(A bejegyzésben tartalomleírás - is - található.)

Menyhért Anna 2016-ban megjelent Egy szabad nő című könyve valóban egy ízig-vérig szabad nőről szól: Erdős Renée életének egy szakaszát (1898 – 1905) dolgozza fel részben tényekre, részben pedig a képzeletre alapozva. Egy izgalmas, elgondolkodtató, olvasmányos életrajzi regény, amely mögött komoly kutatómunka áll, amely szereplői egytől egyig valós személyek, s amelyben Anna az üres réseket (adatok, információk híján) saját – de a történésekbe belepasszoló – képzeletével igyekszik kitömni.

Ki volt Erdős Renée?

Erdős Renée (eredetileg Regina) felvidéki, szegény magyar zsidó családban született (1879), Győrben nőtt fel. Már tizenévesen álmai és céljai voltak, így az 1890-es évek második felében a nagyanyjától örökölt pénzéből elvégezte a színiakadémiát Budapesten. Ám hamar kiderült, hogy nem alkalmas a színészi pályára. Ditrói Mórral, a Vígszínház akkori igazgatójával például a következő beszélgetést folyatták (a párbeszéd idézet a könyvből):

-  Túl masszív. Túl szoborszerű.
-  Hát nem jó az, ha valaki erős?
-  Színésznők esetében nem. A színésznők legyenek lágyak, hajlíthatók. Gyúrhatók. Magát faragni kéne, annyira stabilan meg van építve. Az pedig fáradságos munka, s nem is hozza meg az eredményét.

Renée nem sokkal később rájött, hogy a költészet az ő területe. „Rímek csipkedték az ujjait, a szája szélét, hogy tüsszentenie kellett tőlük. Felpattant, beszaladt a szobába, és leírta a verssorokat." "Valódi érzésekről, valódi nőkről akart írni, úgy, ahogyan senki más.”

Nem adta hát fel az önállóságra, függetlenségre, önmegvalósításra való törekvést. Írt. Szerelemről. Női érzésekről kendőzetlenül. A női lét, női lélek legmélyét tárta fel. Verseit, írásait szerették, ünnepelt és ismert írónővé vált. Nők rajongták körül, hiszen magukat látták Renée soraiban. A férfiak viszont túlságosan érzelgősnek tartották a költészetét, s nehezen ismerték be (vagy egyáltalán nem), hogy ők sem tudnak kibújni Renée őszinte művészetének hatása alól. Amellett, hogy sikeressé és ismertté vált, rendkívül megosztó személyiség volt. Elvégre tabutémákat döntögetett, valamint magánélete sem maradhatott titokban az olvasóközönség előtt: tudni vélték, hogy éppen kivel/kikkel folytatott viszonyt. Ráadásul amellett sem lehetett csak úgy elsiklani, hogy nő volt.

Művészet és anyaság

A 19. és 20. század fordulóján már nem volt újdonság, ha egy nő a színészi pályára lép, sőt az anyaság sem törte derékba a színésznők karrierjét. Renée-t egy színésznő ismerőse, Somorlay Carola próbálta nyugtatni, hogy ha ez náluk működik, akkor az irodalomban is működnie kell, épp csak annyi, hogy „az irodalom új terület a nők számára”.  A lányra ráfért a biztatás, mivel sokat tépelődött anyaság és művészet összeegyeztethetőségén. Ez nem is volt csoda, hiszen elég kemény megnyilvánulások fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban az akkori irodalmi élet néhány férfi képviselőjétől.

Szász Zoltán például a következőképpen vélekedett:„… a férfi mindig és minden téren értékesebbet alkot, mint a nő. Hiszen még a főzésben is ügyesebbek a férfiak, ha rászánják magukat erre az alacsonyabb rendű tevékenységre.” Molnár Ferenc szerint pedig Renée „csak egy rongyos lány”, még ha poéta is. Illetve: „A nőkből sokszor elfogy a művészet, ha férjhez mennek.”

Somorlay Carola viszont mindezzel szemben a következőkkel bátorította a barátnőjét: „A férfiakra nem kell hallgatni. Sőt, nem szabad!” „Éppenséggel érzékenyebb lesz az ember, ha gyermekei születnek, jobban oda tud figyelni másokra. És ez a művészetekben a legfontosabb. Nem félni kell az anyaságtól, hanem hasznosítani a tudást, amit abból nyerünk.”

Renée megnyugodott hát egy jó időre, és igyekezett a feladataira koncentrálni. Ennek ellenére csak jóval később ment férjhez (1913), amely házasságban két lánya született. (Erről a könyvben már nincs szó, forrás)

Szerelmi viszonyok

Az életrajzi regény Renée három szeretői viszonyáról ír.

• Koronghi Lippich Elek:

„Elek kicsit unalmas volt, de nagyon rendes. Szeretkezni is unalmasan, rendesen szeretkezett, és sietve. … Soknak érezte a lányt, a szenvedélyességét, az érzelmeit, a nevetését, a sírását."

Renée, amikor véget ért a kapcsolatuk, a következőt gondolta: "De akire vágyott – és ezt nem mondta el Eleknek -, egy olyan férfi volt, akit nem neki kell felzaklatni és kiforgatni és elkápráztatni ahhoz, hogy szenvedélyt csiholjon ki belőle. Nem olyan szeretkezést akart, amely jól működő üzleti vagy baráti viszonyba torkollik. Nem barátot, pajtást vagy pártfogót keresett. Olyan férfira vágyott, aki magával ragadja, és aki uralkodik rajta, egy kicsit megkínozza, aztán társként, egyenrangú társként szereti. Aki lehúzza a bőrét is, nemcsak a ruháját. ás pőrén hagyja, fájón csupaszon, s aztán felöltözteti a szerelmével.”

• Bródy Sándor

A könyv által felölelt időszakban legnagyobb szerelme kétségkívül Bródy Sándor volt. A férfi már nem élt együtt feleségével, de fiai (négy, valamint egy törvénytelen) fontosak voltak a számára. Emellett nagy nőcsábász hírében állt. Igazi se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék: szenvedéllyel szerették egymást, de pontosan tudták, hogy sosem lesznek egészen az egymásé, mindkettőjüknek megvolt a saját élete. Bródy ugyan támogatta Renée-t az írói karrierjében, mégis furcsa és idegen volt számára a nő függetlensége, érettsége. Az, ahogyan a női létről, család és művészet összeegyeztethetőségéről, nő és férfi egyenrangúságáról gondolkodott. Furcsa és új volt ez Bródy számára, távol állt még Renée lelki érettségétől. Hiszen néhány irodalmi kollégájához hasonlóan ő maga is a következőt írta róla: „Asszonyi nemhez tartozó poéta, nem tudni a fejlődés menetét. Lehet, hogy korszakos lesz, egy új Szapphó. Lehet, hogy férjhez megy, és nincs többé klavír."

Kapcsolatuk végén pedig az alábbit mondta Renée-nek: "Azok közül az asszonyok közül való vagy, akik hiába akarnak jók és szelídek lenni, hiába akarnak alárendelődni, megalázzák a férfit, mert túlcsap bennük az energia. Ez a fölösleg teremtette a hatalmas és kicsapongó királynőket a múltban, és ez tombol az újkor asszonyaiban is, azokban, akik magukat keresik.”

• Jászi Oszkár

Jászi Oszkár már jó ideje rajongott Renée-ért, de rövid ideig tartó viszonyuk csak akkor kezdődött, amikor Renée és Bródy Sándor kapcsolata válságba került. Oszkárral a szeretkezés nem volt sem „veszélyes, sem lehengerlő”. „Egyszerűen csak jó volt, tét nélkül és következmények nélkül jó.”

Egy önálló nő

Erdős Renée nő volt. Mindenekelőtt nő. Ez ugyan egyértelmű, ám olyan tény,  amely miatt sok támadás és megvetés érte. Nem volt kiemelkedően szép, tömzsi és duci testalkata volt, mégis kimagaslott nőtársai közül azáltal, hogy a megszokottnál jóval szabadabb életet választott, és sugárzott belőle a nőiesség. Álmodott, és kemény munkával megvalósította az álmait. Ő volt az első írónő Magyarországon, aki meg tudott élni az írásból. Segítőkész pártfogókra akadt az irodalmi életben (Eötvös Károly, Molnár Ferenc, Bródy Sándor, stb.), de a helyzete nőként egy kicsit mindig bizonytalan maradt. Renée verseket, tárcákat írt különböző lapoknak. Írásainak középpontjában a nő állt: a női érzések, a női szexualitás, a nőket érintő témák. Egy ideig saját, egyszemélyes lapot is működtetett (Írások könyve), és lehetősége lett volna egy újonnan induló női lap (amilyen azelőtt nem volt) szerkesztésére. Azonban Bródy Sándor öngyilkossági kísérlete (1905) megtörte a karrierjét: a közvélemény egyértelműen Renée-t tette felelőssé a történtekért. Az 1910-es években tért vissza az irodalmi életbe, regények írásával.

Erdős Renée a modern nő előfutára volt Magyarországon. Önállóságra, függetlenségre törekedett, küzdött a céljaiért, és nem kizárólagosan gondolkodott írásról és anyaságról. Emellett szívén viselte a női témákat, valamint nő és férfi egyenjogúságát. Szeretett élni, szeretett dolgozni. Szerette azokat a férfiakat, akiket útjába sodort az élet. Megsebzett és megsebezték. Elgyengült, beteg lett, de végül mindig talpra állt.

Bródy azt mondta, hogy Renée „az élet királynője”. Illetve: „Miért ilyen kész ez a nő, miért tud ez mindent, még azt is, amiről nem is sejti, hogy a birtokában van?" 

Jászi Oszkár pedig a következőt gondolta róla: „Mákony ez a nő, ellenállhatatlan. Nagy, hatalmas és csodálatos, mint egy pogány istennő, és közben gyönge, félénk és naiv, mint egy iskolás lány.”

Hiába történt mindez több, mint száz évvel ezelőtt, és hiába változott valamelyest a  nők helyzete és megítélése, Renée vívódásai és érzései (karrier és család, női volta miatti támadások) nem állnak messze a huszonegyedik századi társaitól sem. Aki elolvassa a könyvet, szerintem pontosan érti Renée-t. Ez részben annak is köszönhető, hogy Menyhért Anna hitelesen és természetesen tud belehelyezkedni szereplői - Renée és a körülötte lévő férfiak - bőrébe, ezért nagyon erős és őszinte belső monológokat olvashatunk. Megjegyzem, hogy egyáltalán nem agresszív-feminista könyvről van szó, Anna emberi és empatikus módon szerepelteti a férfiakat is, valamint szó van arról is, hogy nem szándékosan akarnak ők rosszat a nőknek. Az írónő azt írja az utószóban, hogy folytatja a kutatómunkát, és mindenképp tervezi Erdős Renée történetének folytatását is. Remélem, így lesz, mert Erdős Renée személyisége és sorsa  - ahogyan élt, amilyen ügyeket képviselt - nagyon izgalmas és inspiráló.

képek: a könyvről és könyvből készült saját fotók, illetve utolsó: wikipedia