Az alábbi filmeket nemcsak azért kedvelem, mert mediterrán környezetben játszódnak, hanem legfőképpen azért, mert szórakoztatnak és/vagy elgondolkodtatnak. De ebben a fokozottan terhelt téli időszakban különösen jólesik a történetek helyszínéül szolgáló varázslatos tájak látványa is.

Káprázatos holdvilág (Magic in the moonlight, 2014)

Egy Woody Allen film, amelyet bátran merek ajánlani azoknak is, akik kifejezetten tartanak a filmrendező alkotásaitól. A Káprázatos holdvilágban nincsenek hosszas filozófiai merengések, de azért valamennyire megjelennek benne a lét nagy kérdései: élet és halál, valóság és illúzió, racionalitás és spiritualitás, na meg persze Isten. A film azonban abszolút szórakoztató formában tálalja ezeket. Az 1920-as években a francia riviérán találkozik egymással a mogorva és konok, kizárólag a tudományokban bízó angol bűvész, Stanley Crawford (Colin Firth) és a fiatal amerikai látnok, Sophie Baker (Emma Stone), aki hisz a természetfeletti dolgokban. Vajon hogyan hatnak egymásra és miről tudnak egyáltalán diskurálni? Számomra a film két legfőbb erőssége Stanley szarkasztikus megjegyzései és a korabeli hangulat profi megteremtése (amihez Woody Allen baromira ért). Ezeknek, valamint a festői környezetnek köszönhetően engem valóban elkápráztatott.

"Mind várunk egy földönkívüli hatalommal bíró lényt, de én csak egyet tudok, és az kaszát tart a kezében."

Csak a szerelem számít (Den Skaldede Frisør/Love is all you need, 2012)

A cím csalóka, a film sokkal jobb nála: nem egy giccses amerikai limonádéról van szó, hanem egy valóságosabb európai (dán-svéd-francia-olasz-német) műről. Egy ifjú pár a dél-olaszországi Sorrentoban az esküvőjét szervezi, ahova mások mellett megérkezik a fiú apja, Philip (Pierce Brosnan) és a lány anyja, Ida (Trine Dyrholm) is. A helyzet lehetne idilli is (esküvői előkészületek, kék tenger, narancsot és citromot egyaránt termő fák), ám úgy tűnik, sokkal inkább komplikált. Philip és Ida sok mindenen túl van már, életük csalódásokkal, fájdalmakkal terhelt, ráadásul eleinte nem is kedvelik egymást. A Sorrentoban töltött néhány nap alatt azonban a két szülő és a két fiatal élete is felbolydul. A film tökéletesen egyensúlyoz a könnyed vígjáték és a mélyebb dráma határán, így bátran ajánlom annak, aki nyugodt kikapcsolódásra vágyik.

Sorrento, Olaszország

Görögbe fogadva (My life in ruins, 2009)

Igazi könnyed amerikai-spanyol vígjáték a javából. Georgia (Nia Vardalos) idegenvezető Görögországban, aki épp egy csapat fura, amerikai figurával járja a tengerpartot és az ókori nevezetességeket. Időközben azonban változik néhány dolog körülötte és őbenne is: akadályok helyett kezdi egyre inkább a csodákat látni. A film kellőképpen bővelkedik vicces jelenetekben, amelyeken én őszintén tudtam nevetni. A négy film közül ez a legüdítőbb, legvidámabb.

- Nyitott vagyok.
- Maga nyitott? Nézzen magára! Maga olyan feszes, mint Gledys nénikém sejhaja.

Delphi, Görögország

Lopott szépség (Stealing beauty, 1996)

Bernardo Bertolucci rendező olasz-angol-francia műve két szempontból is kakukktojás a többihez képest. Egyrészt mind közül a legéletszagúbb, másrészt ezúttal nem azúrszínű tengerek partján járunk, hanem Toszkánában. A festői táj egyik birtokán egy különc, főként idősödő tagokból álló társaság gyűlt össze, közéjük érkezik meg egy régi barátjuk fiatal lánya, Lucy (Liv Tyler) azzal a céllal, hogy megtalálja az apját. Egyedi hangulatú, lassan hömpölygő, művészi (nem elvont) alkotás, amely képes nagyon beszippantani a nézőt. Az, ahogyan a fiatalságot és a vele járó lehetőségeket meg energiát, illetve a fiatalság elmúlása miatt érzett keserű beletörődést és fájdalmat, valamint a kettő közötti éles kontrasztot ábrázolja, elementáris erővel nyíllal a szívekbe. Lenyűgöző és feledhetetlen film.

képek: unsplash.com/ felső: Nick Fewing, alsó: DiChatz