- Nem bírom ezeket a művészeket!
- A híres és gazdag művészeket?
- Azokat pláne nem, de igazából senkit, aki itt össze-vissza művészkedik!
- Hogy érted azt, hogy művészkedik?
- Úgy, hogy mindenféle érthetetlen és zagyva dolgot csinál.
- Vagyis gyakorlatilag mindenki művészkedik, mindenki művész, és ezek szerint te senkit sem bírsz?
- Dehogy mindenki! Itt vagyok például én: normálisan teszem a dolgom, vagyis értelmes tevékenységeket folytatok, és nem művészkedem. Mondjuk az igaz, hogy nem igazán bírok senkit sem.
- Azért, mert rajtad kívül mindenki művész?
- Nem, szerencsére nem mindenki. Rendkívül sokféle okból lehet az embereket nem bírni, hidd el. Én például nem bírom azokat, akik olyanokat mondogatnak, hogy csodálatos, világos meg na ugye. Mint ahogy nem bírom azokat sem, akik úgy tesznek, mint akiket nagyon érdekel a művészet. A társaságukban kénytelen vagyok én is kíváncsiságot és érdeklődést színlelni, és a mesterkélten csodálkozó nyávogásokra olyanokat reflektálni, hogy ó igen, valóban elképesztő festmény (naná), vagy igen, engem is megmozgatott ez az irodalmi mű. Naná, hiszen meg kellett mozdulnom, hogy minél távolabb kerüljek tőle. Tulajdonképpen senkit sem bírok, aki olyan patetikusan ejti ki az alkotás szót, hogy hányingerem lesz tőle.
- Mégis mi bajod a művészekkel? A világnak nagyon is szüksége van rájuk!
- A világnak normális emberekre és értelmes tevékenységekre van szüksége! A művészek furák, és furákat csinálnak. A fura egyetlen tulajdonsága pedig az, hogy...... fura. Tehát nem lehet értelmes!
- A művészek értelmes dolgokkal foglalatoskodnak, már ha merik szabadjára engedni a képzeletüket, és hitelesek maradnak. Valójában minden kreatív tevékenység értelmes.
- Ja, valóban. Hannibal Lecter is eléggé kreatív sorozatgyilkos, és a múltkor a bankos Julika is egészen kreatívan fosztott ki majdnem, pusztán egy telefonos csacsogás során.
- Oké. Szóval minden olyan kreatív tevékenység értelmes, amellyel az ember nem árt másoknak.
- Bocsánat, de egyes művészek nagyon felzaklatják a lelkivilágomat az úgynevezett alkotásaikkal!
- Jó, de attól még nem ártalmas, amit tesznek. Minden művészi és kreatív tevékenység – legyen az szakmai vagy csupán hétköznapi szintű – értelmes és értékes, amely segít az önkifejezésben, önmegvalósításban, és igénybe veszi a fantáziánkat. Ja, és nem ártó. Pofa be, meg ne szólalj! Azt próbálom itt neked elmondani, hogy lehet, hogy minden ember egy kicsit művész is. Pontosabban, minden normális ember. Mert tudod, igazából az a normális, ha az ember nem fél használni a kreatív energiáit. Nem tántorítja el a saját képzelete, mer egyedit alkotni, és nem ijed meg, ha mások furcsán néznek, esetleg meghökkennek az ALKOTÁSán. Szóval van bátorsága megteremteni a saját különleges kis világát, a saját művészetét, legyen szó papírfigurák készítéséről, főzésről, vagy gereblyével avarba firkált nevető bohócfejekről. És tudod, hogy miért annyira normális és kifejezetten egészséges ez? Azért, mert az ember észrevesz olyan dolgokat, amelyek mellett amúgy simán elmenne. Azért, mert jóval megnő az ingerküszöbe a mással, a különössel, a furcsával kapcsolatban. Azért, mert kíváncsian és nyitottan figyeli mások életét, szokásait, cselekedeteit. Azért, mert elmosódnak a külső környezete által alakított határai és korlátai, amelyek felülírnak a saját látásmódja alkotta hiedelmei és szabályai. Persze nem biztos, hogy jobbnak tűnik így a világ, de mindenesetre kitágul, és színesebb göncökben pompázik azok előtt, akik saját művészi szemszögükből szemlélik.
- Jaj, majd elfelejtettem, hogy te is művészkedsz…
- Mint ahogy te is! Nem gondolod, hogy szinte művészi szintre fejlesztetted annak a kitalálását, hogy mikor, kit éppen miért nem bírsz?
- Szóval művész vagyok, egy ártalmatlan, emberutáló művész…
- Ja, mert remélhetőleg – ha nem vagy mazochista– ritkán találkozol másokkal, ami, azt hiszem, az emberiség javára válik.

kép: unsplash.com/ Joshua Coleman