Gondolatok az Elveszett jelentés című filmről

Adott három alaptényező. A nyüzsgő és kissé pihent Tokió, amely kultúrája nagyon más, mint az amerikaiaké, illetve egy huszonöt éves amerikai lány, Charlotte és egy ötvenéves amerikai férfi, Bob.

Ebből a három alaptényezőből pedig egy egészen különleges hangulatú film kerekedik ki. Egy film, amelyben igazából nem történik semmi különös, de valahogy mégis egészen különös.

Charlotte és Bob nem ismeri egymást, ám ugyanabban a hotelben száll meg Tokióban. A szálloda bárjában szóba elegyednek egymással, majd együtt töltenek néhány napot.

 A megszokott környezetből való kiszakadás, az idegen, furcsa és sokszor érthetetlen kultúra, a szeretteiktől való távollét (Bár Charlotte a férjét kísérte Japánba, de a férfi állandóan dolgozik, ezért a lány többnyire egyedül tölti az idejét), az egymásrautaltság lehetőséget teremt arra, hogy a két főszereplő álarcok, szerepek, elvárások nélkül ismerhesse meg egymást, valamint önmagát is. És valahogy első találkozásuktól fogva magától értetődő, hogy ők élnek ezzel a lehetőséggel. Olyan témák kerülnek elő az együtt töltött napok alatt, amelyekről a számukra legfontosabbakkal sem tudtak beszélgetni. Bár különböző nemhez tartoznak és más életszakaszban tartanak, sok a közös bennük. Mindketten magányosak, elveszettek, nemcsak Tokióban, hanem úgy általában az életben is. Feleslegesnek érzik magukat. Szeretetre és figyelemre vágynak. Elakadtak. Fásultak, kedvetlenek, és elegük van mindenből.

De vajon mire elég az a néhány közös nap? Barátok lesznek? Apa lánya viszonyba kerülnek egymással? Férfiként és nőként közelednek egymáshoz? Vagy egy kicsit mindegyik? Még inkább lehúzzák egymást vagy pozitív löketet kapnak egymástól?

A szereposztás (számomra) tökéletes. A Charlotte-t alakító Scarlett Johansson gyönyörű, hamvas lány, ám még kissé kölyökképű. Bob pedig, akit Bill Murray alakít, nem éppen egy tipikus szépfiú. Nem is szabad annak lennie, hiszen akkor egyből szeretőkké válnának. Ez a film pedig nem erről szól. Ennél sokkal, de sokkal többről szól.

Biztosan akadnak olyanok, akik azt gondolják, hogy az Elveszett jelentésben gyakorlatilag semmi sem történik. Két amerikai járja Tokiót, közben néha beszélget egymással. Esetleg hallgat. Együtt hallgat. És ennyi. Engem viszont minden egyes másodperc lekötött. Nemcsak Charlotte és Bob közös jeleneteiből derül ki sok minden, hanem a Charlotte és férje között zajlott rövid párbeszédekből, Bob és felesége kurta és hűvös telefonbeszélgetéseiből, a magányos bolyongásokból, a tétova időtöltésekből is.

Szeretem ezt a filmet. Nagyon.

(Megj.: Sofia Coppola izgalmas rendezőnő. Az ő nevéhez fűződik például az Öngyilkos szüzek című film, illetve a nemrég mozikban játszott Csábítás is. Mindkettő érdekes és egyedi témájú, különleges hangulatú alkotás.)

képek: flickr.com, 1: Felipe Loyola, 2: Michael Coté