2016. július 08. írta: Imre Bea

Egy különleges kortárs román író meg ahogy ő a nőket látja

Mircea Cărtărescu a román kortárs irodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja. Bevallom, sokáig nem tudtam róla, de a román kortárs (és nem kortárs) irodalom felfedezése közeli jövőbeli céljaim közé tartozik, amiben Cărtărescu tökéletes, merész és izgalmas kezdésnek bizonyult. Akkor találkoztam vele először, amikor egy jól eltalált karácsonyi ajándékként kezembe vettem a Káprázat című trilógiájának mintegy 500 oldalas második részét (A test). A könyv egy ideig a polcon várt sorsára, sokszor szemezgettem vele, aztán egyszer vettem egy nagy levegőt, és nekiálltam olvasni. Átfutottam az utószót, amelyből kiderült, hogy nem egy könnyen felfogható, emészthető, olvasóbarát művel állok szemben, erről hamar meggyőződhettem én magam is. Cărtărescunál magas minőségi szinten mosódnak össze önéletrajzi elemek, álmok, erőteljes, fantáziadús látomások, terek, idők. Néha egészen valóságos, néha nagyon nem, néha én sem hiszem, hogy amit olvasok, az valóban az, amit olvasok, néha nagyon zavaros, néha követni sem tudom, hogy éppen melyik látomás melyik látomásának apró részletét vesszük górcső alá, ha egyáltalán látomásról van szó. A könyv elején nagyon próbáltam agyalni, felfogni a dolgokat, de egy idő után rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Akkor kezdtem igazán élvezni az olvasást. Ha engedem magam a hatása alá kerülni, és hagyom, hogy sodorjon, amerre akar, akkor óriási, katartikus élményekben lehet részem, olyasminek tűnik ilynekor, mint egy nagyon brutál LSD trip (nem, dunsztom sincs, hogy az valójában milyen, csak beszámolókat olvastam róla). De mindez nem is csoda, ha írói tevékenységét a következő sajátosságok jellemzik:

„Cărtărescu kizárólag kézzel képes irodalmat írni, füzetbe, golyóstollal, számítógéphez csak akkor folyamodik, ha akadémiai, politikai vagy kulturális cikket fogalmaz. Nagyon szeret szép betűket alkotni, hurkokat rajzolni és a lehető leglassabban leírni valamit, hogy minél tovább élvezhesse az írás aktusát. Írása talán kicsit divatjamúlt, bár görcsök és gátlások nélkül, az agyában lévő tartalmat felszabadultan a papírra vetve alkot. Könyvei önmagukat írják, és ő alkalmazkodik hozzájuk: soha nem töröl ki és ad hozzá utólag semmit a szövegeihez, a monumentális Káprázatból talán ha 3-4 oldalanként 1-2 szót kitörölt. Ha félresikerül, amit írt, akkor sincs nagy gond, egyszerűen kitörli az egészet. Amikor írni kezd, szinte vallásos hittel bízik meg a saját eszében, a saját gondolataiban, ha zsoké lenne, talán még levitálni is megtanulna a lóháton, hogy a lova a lehető legszabadabban szárnyalhasson.” (forrás: konyves.blog.hu)

Mircea Cărtărescu

A könyvet még nem fejeztem be, mert néha kell egy kis szünet közben. Például annyi, amennyi alatt elolvashattam Cărtărescu egy másik, jóval rövidebb kötetét, a Miért szeretjük a nőket?-t. Ez a picike könyv a román Elle magazinban megjelent prózai írásait (leginkább saját élményei, gondolatai) tartalmazza, amelyek sokkal sikeresebb utat jártak be, mint amire ő számított. A mű legutolsó címadó írásában az író (meglepő módon :) ) azt fogalmazza meg, hogy miért szereti a nőket. Ebből osztok meg itt néhány részletet.

Miért szeretik a férfiak a nőket? (legalábbis miért szereti őket Mircea Cărtărescu?)

„Mert nem perverzitásból merészek és kezdeményezőek az ágyban, hanem hogy kimutassák a szeretetüket.”
„Mert elvégzik otthon az összes apró és idegesítő munkát anélkül, hogy kérkednének vele, vagy elismerést várnának érte.”
„Mert nem nézegetnek pornómagazinokat és portálokat.”
„Mert kislányból lesznek.”
„Mert sakkoznak, whisteznek, vagy pingpongoznak anélkül, hogy érdekelné őket, ki lesz a győztes.”
„Mert elegánsan vezetnek cukorkafényű autókat, és elvárják, hogy megcsodáljuk őket, amikor megállnak a zebra előtt, hogy átsétáljunk előttük.”
„Mert a problémamegoldó képességük kihoz a sodrunkból.”
„Mert a gondolkodásmódjuk kihoz a sodrunkból.”
„Mert állandóan értelmetlen háborút folytatnak a konyhában az élős-ködőkkel.”
„Mert olyan megható, hogy még a legszigorúbb üzletasszony is virágmintás csipkés bugyit hord.”
„Mert olyan jó érzés az erkélyen a feleségünk bugyijait teregetni, az apró, nedves, fekete, piros és fehér holmikat, amelyek egyik oldalon selyemből, a másikon durvább anyagból készülnek, és mindig elcsodálkozunk, hogy milyen kis felületet kell eltakarniuk.”
„Mert a filmekben, de csakis a filmekben sosem zuhanyoznak szeretkezés előtt.”
„Mert olyan borzalmakat isznak, mint a Martini Orange, a Gin Tonic, vagy a Vanilla Coke.”
„Mert belőlük jövünk, és beléjük térünk vissza, és mert a gondolatunk nehéz bolygóként mindig, mindig, mindig csak körülöttük forog.”