2019. június 20. írta: Imre Bea

Ártatlanul halálra ítélve

Szókratész (Kr. e. 469-399) görög filozófus is úgy járt, mint sokan mások: különcsége és sajátos gondolkodása miatt sokan támadták. Voltak persze barátai, támogatói is, mint például tanítványa, Platón, végül mégis bíróság elé került, ahol bűnösnek találták, és végül halálra ítélték.

Na de miért is volt annyira különc Szókratész? Egészen egyszerűen azért, mert önállóan gondolkodni, és úgy tűnik, hogy ez még egy demokratikus ókori görög városállamban is bűnnek számított.

Világéletében vizsgálódó természetű volt, ezt az életformát akkor sem hagyta el, amikor már nagyon szorult a hurok a nyaka körül. Markáns véleménye volt a vizsgálódás nélküli életről: „A vizsgálódás nélküli élet méltatlan arra, hogy éljük.” Valamint: a vizsgálódás nélküli élet a lelket „zavarossá és kábává teszi, mintha részeg lenne”, ezzel szemben a bölcs lélek stabil.

Vizsgálódásának középpontjában a mindennap használt, de ténylegesen soha nem vizsgált alapfogalmak álltak, mint például a szerelem, a hűség, a jó, a rossz, az igazságosság. Szókratész úgy gondolta, hogy a lelki béke feltétele nem a társadalom által meghatározott morális élet, hanem a helyes dolog megtétele. A helyes cselekedethez pedig csakis szigorú vizsgálódás által juthatunk el.

A vizsgálódással kapcsolatos elhíresült érvelési módszere a dialektikus vagy szókratikus módszer. Ennek során a mit sem tudó álláspontjára helyezkedve kizárólag kérdések által tárta fel vitapartnere gondolkodásának hiányosságait, ellentmondásait, majd úgy alakította a beszélgetést, hogy ezek összeférjenek az új következtetésekkel. Szókratész célja ezzel nem a népnevelés volt, hanem pusztán a másik gondolatainak a feltárása, maga a beszélgetés volt az, ami elgondolkodtatta. Ennek ellenére szofizmussal vádolták, vagyis azzal, hogy csak a megtévesztés és győzelem miatt érvel.

Forrás: A filozófia nagykönyve

Bírósági tárgyalásán Platón is részt vett, aki az ott elhangzottak alapján megírta a Szókratész védőbeszédét, egyik legismertebb művét. Eszerint a Szókratész ellen felhozott főbb vádak a következők voltak: megkérdőjelezi az athéni morál alapját, nem hisz az istenekben, illetve megrontja az ifjúságot.

„Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti föl, és másokat is erre tanít.”

„Vétkezik Szókratész – mondja –, mert megrontja az ifjúságot, és nem hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más, új daimónok működésében.”

(Az utóbbi idézettel kapcsolatban kiderült, hogy Melétosz, a vádló ezt tulajdonképpen úgy értette, hogy Szókratész egyáltalán nem hisz az istenekben.)

Nem szabad elfelejteni, hogy a Szókratész védőbeszéde Platón szemszögéből mutatja be Szókratészt, ráadásul Szókratész írásai nem is maradtak fenn, Platónnak köszönhetjük, hogy ma is olvashatjuk a gondolatait, aki más művében is szerepelteti tanítóját. Én ezzel együtt úgy döntöttem, hogy hiszek Platónnak és a Platón által megjelenített Szókratésznak, illetve elhiszem, hogy a valós védőbeszéd tartalmilag megegyezett a tanítvány által megörökített változattal. Ez alapján pedig joggal mondható, hogy Szókratész nem volt bűnös, sokkal inkább követtek el bűnt az őt halálra ítélők. Beszédéből kiderült, hogy nem erőltette rá magát másokra, csak azzal elegyedett szóba, aki nyitott volt erre, tanítványaitól nem fogadott el pénzt, a vagyonszerzés és a népszerűség helyett a belső értékeket tartotta fontosnak, és abszolút hitt az istenekben. A legutóbbi esetében például maga a megfogalmazás is ellentmondásos (lsd. feljebb, második idézet): ha a démonok működésében hitt, akkor a démonokban is hinnie kellett. Ha viszont hitt a démonokban, akkor az istenekben is hitt, mivel a démonok alacsonyabb rendű istenségek, félistenek, vagyis az istenektől származnak. Ráadásul Szókratész igazából a tetteit irányító belső hangot, isteni útmutatást nevezte démonnak.

Mindezek mellett ártatlanságát az is alátámasztja, hogy halálbüntetését elfogadta, azt méltósággal vette tudomásul.

„Én halni indulok, ti élni: de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.”

Végül még néhány értékes gondolat Szókratésztól (szó szerinti idézetek a Szókratész védőbeszédéből):

„Mert nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjatokat-öregeteket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével; mondván, hogy ne ma vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára, a magánéletben is, a közéletben is.”

„Hiszen nem is ez a nehéz, férfiak, megmenekülni a haláltól, sokkal nehezebb megmenekülni a bűntől. Hisz ez a halálnál fürgébben fut. Így engem, aki lassú járású vagyok és öreg, lassabban futó ellenség ért utol, vádlóimat pedig, mivel fiatalok és fürgék, a gyorsabba futó: a gonoszság. Én innen úgy távozom majd, mint akit ti halálos ítélettel marasztaltatok el, ezek pedig úgy, mint akiket az igazság marasztalt el a gonoszság és jogtalanság vétkében.”

„De hogy valóban erősen remélhetjük, hogy a halál valami jó, azt megérthetjük a következőkből is. Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig - ahogyan mondogatni szokták - abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. És ha semmi érzékelése sincs, hanem olyan, mint az álom, amelyben alvás közben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál. Mert úgy hiszem, ha valakinek ki kellene választania azt az éjszakát, amelyben úgy aludt, hogy még álomképet sem látott, azután élete többi éjszakáját és napját e mellé az éjszaka mellé állítva meg kellene fontolnia és meg kellene mondania, hány napot és éjt töltött már el életében kellemesebben és jobban, mint ezt az éjszakát - akkor, úgy gondolom, nemcsak valamely közönséges ember, hanem maga a nagy király is úgy találná, hogy a többihez képest nagyon könnyen meg lehet azokat a napokat és éjeket számlálni. Ha tehát ilyen a halál, én bizony nyereségnek mondom; mert így egész ideje nem tűnik többnek, mint egyetlen éjszakának. Ha pedig a halál valamiféle elköltözés innen egy másik helyre, és igaz, amit mondanak, hogy ott vannak mind a megholtak, akkor mi lehetne ennél nagyobb jó, bírák? ”