Feldmár András Szégyen és szeretet című művében azt írja, hogy „A szeretet engedi, hogy a másik legyen”. Sok izgalmas és értékes gondolatot olvastam a könyvben, de azt hiszem, ezt a - tartalmilag egyszerűnek tűnő - mondatot tartom a legfontosabbnak.

Tényleg a világ legegyszerűbb dolgának tűnhet ez, de valahogy mégsem az, ha úgy igazán belegondolunk. Ez a mondat három kulcsszót foglal magában, amelyekkel a legtöbb embernek külön-külön is meggyűlik a baja, hát még ha összemixeljük őket, és az együttes tartalmukat nézzük… Ez a három szó pedig a következő: szeretet, engedés, létezés. Nem hiszem, hogy él a Földön olyan ember, akinek nagyjából zökkenőmentes a viszonya ezekkel az eléggé jelentős létszükségleti dolgokkal.

Feldmár szerint - többek között - az a gond, hogy sokan összetévesztik a szeretetet a vággyal:

„A szeretet nem kíván semmit. Ami kíván valamit, az a vágy. Szerintem már az első elemiben tanítani kellene a gyerekeknek, hogy a vágy az nem szeretet. S a szeretet az nem vágy. Szerintem rengeteg fájdalom keletkezik abból, hogy összekeverjük a vágyat és a szeretetet, és azt mondjuk, hogy szeretlek, akkor, amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat. Abban semmi szeretet nincs. Én nem mondom azt, hogy csak szeressük egymást, de a vágy az egy éhes dolog. Amikor egy újszülött nekiesik az anyja mellének, az az újszülött nem szereti az anyját. Azt sem tudja, hogy van anyja.”

Szóval nagyon nem mindegy, hogy megfojtjuk egymást, vagy hagyjuk, hogy levegőhöz jusson, hogy nyugodtan lélegezhessen. Nem mindegy, hogy elvárásokkal terrorizáljuk, illetve állandóan kritizáljuk egymást, vagy hagyjuk, hogy a másik önmaga lehessen. Egészen könnyen félre tud siklani a dolog, és az ember észre sem veszi, hogy nem a szeretet, hanem sokkal inkább a vágyak, az elvárások uralják a kapcsolatot, amelyben él.

Úgy tűnik, nagyon nehéz jól csinálni, jól érezni és jól éreztetni a szeretetet. Feldmár azt mondja, hogy meg kell ismerni azt, akit szeretünk. A másik megismerése teszi ugyanis lehetővé azt, hogy úgy szeressük, ahogy ő szeretné, és ne úgy, ahogy mi akarjuk szeretni. Ez utóbbi akár teher is lehet a másik számára. Ez megint tök egyszerűen hangzik és evidensnek tűnik, pedig nem az. A megismerés azért is - lenne - alapvető, mert így az ember meglátja a másik reális énjét, vagyis a szeretetét a másik önazonos énje iránt érzi, nem pedig egy általa elképzelt, ideális én iránt. Ez utóbbi sajnos gyakran előfordul, és sokkal inkább szól az elvárásokról és vágyakról, mint valódi szeretetről. Sőt, a másik megismerése nélkül gyakorlatilag csak ez utóbbi történhet, legalábbis szerintem.

Feldmár sokszor beszél (nemcsak ebben a könyvben) az ideális én vs. reális én témáról, amely eléggé nagy gondokat okoz az emberi viszonyokban, az emberi létezésben.

A szeretettel kapcsolatban megemlíti a tökéletességet és a depressziót is, amelyekről a következőképpen fogalmaz:

„Miért akarna valaki tökéletes lenni? Ezt megint összekeverik a szeretettel. Ez megint egy félreértés. Ha engem szeretnek, akkor eszembe sem jut, hogy tökéletes akarok lenni. Csak akkor akarok tökéletes lenni, ha nem szeretnek. Mert akkor van remény, hogy majd szeretni fognak, ha tökéletes leszek.”

„Szóval a depresszió néha az a reménytelenség, amikor az ember attól fél, hogy előbb fog meghalni, mint hogy valaha is önmaga lehetne. Hát, ez nagyon deprimáló.”

Hogy a másik megismerésén kívül még mit lehetne tenni azért, hogy szeretetteljesebbé váljanak az emberi kapcsolatok? Feldmár Michael Odent véleményét osztja meg az olvasóval:

„Michael Odent, aki több könyvet is írt a születésről, azt állítja, hogy a környezetünkhöz való viszonyunk sokkal szeretettelibb lenne, hogyha vigyáznának ránk, amikor megszületünk. Mert tulajdonképpen a születéskor azt érezzük, hogy a környezet megtámad minket. Hát akkor miért szeretnénk a környezetet? … Szerinte egy egész új gondolkodású, új tudatú generáció születhetne, ha vigyáznánk arra, hogy hogyan születnek a gyerekek, és ez az új generáció szeretné a környezetet.”

Okos, értelmes elképzelés, amely valószínűleg érezhető - pozitív - változásokat idézne elő, de sajnos kétlem, hogy valaha is meg fog valósulni.

Amúgy maga Feldmár is többféleképpen gondolkodik a szeretetről, legalábbis úgy vettem észre. Használja a „jól szeretni” és „rosszul szeretni” kifejezéseket, de például a következőt (is) írja:

„Néha azt gondolom a szeretetről, hogy az 0 vagy 1, tehát nem lehet egy kicsit szeretni vagy nem lehet rosszul szeretni: vagy szeret vagy nem.”

Ez nagyon kegyetlenül hangzik, mert ha igaznak tekintem, akkor ez azt jelenti, hogy elenyésző a szeretet tényleges mennyisége a világban. A rosszul szeretés sok bonyodalmat, fájdalmat és kárt képes okozni, de legalább ott rejlik benne valamiféle szeretet.

A Szégyen és szeretet Feldmárnak feltett kérdéseket is tartalmaz. Számomra a legizgalmasabb kérdés és legizgalmasabb Feldmár-válasz a következő volt:

„Ha a marslakó azt kérdezné tőled ideérkezve a Földre, hogy a szeretetet hogy tapasztalja meg, akkor mit javasolnál neki?”

Feldmár azt válaszolja, hogy megkeresné azt a nőt, akinek a méhében szívesen újrafoganna, ha ma meghalna. Ha megtalálná ezt a nőt, akkor azt javasolná a marslakónak, hogy haljon meg, és foganjon meg abban a nőben, mert az a nő jó anya lenne, mert az a nő szeretné a gyerekét. Azt mondaná még ennek a marslakónak, hogy nagyon figyeljen az első három évre, mert akkor megtudná, hogy mi az a szeretet.

Mindent összegezve a Szégyen és szeretet ugyan konkrét válaszokkal nem halmozza el az olvasót azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene szeretni, jól szeretni meg hogy tulajdonképpen mi is az a szeretet, de nagyon is elgondolkodtat, és talán mégis segít abban, hogy egy kicsit jobban képbe kerüljünk önmagunkkal.

Végül még egy Feldmár gondolat a szeretetről (nem ebből a könyvből):

"Nem kell szeretni. Az nem akarat kérdése. Az egy olyan csoda. Ha azt érzem, hogy valakit szeretek, akkor az egy csoda. És ezt észre kell venni. Nem azt mondom, hogy szeressétek egymást, hanem akkor, amikor úgy éreztek, ismerjétek azt fel. De nem kell! Van olyan ember, akivel ez a csoda soha nem történik meg az életében."

(Az idézetek Feldmár szó szerinti gondolatai a könyvből.)

képek: könyves: saját, többi: unsplash.com: felső: The hk photo company, középső: Jacob Ufkes, alsó: Neonbrand