(A bejegyzésben egy kis tartalomleírás is található.)
Alice Munro nem tartozik a kedvenc íróim közé. Sem az elsőként olvasott novelláskötete (Mennyi boldogság!), sem népszerű regénye, az Asszonyok, lányok élete nem érte el nálam azt a hatást, amely megadhatta volna az esélyt arra, hogy a kedvenceim közé lépjen. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az utóbb említett könyve nagyon fontos mű, amit érdemes elolvasni. A következőkben megpróbálom összegyűjteni, hogy miért jutottam erre a következtetésre, és egyáltalán milyen érzések és gondolatok kavarognak bennem az Asszonyok, lányok életével kapcsolatban.
A regény formailag életrajz. Dell szemén keresztül ismerjük meg az 1940-es évekbeli Jubilee-t, a kanadai kisvárost, annak bizonyos lakóit, Dell családját. Leginkább persze Dell érzései, gondolatai tárulnak fel az olvasó előtt, aki végigkövetheti, hogyan válik egy kislány fiatal nővé, hogyan alakul a viszonya a lét alapvető témáival és területeivel (halál, vallás, testiség, szexualitás, nőiesség, fiúk, szerelem, álmok, tanulás, önmegvalósítás, útkeresés).
Mindig izgalmas kalandot jelent, ha valaki más szemszögéből láthatok egy ismeretlen világot. Ez most is így történt annak ellenére, hogy a regényben tulajdonképpen semmi kiemelkedő, semmi rendkívüli nem történik. Illetve „csupán” maga az élet történik meg: zajlik az élet a kanadai kisvárosban, ugyan egy kissé porosan, komótosan, távol a nagyvárosok zajától és forgatagától, valamint távol az Egyesült Államok sokszínű, harsány nyüzsgésétől. Jubilee lakóinak életét nagyban befolyásolja a vergődő gazdasági háttér és a szeszélyes természet (nagy hó, szárazság). Ám úgy tűnik, a kisváros többsége megelégszik mindezzel, vagy legalábbis beletörődik az adott helyzetbe, s nem vágyik többre vagy másra.
„Az ambíciótól rettegtek, mert az ambícióval az ember a kudarcot környékezi meg, és azt kockáztatja, hogy bolondot csinál magából. Rosszabb nem is történhet az emberrel ebben az életben, értettem meg, mint ha nevetségessé válik.”
Ha az olvasó hasonlóképpen tesz, és elfogadja a körülményeket, vagyis a nyers, rideg realisztikus ábrázolást, amely néha túlságosan kegyetlen és fájdalmas, akkor egy egészen különleges olvasói élményben lehet része. Az én esetemben ugyan nehezen, de megtörtént ez az elfogadás: egy kicsit döcögősen indult a kapcsolatom az Asszonyok, lányok életével. Ez részben a különös írói stílusnak köszönhető, amely olykor idegenszerű mondatokban, máskor viszont tűpontos megfogalmazásokban nyilvánul meg. Az utóbbira példa:
„Ha valaki azt mondja az embernek, hogy ezzel egyszer szembe kell néznie, amikor tárgyilagosan sürgetnek bármilyen fájdalom, ocsmányság vagy kellemetlen hír felé, amely direkt nekünk van kijelölve, ott bujkál a hangjukban az árulás, ez a hideg, palástolt, tökéletlenül elrejtett örömujjongás, az a mohósága fájdalmunkra. Igen, a szülőkben is; a szülőkben csak igazán.”
Másrészt Alice Munro nem teketóriázik: Jubilee külső, lerobbant részének bemutatásával kezdi a művét. Ez a Flats Road, Dell és családja is itt él, bár az iskolás éveit nagyrészt már egy belvárosi lakásban tölti anyjával. Flats Road lakói közel élnek a természethez, többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak. Dell apja ezüstróka-tenyésztő, aki a fiával együtt jól érzi magát ebben a közegben, Dellt azonban megfertőzi anyjának polgári-intellektuális élet utáni sóvárgása.
„Jubilee-ben ez volt a szokás: az olvasás olyasminek számított, mint a rágózás, le kell róla szokni, amint a felnőtt lét komolysága és örömei átveszik a hatalmat. Leginkább a magányos hölgyeknél tartott ki, egy férfi számára kifejezett szégyen lett volna.”
Az első fejezet végén nem tudtam eldönteni, hogy szeressem-e vagy legalább megpróbáljam-e szeretni ezt a sivár, idegen világot. Azt hiszem, valahogy úgy voltam a Flats Roaddal és egész Jubilee-vel, ahogy Dell: vele együtt vártam a szabadulást, aztán végül mégis megkedveltem. Idősebb korában Dell is másképp gondolkodik: elmeséli a szülővárosát a lehető legtermészetesebb hangnemben (ez maga a regény), amely azt sugallja: így történt, mert így kellett történnie.
„Eszembe se jutott, hogy egy nap milyen mohón vágyom majd Jubilee-re. Farkasétvággyal és félrevezetve írom a történetét,…, és mindent le akarok írni.”
A cím nem véletlen. Eddig ebből a bejegyzésből az derült ki, hogy a könyv egy kanadai kisvárosról és a városban élő Dellről szól. Ez részben nyilván igaz. Ám a történet során sok más női sors is megjelenik, némelyik csupán egy-egy pillanatra, más egészen hosszan Dell életével párhuzamosan. Most írhatnám azt, hogy a férfiak háttérbe szorulnak, de azt hiszem, ez a kijelentés nem teljesen korrekt: ugyan a regény csak közvetve szól róluk, de természetesen kulcsfontosságú szerepük van a női karakterek életében. Érdekes, hogy egy idő után Dell családja is szétválik: az öccse a Flats Roadra költözik az apjukhoz, Dell pedig a belvárosban marad az anyjukkal.
Dell élete mellett leginkább anyja és barátnője, Naomi sorsába nyerünk betekintést. Dell anyja ki akart törni abból az egyszerű és szegény környezetből, amelybe született. Sokat tanult, karrierre vágyott, de végül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna. Dell szintén szorgalmas, éles eszű lány, egyértelmű célja a továbbtanulás, így az anyja joggal remélheti, hogy a lányának sikerülhet az, amiről ő csak álmodhatott. Naomit ellenben teljesen más dolgok érdeklik, hamarabb befejezi az iskolát, mint Dell, munkába áll, sőt a férjhez menésen jár az esze, a boltokban pedig olyan árukat tetet félre magának, amelyek leendő háztartásának tartozékai lesznek. Ez a szokás a fiatal lányok körében, akik emellett sokat foglalkoznak a külsejükkel. Dell számára azonban, aki inkább könyveket olvas, mindez nagyon idegen.
„Az ápolt lányok halálra tudtak rémiszteni. A közelükbe se szerettem menni, nehogy büdösnek találjanak. Olyan alapvetőnek éreztem a köztünk lévő különbséget, mintha más anyagból lennénk felépítve. Az ő hűvös tenyerük nem lett foltos, nem izzadt, a hajuk megőrizte kiszámított formáját, a hónaljuk sosem volt nedves - nem is tudták, milyen az, amikor az embernek az oldalához kell szorítania a karját, hogy elrejtse a ruháin sötétlő, szégyenletes félhold foltokat -, és soha, de soha nem érezték azt a kis extra buggyanást, amit egyetlen betét nem tart meg, és az ember combján elkezd lefelé szivárogni a vér. Csakugyan nem, az ő vérzésük diszkrét volt: a természet szolgálta és nem szolgáltatta ki őket.”
A regény nyers és realisztikus sorai között némi feszültség és izgalom húzódik: Vajon sikerül-e Dellnek az, amit az anyja épp csak elkezdeni tudott? Megkapja-e az ösztöndíjat? Tovább tud-e tanulni? Egyáltalán létezik-e megoldás, létezik-e egyértelmű irány a számára? Dell, amikor komolyra fordul a kapcsolata az udvarlójával, bátor döntést hoz, amely végleg meghatározza további sorsukat. Döntésében, amely a független női lét irányába löki a lányt, nagy szerepe van az anyai hatásnak. Elgondolkodtató viszont, ahogy később visszaemlékszik erre:
„Ha idősebbek lettünk volna, biztosan kitartunk, alkudozunk a kiegyezés feltételein, megmagyarázzuk, igazoljuk, talán meg is bocsátjuk, és magunkkal visszük a jövőbe, de mivel túlzottan közel voltunk még a gyerekkorhoz, hittünk benne, hogy bizonyos küzdelmek abszolút komolyak és véglegesek, bizonyos ütések megbocsáthatatlanok. Megláttuk egymásban, amit nem tudtunk elviselni, és fogalmunk sem volt róla, hogy mások is látják egymásban, mégis folytatják, gyűlölnek, küzdenek, különféle módokon próbálják egymást megölni, aztán egy kicsit mégis tovább szeretnek.”
Mindent összevetve, az Asszonyok, lányok élete tényleg nem vált a szívem csücskévé, de mégis egészen megszerettem, és azt hiszem, még sokáig emlékezni fogok Jubilee-re, valamint néhány lakójára, pedig nincs bennük semmi különös: szimpla, átlagos emberek. Alice Munro nem véletlenül kapott Nobel-díjat, regényét jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a valós, életszagú, elgondolkodtató történeteket.
Végül néhány idézet még:
„A szerző híres New York-i pszichiáter volt, Freud tanítványa. Szerinte a férfi és női gondolkodásmód közötti különbséget könnyen lehet illusztrálni azzal, ahogy egy fiú meg egy lány ül a parkban egy padon, és a teliholdat nézi. A fiú a világegyetemre gondol, milyen hatalmas, milyen rejtélyes; a lány azt gondolja, „meg kell mosnom a hajamat. … Azt akartam, hogy a férfiak szeressenek, és közben gondolhassak a világegyetemre, ha a holdra nézek.”
"Az emberek élete Jubilee-ben, akárcsak máshol, unalmas volt, egyszerű, meglepő és feltárhatatlan: konyhai linóleumpadlóval burkolt, mély barlangok."
képek: saját
