Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regénye (eredeti megjelenés: 1966) a legőrültebb – a szó legpozitívabb értelmében – irodalmi mű, amit valaha olvastam. Elképesztően fantáziadús és sokrétű történet, tele különc, egyedi – bosszantó és kevésbé bosszantó, imádnivaló és kevésbé imádnivaló ­­– karakterekkel, meghökkentő és varázslatos – és tényleg! – fordulatokkal, na meg persze nagyon pimasz humorral. Élénkebb képzeletvilágú olvasók talán könnyebben rá tudnak hangolódni, ám én bátran ajánlom mindenkinek, mert A Mester és Margarita képes új dimenziókat és perspektívákat megnyitni mind belső, mind külső világhoz való viszonyulásunkban.

Az alábbiakban azok az idézetek olvashatók, amelyek a leginkább megnevetettek vagy elgondolkodtattak engem:

"Úgy áll a dolog, hogy ha egy ember belső világa, a lelke nem tartogat meglepetéseket számunkra, akkor személye érdektelen."

"Mondd, Margarita, te okos nő vagy, és nem zártak bolondokházába… mondd, te komolyan hiszed, hogy mi tegnap a Sátánnál jártunk vendégségben?"

"Felpofozni egy adminisztrátort, kidobni egy nagybácsit, valakit agyonlőni, vagy más efféle apróság: ez az én szakmám. De szerelmes nőkkel társalogni… köszönöm, nem kérek belőle! "

"Már engedje meg, királynő – méltatlankodott. – Csak nem hiszi, hogy egy hölgynek vodkát merészelek tölteni? Ez tiszta szesz!"

"Talán bizony ahhoz, hogy az ember élőnek érezze magát, okvetlenül kórházi ingben, gatyában kell kuksolni a pinceodúban?"

"Megmondom, miben van a hiba: a hanghordozásodban. Úgy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. Itt van például a kardom árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben?"

"... a származás kérdése a legeslegbonyolultabbak közé tartozik ezen a világon. Ha jobban kifaggatnánk egynémely ősanyánkat, kiváltképp azokat, akik szelíd, jámbor és erényes asszonyok hírében álltak, bámulatos titkok tárulnának fel..."

"Vannak dolgok, amelyekben mit sem számítanak a rendi különbségek, sőt még az országhatárok sem."

"Mi értelme kórteremben haldokolni, hallgatni a többi gyógyíthatatlan beteg hörgését és jajgatását? Nem volna-e okosabb … hetedhétországra szóló tivornyát csapni, és muzsikaszóval elköltözni a másvilágra, mámoros széplányok és duhaj barátok társaságában?"

"Jólesik, hogy olyan udvariasan beszél velem. A kandúrokat többnyire tegezni szokták, noha, soha egyik sem ivott brúdert senki ember fiával…"

"Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában."

"Mindenki úgy cicomázza magát, ahogy tudja."

Moszkva: itt játszódik a regény nagy része

kép: unsplash.com/ Michael Parulav