2021. március 31. írta: Imre Bea

És akkor a Világ fogta magát és elment a terapeutájához

Doki: Óh, jaj. Látom, nagy a baj!
Világ: Ennyire nyilvánvaló?
Doki: Hát, sosem voltál még ennyire búval cseszett! Vagy tévedek?
Világ: Nem, doki, maga viszonylag ritkán téved.
Doki: Na de mégis mi történt?
Világ: Semmi. Azon kívül, hogy az emberek utálnak.
Doki: Óh! Vajon miért érzed így?
Világ: Azért, mert így van! Vagyis ez így mégsem igaz.
Doki: Na látod. Az érzések néha csalfák. De vajon mi történt, amit te így értelmeztél?
Világ: Nem, az emberek nem utálnak. Még annál is rosszabb a helyzet: az embereket egyszerűen nem érdeklem már!
Doki: Óh, jaj! Már megint ez a kisebbségi érzés… Egyszer már alaposan rendbe tettük az önbecsülésedet, most pedig kezdhetünk mindent elölről!
Világ: Ugye doki maga is fizet nekem azért, hogy meghallgassam a nyavalygását?
Doki: Ez csupán egy megállapítás, ami kiindulási pontként szolgál. Na de mesélj, mégis mi történt a legutóbbi ülésünk óta, ami ebbe a lehangolt, görnyedt állapotba sodort?
Világ: A legutóbbi ülésünk jó rég volt.
Doki: Igen, rég volt, és teljesen rendben voltál. Pedig mocskos, sötét világégés után kellett kihúznom téged a legmélyebb depresszió mocsarából.
Világ: Most más a helyzet. Akkor depressziós voltam, és depressziós volt az emberiség is. Most az emberiség közönyös, én pedig kiábrándult és csalódott vagyok. Tudja doki, nagyon fáj, hogy így elfordultak tőlem az emberek!
Doki: Érdekes. Emlékszel, mikor kezdődött ez? Az, hogy az emberiséggel való kapcsolatodat így kezdted el érzékelni?
Világ: Jesszus, doki! Fogja már fel, nem arról van szó, hogy az én elmém valami miatt absztrakttá torzítja a valóságot! Most tényleg az van, hogy az embereket nem érdeklem. És lehet, hogy azért nem, mert egy iszonyúan torzított valóságban élnek, aminek köze sincs ahhoz, ami valójában van.
Doki: Vagy pontosan látják azt, ami van, de nem foglalkoznak vele.
Világ: Ez most fájt, de lehet, hogy így van.
Doki: És te teljesen magadra veszed ezt az érdektelenséget. Azt gondolod, hogy te vagy az oka?
Világ: Nyilván. Miért ki más lenne? Vagy annyira semmibe vagyok véve, hogy még egy nyomorult ok sem lehetek?
Doki: Mondd, fel tudod idézni, hogyan láttad magad azután, hogy helyrepofoztuk az önértékelésedet?
Világ: Naná. Izgalmas, vibráló személyiség voltam, és nemcsak én éreztem így, hanem az emberek is ilyennek láttak, ezt biztosan tudom. Megnyíltam és felkínáltam magam nekik, és ők mohón szívtak magukba mindent, amihez hozzáfértek belőlem. Igen, az emberek akartak engem, kíváncsiak voltak a legrejtettebb titkaimra: őrülten kutattak valami olyan után, ami csakis az övék lehet belőlem. Óh, doki, hogy én hogy imádtam ezt! Elememben voltam, ujjongtam és táncoltam. Csodás volt minden.
Doki: Tényleg minden csodás volt?
Világ: Naná! Oké-oké, nyugodjon meg, nem voltam betépve. Persze hogy voltak gondok, sőt egészen komoly problémák is beárnyékolták az emberekkel való kapcsolatomat. De mégis, akkoriban igazán éltem és az emberek is éltek,és szerettek engem! Aztán valahogy minden elromlott, én meg lassan úgy érzem, hogy itt a világvége.
Doki: Jaj, az nem túl jó, ha ilyesmit érzel.
Világ: Na de doki! Nem azt mondta, hogy nincsenek jó meg rossz érzések? Most komolyan minősíti az érzéseimet???
Doki: Jól van, jól van. Látom, azért valamit csak tanultál nálam. De biztos vagy te abban, hogy az emberek igazán szerettek téged?
Világ: Naná hogy biztos vagyok, hiszen éreztem, hogy szeretnek!
Doki: Inkább csak kedveltek, nem? Tudod, az nem ugyanaz, mint a szeretet. Egyszerűen jól érezték magukat veled. Valóban izgalmasnak találtak, ezért élvezték a társaságodat.
Világ: És ez baj? Mire akar kilyukadni?
Doki: Nem, dehogy baj. Illetve: ez önmagában nem baj. Csakhogy úgy tűnik, te túlságosan megbíztál az emberekben, ezért teljesen feltártad magad előttük.
Világ: Igen, és??? Mi a baj azzal, hogy mindent megmutattam nekik magamból?
Doki: Csupán az, hogy ezáltal sebezhetővé váltál. Ha egy kölcsönös szereteten és bizalmon alapuló kapcsolatról lenne szó, akkor ez teljesen rendben is volna. Csakhogy úgy tűnik, más a helyzet. Az emberek kihasználtak téged, kihasználták a sebezhetőségedet, visszaéltek a bizalommal, amellyel hozzájuk viszonyultál. Elkényelmesedtek és felelőtlenné váltak abban az óriási bőségben és sokféleségben, amit belőled merítettek. Aranytrónon terpeszkedő kiskirálynak képzelik magukat, akik a legapróbb zavart és kellemetlenséget is neked róják fel. Azt hiszik, hogy birtokolhatnak, hogy kényük-kedvük szerint játszadozhatnak veled. Kiszipolyoztak és kizsigereltek: rengeteget kaptak tőled, ám vajmi keveset adtak neked. Nem csoda hát, hogy ennyire kimerültél, hogy elment az életkedved. Ramatyul festesz, nem kicsit, ez tény. Így már nem vagy érdekes a számukra, rád untak és elfordultak tőled, miközben ők tették ezt veled. Ám a felelősségvállalást közönnyel hárítják el maguktól. És akármit mondasz, ez nem szeretet. Ez kizsákmányolás és cserbenhagyás!
Világ: De hiszen sok mindent kaptam tőlük! Folyamatosan fejlődöm, alakulok általuk!
Doki: Igen, talán valami csurran-cseppen neked is. De az emberek a legtöbbször a saját érdeküket nézik. Valld be, hogy viszonylag ritkán fordul elő, hogy olyasmit tesznek, ami neked ugyan jó, nekik viszont nem származik belőle kézzelfogható hasznuk.
Világ: Nagyon rossz ezt hallani, doki. Minden szava a szívembe döf!
Doki: Megértem és sajnálom. De ez a helyzet akkor is, ha nehéz szembenézned vele. A szembenézés viszont fontos, mert általa megértheted, hogy felesleges magadat vádolnod azért, mert megromlott a kapcsolatod az emberekkel.
Világ: Jó, de mégis mit tehetnék?
Doki: Te most nem sokat tehetsz. Az embereken a sor, nekik kellene egy nagyot lépniük, persze kétlem, hogy ez bekövetkezik a közeljövőben. Te is hibáztál, amikor vakon bizalmat szavaztál nekik, de a nagyobb hibát ők követték el a kizsákmányolásoddal, a felelőtlenségükkel.
Világ: Akkor most beállítunk nekem valami antidepresszáns – nyugtató kombót?
Doki: Nem, azzal még mindenképpen várnék. Annyit viszont mégis tehetsz, hogy azok felé fordítod a figyelmedet, akik igazán megérdemlik: akik szeretnek, törődnek veled, felelősen és tudatosan élnek, illetve akiknek szükségük van a figyelmedre, mert drámai eseményeket élnek meg, éheznek, vagy kegyetlen katonákkal harcolnak az országukért és a szabadságukért, akik keményen dolgoznak és/vagy életüket kockáztatják azért, hogy másoknak és neked segítsenek. Nézz körül egy kicsit, és látni fogod, hogy vannak ilyen emberek, figyelj hát rájuk és töltekezz belőlük. A többit meglátjuk a következő ülésünkön, rendben?
Világ: Rendben doki, ha maga mondja. De van remény arra, hogy visszanyerjem régi energikus és vibráló személyiségemet?
Doki: Remény, az van. De elég hosszú lesz az út odáig. És kurva nehéz. És az embereknek is aktivizálniuk kell magukat.