2021. augusztus 19. írta: Imre Bea

Ilyenek az emberek manapság

– Tudod, a jelenlegi helyzetben kétféle ember létezik.
– Mit értesz jelenlegi helyzet alatt?
– Hát mindent, ami mostanában történik körülöttünk. Mindent, ami hozzájárul ahhoz a nagyfokú nyugtalansághoz, amit, azt hiszem, a világon mindenki érzékel.
– És miféle emberekről van szó?
– A jelenlegi helyzetben kétféle ember létezik: a szabad ember meg a sértett ember.
– Vagyis aki szabad, az nem lehet sértett, és aki sértett, az nem lehet szabad?
– Pontosan! Úgy tűnik, mégsem vagy annyira hülye, mint ahogy képzeltem!
– A hülye melyik típusba tartozik? Vagy az egy harmadik kategória?
– Ha-ha! És még humoros is vagy!
– És a humoros…
– Nehogy folytasd!
- Jó, nem folytatom. De akkor áruld már el, hogy ki a szabad, és hogyan függ ez össze a jelenlegi helyzettel?
– Tudod, sosem volt még olyan könnyű megfogalmaznom, hogy ki a szabad, mint most. Az a szabad ember, aki nem hagyja, hogy a sértettség uralja az életét, aki nem vesz magára mindent, aki tisztában van önmagával, aki tud önkritikát gyakorolni, és ezért tudja, hogy a kívülről érkező megnyilvánulások közül melyikre érdemes figyelni, és melyiket érdemes figyelmen kívül hagyni. A szabad ember nem hagyja, hogy a külvilág ingerei lehúzzák, mert nagyon jól tudja azokat kezelni és szelektálni.
– Ok, de még mindig nem értem, hogy ez hogyan függ össze a jelenlegi helyzettel.
– Tudod, manapság rengeteg a sértett ember. Nem a sértődékenységről beszélek, amely egy átlagos emberi tulajdonság, és bár megnehezíti az életet, sokszor akár hasznos is lehet. Nem, én a sértettségről beszélek, ami nem az emberi természet – akár – veleszületett jellemzője, hanem egy olyan állapot, amelybe az érintett belesodródik. Nyilván akaratlanul teszi ezt, de akkor is ő maga a felelős a sértettségéért, és nem a világ, hiába véli úgy. A sértett ember ugyanis mindent magára vesz: azt hiszi, hogy mindenkinek az ő bosszantása a célja. Sértett, ha mások megszólalnak bizonyos ügyekben, és akkor is, ha nem. Sértett, ha süt a nap, és akkor is, ha beborul az ég. Sértett, ha valaki piros ingben jön szembe vele az utcán, mert az ő szemét bántja a piros, és sértett, ha a világ másik felén kókuszdiót tör egy őslakó ahelyett, hogy az ő – vagyis a sértett – problémáin merengene. A sértettség nagyon beszűkíti a látóteret, folyamatosan beljebb tolja a sértett falait, aki végül mozdulatlanná merevedik a sötét odújában: elveszti az irányítást az élete felett, képtelen az önkritikára, képtelen vállalni önmagát. A sértett ember tehát nem lehet szabad.

Eléggé bántó a jókedved, kedves Nap!

– Azt mondtad, hogy manapság rengeteg a sértett ember. Miért, régebben talán nem így volt?
– A jelent a múlttal összehasonlítani mindig veszélyes. Mégis meggyőződésem, hogy nyugodtan ki lehet mondani, hogy ma jóval magasabb fokú a sértettség, mint régen. És tudod, miért lehet ez?
– Na miért?
– Azért, mert soha nem éltünk még ennyire sokszínű, eklektikus, zavaros világban. Ez is egy olyan dolog, amit nyugodtan ki lehet mondani, szerintem.
– És ez baj? Ez a sokszínűség?
– Nem szabadna, hogy az legyen, de sajnos úgy tűnik, hogy nagyon nem tudunk vele megbirkózni. Olyan ez, mintha most borulna ki a bili, amely azóta telítődik, hogy lemásztunk a fáról. Hosszú idők óta feszítette az embereket ez az igény, hiszen vágytak arra, hogy szabadon kimondhassák a gondolataikat, hogy vállalhassák önmagukat. És tessék! Most végre sok minden a felszínre került: egy csomó – történelem során felgyűlt – trauma, tabutémák, kényes, érzékeny dolgok. Azonban valahogy senki nem számolt azzal, hogy a bili tartalma ennyire tömény, ennyire sokkoló, mi több, szinte mindenki számára tartogat megemészthetetlen, befogadhatatlan „finomságokat”. Ezzel együtt és emellett milliónyi információ jut el hozzánk nap mint nap, mindenki véleményt mond, ezernyi különféle hang süketíti a fülünket. Ráadásul sokkal több a lehetőség arra, hogy sajátos módon alakítsuk a dolgainkat, az életünket, ami nyilván bökheti néhányak szemét. Szóval egészen rövid idő alatt ér egészen sokféle inger, tehát biztosan akad közöttük olyan, amely valamiért nem tetszik, vagy akár kifejezetten taszító. A mai világ a sértettség tökéletes közege. Epekedtünk a szabad világ után, de a vele járó sokszínűséggel és egyéni felelősségvállalással már nem tudunk mit kezdeni. Így az aktív szabad lét helyett sokak számára marad a passzív sértettség. A sértettség, a folyamatos, nem szűnő sértettség pedig őrületes frusztrációkba és keserűségbe képes rántani.
– Nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha a te értelmezésedben a sértettség maga lenne az érzékenység, a szabadság pedig a közöny. Ráadásul mintha határozottan állítanád, hogy az érzékenység a helytelen, a közöny pedig a helyes attitűd. És mintha – újra – tilos lenne védekezni vagy legalábbis szóvá tenni, ha valamilyen sértő megnyilvánulás érint minket!
– Óh, úgy látom mégsem értettél meg. Nem, a sértettség semmiképp sem érzékenység, a szabadság pedig semmiképp sem közöny! A sértettség egy nagyon beszűkült állapot, amelyben az ember nem képes reálisan látni a dolgokat, sőt képtelen az önbecsülésre is, ezért hagyatkozik teljesen a külvilágra, ám úgy érzi, hogy az teljesen ellene munkálkodik. A szabad lét pedig nem a külső események, ingerek teljes figyelmen kívül hagyása. A szabadság az, ha az ember tisztában van azzal, hogy eldöntheti, mi az, amivel foglalkozik, ami érdekli, amire reflektál, mi az, amit magára vesz, és mi az, amit ignorál. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy igenis megszólal, ha úgy érzi, szükséges megtennie, még akkor is, ha túl nagy a hangzavar, és persze megsértődni is joga van. Na, kapisgálod már, hogy miről beszélek?
– Fogjuk rá. És te sértett vagy szabad ember vagy?
– Bevallom, sokáig sértett ember voltam, de remélem, jó úton haladok a szabad lét felé.