– Furcsa egy katyvaszban élünk mostanában, nem? Abszurditás, kiismerhetetlenség, bizonytalanság van. Lassan már semmin sem lepődünk meg.
– Oh igen, és paradox módon mégis mindenen meglepődünk. Úgy tűnik, az általad említett tényezők nem látókörünk tágulásához, hanem annak szűküléséhez vezettek, ezért még finnyásabbá váltunk. Ha a legapróbb eltéréseket észleljük a mi életünkhöz képest – amelyek valóságos különcségek! –, gondolkodás nélkül felkapjuk a fejünket, sőt egyenesen megbotránkozunk, felháborodunk és kikérjük magunknak a dolgot.
– Igen, valóban. És talán nem is mi vagyunk a viszonyítási alap, hiszen önmagunkon könnyen átsiklunk, hanem maga a szent tökéletesség, amihez, azaz aminek illúziójához ebben a katyvaszban sokkal inkább ragaszkodunk, mint valaha.

Ez is hogy néz már ki??? 

kép: unsplash.com/ Dawin Rizzo