy engem is lehúzol a sötétbe magaddal.
– Oh, szegény apám! Tudod, az a baj a békével, hogy az emberek nem mernek belegondolni abba, hogy mivel is jár, vagy egyszerűen átdefiniálják.
– Mégis mivel jár? Nyugalommal, harmóniával. Ezek olyan szörnyűségek?
– Meg egy rakás lemondással, meg alkalmazkodással, kemény munkával, együttműködéssel, és magától értetődően mindenki tesz érte, és mindenki egyenjogú félként kezeli a többi érintettet. Nos szerintem ezt jelenti a béke. Elhiszem, hogy vannak, akik tényleg erre vágynak, csak nem gondolnak bele, vagy nem akarnak belegondolni abba, hogy mennyi mindent kellene megtenni érte. Sokan viszont szimplán más értelmet adnak a béke szónak, mégpedig azt, hogy te úgy táncolsz, ahogy én fütyülök, no persze ilyen részletes magyarázatokba nem bocsátkoznak, csupán a békét emlegetik előszeretettel. És valóban, ha a táncolónak sincs ez ellen kifogása, akkor minden rendben van. Akkor béke van. Csakhogy a táncolónak általában szokott lenni némi kifogása. Lehet, hogy csak nagyon mély tudatalatti szinteken mocorognak ezek a kifogások, lehet, hogy tudatosabb lelki szinteken, olyanokon, amelyeket érzékel a táncoló, de különböző okokból – leginkább persze félelemből – nem juttat kifejezésre, és az is előfordulhat, hogy ezek a kifogások valamilyen módon megmutatkoznak, például a táncoló önkifejezésében, lázadásban. Hát azt hiszem, ezekben az esetekben igazán nem beszélhetünk békéről. Táncoló és …. vagyis mondjuk ki, elnyomott és elnyomó között nem jöhet létre béke. Érted apám? Így van ez két ember között, egy családban, tágasabb rokonságban, nagyobb közösségekben, országos szinten és országok közötti kapcsolatokban, na és persze nagyhatalmi viszonylatokban is.
– Jaj, fiam, mindig ez van. A második sör után filozofikus hangulatba kerülsz, és zagyválsz összevissza. Pedig a béke nem egy túl bonyolult dolog.
– Aha. Akkor elmondanád, hogy miért nincs, ha a szomszéd Julikától a mocskos vezetőkig mindenki ezt mantrázza és ezt akarja?
– Hát tudom én? Talán mert mindenki egy kicsit másképp akarja.
– Ja, hát azt hiszem, én is erről beszéltem.
– Akkor jó. Igyuk meg a sörünket, és zárjuk le ezt a békés tereferét.