Mindenkinek vannak titkai. Annak is, akinek nincsenek. Az ember időről időre belekerül olyan helyzetekbe, amelyekben úgy érzi, hogy jobban jár, ha bizonyos történéseket, információkat, érzéseket, gondolatokat titokban tart. Ha egy bizonyos dolgot elhallgat a másik (a többiek) elől. Valamit, ami abban az esetben, ha kitudódna, nem lenne semleges a másik számára. Valami olyasmi, aminek köze van a másikhoz, valami olyan, ami akár az életét is befolyásolhatná. De ha ennyire közvetlenül nem is érintené a feltárt dolog, valószínűleg akkor is hatással lenne rá valamilyen szinten. Hiszen véletlenül, csak úgy semmi sem válik titokká. Ha valami azzá válik, annak oka van. Van, hogy egészen komoly oka.

Nekünk nincsenek titkaink egymás előtt!

Az ember eltitkol dolgokat hivatalos szituációkban, munkahelyen, vagy távolabbi rokonok, ismerősök elől. De vajon lehetnek-e titkai egymás előtt egymáshoz közelállóknak? Családtagoknak, közeli rokonoknak, jó barátoknak?

Nem. Nem lehetnek. Vannak. Talán nem mindig, de olykor akadnak, ezt a szíve mélyén mindenki tudja.

Egy tinédzsernek ne lennének titkai a szülei előtt? Vagy a szülőknek a gyerekek előtt? Ha a megromlott kapcsolatukat akarják eltusolni, már az is titok. Titok, amelynek komoly tétje van. Vagy hogy a fenébe ne lapulna titok férfi és nő, férj és feleség között? Lehet olyan titok, amely egy életen keresztül titok marad, lehet olyan, amelyik egyszer csak valamilyen módon kitudódik vagy olyan, amelyik úgy derül ki, hogy igazából nem derül ki, hogy valaha titok volt. Mert a feltárását annyira tökéletesen időzíti a titok viselője, hogy az érintettnek/érintetteknek igazából fel sem tűnik, hogy az tulajdonképpen addig szándékosan volt elhallgatva előle/előlük. De ugyanez megtörténhet úgy is, hogy nincs betervezve a titok feltárása, csak véletlenül kitudódik, majd szinte észrevétlenül és természetesen ívódik bele az érintettek mindennapjaiba.

Minek a titok?

Miért titkolózik olykor az ember a számára legfontosabb előtt is? A (milliónyi) konkrét okok mögött megbúvó legalapvetőbb ok szerintem a védekezés. Vagyis a titkolózás tulajdonképpen egy alapvető emberi attitűd. Az ember igyekszik megóvni önmagát és/vagy a kapcsolatát (valaki fontos személlyel) vagy akár a kapcsolat által önmagát.

„Törékenyek vagyunk.” – hallottam nemrég a Teljesen idegenek című olasz filmben. És valóban.  Félünk teljesen felfedni magunkat, mert minél inkább megtesszük ezt, annál sérülékenyebbekké és törékenyebbekké válunk. És minél törékenyebbé válik valami/valaki, annál könnyebben tud összetörni. Ha pedig valami/valaki összetört, akkor az soha többé nem lesz olyan, mint régen. Mint azelőtt. Még az is lehet, hogy nem lesz gyengébb vagy rosszabb, de mindenképp más lesz. És egy kicsit mindig rettegünk ettől a mástól. Vagy konkrétan a megsemmisülésétől.

Az ember fél a lelepleződéstől. Mert a lelepleződés tulajdonképpen maga a megsemmisülés.

Hiszen még önmaga előtt sem meri teljesen felfedni magát. Még önmaga előtt is vannak titkai, amelyek hátterében kimondatlan válaszok, elfojtott vagy elrejtett érzelmek állnak. Van, hogy az ember még a legvalódibb, legigazibb énjét is titkolja maga elől. Vagyis még az előtt is vannak titkai, akivel élete során a legintimebb viszonyban áll: saját maga előtt.

Figyi, elárulok neked valamit. Valamit, amit eddig eltitkoltam előled.

A titok alapvető tulajdonsága

A titok – bírjon akármilyen súllyal – veszélyes. Illetve könnyen azzá tud válni. Veszélyes tud lenni az a titok, amelyik örökké titok marad, hiszen lehet, hogy pont emiatt okoz gubancokat. Veszélyes tud lenni az a titok is, amelyik vallomás által kerül felszínre, mert az érintett  fél nem díjazza az őszinteséget, és/vagy mert olyan dologról van szó, amely súlyos következményeket von maga után. De mind közül az a titok a legveszélyesebb, amelyik nem akarattal - vagyis nem az eltitkoló akaratával - derül ki. Ez az a fajta titok, amelyik a leginkább kockára teszi a felek közötti alapvető bizalmat, az egymás iránti szeretetet, egymás elfogadását. Ez az a fajta titok, amelyik a legtöbbet képes ártani, amelyik a legkomolyabb bonyodalmakat, valamint a legnagyobb és a legelviselhetetlenebb fájdalmakat okozza.

Szabad-e/ helyes-e titkot tartani?

A legfontosabb kérdés nem ez. De még csak nem is az, hogy mit takar a titok, vagy az, hogy mennyi ideig tart, mennyire súlyos vagy mekkora tétje van. Sem az, hogy mit és/vagy kit akar óvni a titkolózó, esetleg az, hogy ha elárulná, azért tenné-e, hogy valamit helyrehozzon, hogy bűnhődjön, vagy azért, hogy megkönnyebbüljön (igaz, leginkább ezek kombinációja lehet az ok). Illetve ezek mind fontos kérdések. De a legalapvetőbb kérdés az, hogy hogyan viszonyul az ember a saját titkához. Vagyis még pontosabban: hogyan viszonyul egymáshoz a titok és az eltitkoló? Ez a kulcskérdés. Legalábbis szerintem. Ez az alapja minden további felvetődő kérdésnek.

Hányadán áll az eltitkoló ezzel a titokkal? Hogyan viseli a terheit? Érez-e egyáltalán terhet a titokkal kapcsolatban? Be tudja-e magát a titok természetes módon fészkelni az illető életébe? Úgy, hogy alig észrevehetővé és a legkevésbé zavaróvá váljon? Vagy esetleg úgy viselkedik, mint egy szúrós kis tüske, amely olyan aprónak tűnik, hogy jó időre meg is feledkeznek róla, aztán egyszer csak elkezd szúrni, majd egyre kényelmetlenebbé válik, és egyre nagyobb lelkiismeret-furdalást és/vagy bűntudatot okoz? Vagy annyira kegyetlen ez a titok, hogy már kezdettől fogva fojtogatja a „gazdáját”? Mennyire tanul meg titok és eltitkoló egymáshoz idomulni, egymással együttélni?

Titok és eltitkoló egymáshoz való viszonya dönt a titok sorsáról. Az pedig, hogy hogyan alakul a titok sorsa, valószínűleg még sok mindenre hatással van és lesz.

Pszt! Ez az én titkom. És az is marad.

A Teljesen idegenek című olasz film nagyon jól bemutatja, hogy milyen titkok lapulhatnak családtagok, házastársak és jó barátok között.

képek: felső: pixabay.com, alsó: unsplash.com