Nem haladok a korral. Először véletlenül alakult így, aztán meg tudatosan alakítottam így. Kezdetben fel sem tűnt a dolog. Csak akkor kaptam észbe, amikor a jóval előttem haladó – előrehaladt – kor röhögve és gúnyolódva fordult vissza felém, hogy na gyerünk, mi lesz már.

Feleszméltem. Berezeltem. Parancsszóra futni kezdtem. Fuss, bolond, fuss! – mormogtam magamban, magamnak. Ám a tempóm siralmas volt, vagy talán még az se. Rohantam a kor után, ahogy csak bírtam, de az vajmi kevés volt. A közöttünk lévő távolság csak a lábam számára vált leküzdhetetlenné, a szemem tisztán látta a kor grimaszait, a fülem egyre jobban hallotta a na gyerünk, mi lesz már sürgetést.

Kitikkadtan, erőtlenül rogytam össze, hogy akkor én innen soha többé fel nem. Aztán mégis feltápászkodtam, de a kort, az előrehaladt kort szem elől tévesztettem. Nem hallottam gúnyos röhögését, sem ingerült sürgetését. Csend volt. És jó volt a csend. Megkönnyebbülve indultam el, nem szaladtam semmi után, csak mentem. Az utamon haladtam, nem a korral.

Viszont a kor mégsem tűnik csak úgy el az ember látóteréből. Titkos mélységekből tör elő, utamat keresztezi, megpakolt utcai árusként tárja szét karját, s mintha egy zenélő díszdoboz nyílna ki előttem, feltárul csillogó-csilingelő portékája. Szemkápráztató, fülsüketítő, szédítő és émelyítő portékája.

– Tele vagyok új és izgalmas dolgokkal! Nem érdekel, mit tartogatok a számodra? Nem vagy rám kíváncsi?
– Dehogynem. Van benned potenciál. Sokrétű vagy, és végtelenül színes. Megihletsz és inspirálsz.
– Hát akkor mire vársz? Na gyerünk, mi lesz már?
– Már nem akarok veled haladni. Megragadom belőled azt, ami izgat, ami mozgásba hoz, ami érdekes lehet a számomra. Ám a teljes valód nem kell. Túl sok vagy, túl súlyos, és rohadt gyors a tempód, én meg nem akarom azzal tölteni az életemet, hogy állandóan utánad loholok. A saját tempómban szeretnék haladni.
– Nem félsz, hogy lemaradsz valamiről?
– Sajnos néha még igen. De igyekszem kiölni magamból ezt a beteges kórt.
– Meg fogod bánni. Azok a sikeresek, akik haladnak a korral.
– Hát akkor sok sikert nekik. Én jól elvagyok kortalanul is.

kép: unsplash.com / Paula May