2022. december 08. írta: Imre Bea

Furcsa vendég furcsa kívánsággal a Mikulásnál

A Mikulás érezte, hogy nagyon furcsa évek ezek a 2020-as évek, jóval furcsábbak az eddigieknél, ám ez a 2022, ez valahogy tényleg mindent visz. Az történt ugyanis – sok más egyéb mellett –, hogy a Világ audienciát kért tőle. Ráadásul levelében kihangsúlyozta, hogy a dolog eléggé sürgős, és jó lenne, ha a találkozásra még a nagy ajándékosztás előtt sor kerülne. A Mikulás, mivel roppantul kíváncsi volt, na meg mert ő mégiscsak a Mikulás, természetesen eleget tett ennek a kívánságnak. Is.

Így hát 2022 decemberének egyik napján – ki tudja, melyiken? – a Világ dideregve, kifacsarva és eléggé sápadtan toppant be Santaék otthonába, ahol rögtön a meleg, otthonos, mézeskalács illatú nappaliba invitálták. Mikulásné forró csokit és süteményekkel teli tálcát tett az asztalra, majd sűrű teendőire hivatkozva távozott.

– Bocsáss meg, kérlek, mifelénk ilyen az időjárás, tudom, hogy sokan nehezen bírjátok. De hamar felmelegszel, meglátod. – szólalt meg a Mikulás.
– Oh, nem a hideg a legfőbb bajom, hidd el.
– Hiszen reszketsz!
– Igen, de azt hiszem, leginkább azért, mert teljesen kimerültem. Épp ezért vagyok itt. Arra szeretnélek kérni, hogy idén egy különleges ajándékkal pakold tele a felnőtteknek szánt puttonyodat.
– De én nem foglalkozom felnőttekkel! A felnőttek ügyei, kívánságai Isten reszortja.
– Na hát épp ez az! Isten levette kezét az emberiségről.
– Ezt szomorúan hallom. De mégis mit tehetnék én?
– Nos úgy hallottam, hogy a családod, meg a manók, szóval hogy ti nagyon kreatívak és furmányosak tudtok lenni, ha szükséges, ezáltal a legspeciálisabb kívánságokat is teljesítitek.
– Khm, izé… tudod, milyenek az emberek: pletykálnak össze-vissza. Ne higgy el nekik mindent.
– Nagyon jól tudom, hogy milyenek az emberek, épp ezért remélem, hogy ebben az egy dologban legalább igazuk van.
– Kezdesz megijeszteni. Olyan keserűnek és hitehagyottnak tűnsz. Mégis mi a gond?
– Az emberek, vagyis leginkább a felnőttek a gond.
– Oh, erről én is tudnék mesélni! Képzeld, van egy szülőpár, illetve sok problémás szülő van, na mindegy. Szóval ez a szülőpár vastag piros tollal jelzi a helyesírási hibákat a gyerekei nekünk szánt leveleiben. Miért nem beszélik meg ezeket együtt és javítják ki közösen, ha már ilyen kis pedánsak, mármint a szülők, nem? Ráadásul a levelek tartalmát is erősen korrigálják. Ezt mi nagyon felháborítónak tartjuk, mert ezzel korlátozzák utódaik szabad gondolkodását. Bár tündériek a csemeték, félő, hogy így ugyanolyan merev felnőttekké válnak, mint amilyenek a szüleik.
– Na erről beszélek! És akkor az okoskodás meg a merevség még nem is a legnagyobb baj.
– Hanem mi a legnagyobb baj?
– Az, hogy az emberek, vagyis leginkább a felnőttek egyszerűen idióták. Mintha nem ezen a világon élnének! Játsszák az agyukat, lökik az erkölcsös dumát, közben meg tönkretesznek mindent maguk körül. Engem már teljesen kizsigereltek és kikészítettek, azért vagyok ilyen állapotban. Ha nem változik semmi, nem sokáig fogom bírni.
– Ó, te szegény!
– De nem csak én fogok erre rámenni, hanem az emberek is. Na meg ti is.
– Mi???
– Ha minden összedől, nektek is annyi.
– Ilyen nagy a baj?
– Igen, ezt próbálom az értésedre adni. Szóval arra gondoltam, hogy idén az egyik puttonyodat egy jó nagy adag varázsporral tölthetnéd meg, amiből aztán minden felnőttre hintenél. Ez olyan varázspor lenne, amelynek hatására visszatalálnának önmagukhoz, ami azért létfontosságú – nem túlzok! –, mert ez együtt járna némi megvilágosodással meg lelki fejlődéssel, amiknek jelenleg eléggé híján vannak. Így talán végre azt is megtapasztalnák, hogy milyen is az igazi figyelem. Megtanulnának figyelni magukra, a környezetükre, na és persze rám. Mindennek hatására pedig remélhetőleg a tömérdek frusztrált, ítélkező és utálkozó kezdeményezés és reagálás helyett sokkal több érzőbb, felelősségteljesebb, érdeklődőbb megnyilvánulásra kerülne sor. Azt hiszem, ez már óriási segítség lenne számukra és számomra is.
– Ez szuperül hangzik, de mégis honnan szedjek én ilyen varázsport?
– Ezt most komolyan tőlem kérded? Hiszen te vagy a Mikulás!
– Hát ez az! A Mikulás vagyok, nem a Mindenható!
– Jó, de te a családoddal meg a manókkal a csodagyáradban képesek vagytok rá, én tudom!
– Te túl sok télapós filmet néztél. Mégis milyen csodagyárról, miféle manókról beszélsz???
– Például azokról, akik oly boldogan szánkóznak odakint!
– Áh, ott! Te vak vagy. Ők a szomszédaim gyerekei.
– Neked vannak szomszédaid?
– Már miért ne lennének?
– Hát akkor a szomszédaid jól teleszülték Lappföldet…
– Miért ne tették volna? Mivel nem túl sűrűn lakott terület, jól elférnek.
– Hát jó. Mindenesetre kérlek fontold meg a kérésemet, mert lehet, hogy minden ezen múlik. Érted? Minden!
– Igen, értem. Ez a te kívánságod, illetve pontosabban a második kívánságod, és én természetesen hivatásomból kifolyólag mindent megteszek, de semmit sem ígérhetek.

Miután a Világ ugyanolyan kifacsartan és sápadtan – de legalább már nem dideregve – távozott, mint ahogyan megérkezett, a Mikulás kissé lehangoltan mesélte el a történteket kedvesének.

– És képzeld, még a varázsfűszeres forró csokid sem derítette jobb kedvre, pedig aztán mi jól tudjuk, hogy ki mindenkit húzott már ki a depresszióból. Na hát ez van.

A Mikulás feleségével együtt kibattyogott az udvarra, ahol már milliónyi – és valószínűleg tényleg milliónyi – karácsonyi manó várta.

– Mindent hallottatok?
– Igen! – kiabálták a manók lelkesen.
– Na és mit gondoltok? Elkészülünk vele az ünnepekig?
– Naná! Hát persze! Nem kérdés! – érkezetek az ambiciózus, tettre kész válaszok.
– Rendben manók, akkor munkára! Mikulásné mindjárt főzi számotokra az óriási adag forró csokit.

Naná. Hát persze. Nem kérdés. Hát persze, hogy nem. A Mikulás jól tudta, hogy el fognak készülni a varázsporral. A tökéletes varázsporral. Ám azt is nagyon jól tudta, hogy manók ide, csodagyár oda, a dolgok nem csak ilyesmiken múlnak. Sajnos.