(A bejegyzésben egy pici tartalomleírás is található.)
Szeretem Woody Allen filmjeit. Otthon érzem magam szorongó, neurotikus, lökött figurái között, akik bizonytalanok, sokszor rettegnek valamitől, kissé - vagy eléggé - sután téblábolnak az életben, nyugtatóra van szükségük és terápiára járnak. Otthon érzem magam realisztikus környezeteiben éppúgy, mint a talajtól elrugaszkodott Woody Allen-i világokban. Mondjuk, amelyben a karakterek lemásznak a filmvászonról, mármint a filmben, vagy ki tudja… (Kairó bíbor rózsája), vagy amelyben a szereplők különböző korok között utazgatnak (Éjfélkor Párizsban). A művész úr képzelőereje által kreált művekben előfordul az is, hogy halottak és szellemek járkálnak az ember körül, aki mellesleg repülni is tud vagy szimplán láthatatlanná válik, ha épp úgy van (Alice). Sőt az is megesik, hogy a filmbeli író valós és írói világa összemosódik kissé, illetve hogy az író megjárja a pokol bizonyos bugyrait (Agyament Harry). Woody Allen filmjei ironikusak, humorosak, elgondolkodtatók. Tele vannak izgalmas karakterekkel, az élet nagy kérdéseivel, amelyekre vagy érkezik válasz, vagy nem, meg az élet nagy problémáival, amelyek vagy megoldódnak, vagy nem. Néha túlságosan tömények, ami nem feltétlenül baj, hiszen - szerencsére - újranézhetők.
Mia Farrow (1968) , Woody Allen volt élettársa, több filmjének szereplője
Számomra egyelőre a következő kettő a kedvenc:
Hannah és nővérei (1986)
A film, amely Hannah (Mia Farrow) és két húga életéről szól, hálaadással kezdődik és hálaadással végződik. A két családi ünnep között két év telik el, amely időszak a történéseivel együtt kiváló példája annak, ahogy az élet kedve szerint játszadozik az emberekkel, ahogy jól összerázza a fejüket meg a szívüket, akár egy kisbaba a csörgőjét, és ott is megkutyulja a dolgokat, ahol látszólag minden rendben van. Aztán amikor minderre ráun, összepaskolja két tenyerét az elégedettség és a játék szüneteltetése jeleként. Ez utóbbi állapot tükröződik a film végén, az utolsó hálaadáskori összejövetelen. Férfivonalon Hannah férjének (Michael Caine) és exférjének (Woody Allen) van jelentős szerepe nem csupán Hannah, hanem testvérei életében is. A hipochonder exférj, Mickey óriási figura (naná), iróniája, filozofikus gondolatai és útkeresései átszövik és magasabb szintre emelik a történetbeli két évet. Ezalatt az idő alatt talán ő és a középső testvér, Holly (Dianne Wiest) járja be a legnagyobb utat.
Néhány idézet Mickey-től:
Hannah férjéről mondja: „Akinek nincs önbizalma, azt szeretem.”
Egy orvosi vizsgálat után: „Nyugi, nem kell mellre szívni. Egy szóval sem mondta, hogy beteg vagyok. Csak azt, hogy nem örül annak a foltnak a röntgenen. Ebből még nem kell azt a következtetést levonni, hogy baj van.”
Amikor az utolsó jelenetben azt fejtegeti, hogy valamikor Hannah férje volt, most pedig Hannah húga a felesége: „Megállapítom, hogy a szív rendkívül kis rugalmas izom.”
Alice (1990)
Az Alice a talajtól elrugaszkodott Woody Allen-i fantáziavilágú filmek közé tartozik. Alice (Mia Farow) szép, gazdag, két gyerek anyukája. Idejét nagyrészt szépségszalonokban, drága boltokban tölti jómódú barátnőivel. Csakhogy Alice háta egyre jobban fáj. Olyannyira, hogy végül kénytelen elmenni a mindenki által nagyra tartott idős kínai gyógyítóhoz, Dr. Yanghoz. Dr. Yang persze pontosan tudja, hogy a problémákkal küzdő asszonynak milyen gyógyfüvekre van szüksége. És tényleg, Alice ezeknek az egészen különleges szereknek a segítségével rájön, hogy nem is a hátában érzett fájdalom a legnagyobb gondja. Valójában önmegvalósításra vágyik, unja azt a felületességet és luxust, amely kiteszi a mindennapjait. Férjével való megismerkedése előtt teljesen más értékek mentén élt, amelyek hiányoznak neki. Lassan kezd szembenézni a múltjával és önmagával, bár Dr. Yang tanácsai nem mindig válnak be. Lehetne ez egy átlagos, közhelyes film is (női lét, család-karrier problémakör, önmegvalósítás), de Woody Allen képzelőerejének köszönhetően mégsem az. Az Alice könnyedebb, játékosabb, szórakoztatóbb, illetve nem annyira tömény és sokrétegű, mint a Hannah és nővérei, de a maga műfajában mindkettő kiváló alkotás.
Woody Allen
képek: flickr.com: Mia Farrow: Kristine, Woody Allen: bswise
