Az a hír járja, hogy két földönkívüli érkezett egy távoli galaxisból a Földre. Fura hír jutott el ugyanis hozzájuk az emberekről. Hogy hogyan, arról fogalmam sincs, de hát valamire való közösségnek mindig akadnak besúgói. A fura hír pedig az volt, hogy az ember rendkívül különös egy lény.

Ez felkavarta eme távoli galaxis lakóinak lelkivilágát. (Így fogalmaznak néhányan, de hogy miféle lények ők, és van-e lelkük meg lelkiviláguk, arról igazából dunsztom sincs). Ezért végül úgy határoztak, hogy okvetlenül utánajárnak a dolognak. Két megbízottjukat a Földre küldték, akik embernek álcázva magukat igyekeztek küldetésüknek eleget tenni. Ők hosszú, viszontagságos útjuk után impulzusokkal tele, kimerülve értek vissza messzi otthonukba. Pihenni azonban még nem tudtak, mert társaik azonnali élménybeszámolóra vágytak. Így hát a két kalandor a kezükben szorongatott feljegyzésekre támaszkodva mesélni kezdett. A legelső mondat egyszerre hagyta el mindkettőjük száját. Így hangzott:

Valóban, a hír igaz. Az ember rendkívül különös egy lény.

És hogy mi minden állt még azokban a feljegyzésekben? Hát például a következők:

- Az emberek igazi figyelemre és szeretetre vágynak, ám sokszor képtelenek ezeket jól fogadni. Inkább megrémülnek, hárítanak vagy elutasítanak. Az ok az önbizalomhiánnyal és a felelősségvállalással függhet össze. Ezeket a szavakat gyakran említik, de valahogy úgy tűnik nekünk, hogy maguk sincsenek igazán tisztában a tartalmukkal.

- Az emberek állandóságot és változatosságot akarnak. Egyszerre. Későbbi hozzáfűzés: Az emberek sem állandóságot, sem változatosságot nem akarnak. Az állandóságot túl unalmasnak, a változatosságot viszont túl veszélyesnek tartják. Arra sehogy sem tudtunk rájönni, hogy akkor mégis mit akarnak ezzel kapcsolatban. Még későbbi hozzáfűzés: Az emberek azt akarják, ami épp nincs.

- Az emberek a szokásaik nélkül szétesnének. Ahogy ők fogalmaznak: kicsúszna a talaj a lábuk alól. Érdekes meglátásunk az, hogy bár saját szokásaikhoz ragaszkodnak, mások szokásaival eléggé kritikusak.

- Az emberek nehezen bírják a kötöttségeket – sőt egyesek abszolút képtelenek elviselni –, azonban a szabadsággal sem tudnak mit kezdeni.

- A hatalom és a jog két kulcsfontosságú dolog az emberi társadalmak, illetve bármilyen emberi közösség működésében. De sajnos egyiket sem tudják jól használni. Akadnak olyanok, akik túl gyávák, túlságosan alázatosak, hogy éljenek ezekkel, mások ugyan élnének, de állandóan falakba ütköznek, és akadnak, akik egyenesen visszaélnek hatalmukkal és/vagy jogaikkal. Ezek a torzulások pedig óriási igazságtalanságok, káoszok, szakadékok okozói.

- Az emberek egészen éleslátásúak, okosak tudnak lenni akkor, ha csupán beszélni kell a dolgokról. Ám a hétköznapi életben képtelenek vagy nem akarnak szinte semmit alkalmazni azokból a következtetésekből, amelyek gondolati síkon olyan ügyesen megfogalmazódtak bennük. Nyitottság, elfogadás, jó kommunikáció, társadalmi egyenlőség, szólásszabadság, környezetvédelem. Ezek például mind olyan témák, amelyekről iszonyúan sokat fecsegnek, de a gyakorlatban semmit nem lépnek velük kapcsolatban. Későbbi hozzáfűzés: Az egyensúly is ilyen téma, de még nem tudjuk, hogy az egészen pontosan mi is. Még későbbi hozzáfűzés: Úgy tűnik, az embereknek még annyi fogalmuk sincs erről az egyensúlyról, mint nekünk. Valamiféle elérhetetlen, ám hőn áhított állapot lehet, amelynek a hiánya borzasztó dolgokhoz vezet. Még ennél is későbbi hozzáfűzés: Szerintünk ez az egész cécó az egyensúllyal felesleges, mert az egyensúly tulajdonképpen nem más, mint a mértékletesség, amely persze közel sem annyira szimpatikus számukra, mint a nála sokkal spirituálisabban, kellemesebben csengő egyensúly.

- Az emberek nehezen tolerálják a hazugságokat, és nagyon méltatják az őszinteséget. Legalábbis szóban. A gyakorlatban viszont sokkal inkább hazudnak, elhallgatnak, mellébeszélnek, kertelnek, mint hogy az igazat mondják. Az igazmondáshoz merészség, kockázatvállalás, önbizalom szükséges, és úgy vettük észre, hogy az emberek ezekkel eléggé hadilábon állnak. Későbbi hozzáfűzés: Az őszinteséggel is úgy vannak, mint sok mással: ők maguk nem képesek rá, de másoktól elvárnák. Még későbbi hozzáfűzés: Ha hazudnak nekik, iszonyúan megbántódnak, de ha a másik őszinte, akkor is. Igazából embertől meg helyzettől függ, hogy mikor bántódik meg jobban. Mindenesetre folyton megbántódnak valamin.

- Igen, az emberek állandóan sértettek. Úgy érzik, bármi zajlik, történik a világban, az mind ellenük van, ezért ők is a világ ellen vannak. Ez abban nyilvánul meg, hogy támadnak, ítélkeznek, pocskondiáznak, kötekednek, sőt akár agresszívvá is válhatnak.

- Az emberek elképesztően bizalmatlanok. Nem bíznak önmagukban, másban, az emberiségben, a világ működésében. Ugyan, mi okom lenne a bizalomra? Kérdezgették, ha erről beszélgettünk, de a legtöbbször nem vártak választ. Ez is egy furcsa dolog, hogy kérdeznek valamit, de nem várnak választ. Viszont igen meglepődnek – sőt olykor megrémülnek –, ha mégis kapnak.

- A bizalom meg a hit valahogy nagyon hiányzik az emberekből. Régi poros elképzeléseiket, rendszereiket, hiedelmeiket lerombolták, ám egyelőre nem igazán találnak helyettük stabil, élhető kereteket, amelyek a segítségükre lehetnének. Márpedig valamiféle kapaszkodóra, támaszra szükségük volna, még viszonylag nagy fokú szabadság esetén is.

- Az emberek nagyon adnak a látszatra. A maguk teremtette valóság elől külsőségekbe, illúziókba, mások elvárásaiba menekülnek. Na meg az online világba, mert abban olyan képet festhetnek magukról, amilyet csak akarnak. (Ezt internetnek hívják, később még lehet mesélni róla, mert van mit.) Későbbi hozzáfűzés: Minél inkább eltávolodnak a valóságtól, annál frusztráltabbak, akkor is, ha ezt nem mutatják. Még későbbi hozzáfűzés: Az emberek nem szeretik, ha egy film nem valóságos, de azt sem, ha túlságosan valóságos. Nem tudjuk, miért van így. (A film is egy izgalmas dolog, később még erről is érdemes beszélni.)

- Kezdettől fogva éreztük, hogy az emberek rettegnek valamitől. Persze időközben rájöttünk, hogy bőven van okuk aggodalomra meg félelemre, de valahogy még mindig nem bukkantunk rá arra, amitől a leginkább tartanak. Aztán végül világossá vált, hogy az emberek önmaguktól rettegnek a leginkább. Nem a külvilág veszedelmeitől, hanem önmaguktól. Ez persze egy nagyon rejtélyes dolog, és sokan talán nem is jönnek rá, vagy ha rá is jönnek, nem merik bevallani maguknak. Számunkra is ez maradt a legtitokzatosabb misztikum a földi kalandunk során. Az viszont biztos, hogy ez az emberi lélekkel függ össze, amely különös dolgokra képes, ha az ember nem működik együtt vele. (Később lehet még erről is beszélni.)

Nagyjából ezek álltak a földönkívüliek feljegyzéseiben, ezeket foglalták össze első beszámolójukban. A társaik természetesen ámulva hallgatták, majd a kérdéseikkel bombázták őket. A legjelentősebb kérdések a következők voltak:

Mi hiányzik az emberekből? Azt a választ kapták, hogy a már említett hiten és bizalmon kívül talán a jókedv, a játékosság és a kíváncsiság. Ők ezek szellemében fedezték fel maguknak a Föld nyújtotta újdonságokat és sokszínűséget, ám az emberek furcsállták hatalmas érdeklődésüket és lelkesedésüket. Mintha nem a Földön élnétek! Mintha egy messzi bolygóról érkeztetek volna! Mondogatták ilyenkor. Ők egyszer el is szólták magukat, hogy ez igaz, erre azt vágták hozzájuk, hogy elmegyógyintézetben lenne a helyük. Miután kiderítették, mi is az az elmegyógyintézet, arra a konklúzióra jutottak, hogy semmilyen módon nem akarnak odakerülni, úgyhogy a továbbiakban figyeltek arra, nehogy leleplezzék kilétüket.

Mi az emberek legnagyobb problémája? Elmagyarázták, hogy mindenekelőtt az, hogy az emberek megismerés és jelenlét helyett inkább birtokolni akarnak, de azt nagyon. Birtokolni tárgyakat, vagyont, hatalmat, meghódított területeteket és főleg embereket: leigázottakat, alsóbb társadalmi osztályba tartozókat, mi több, közelálló személyeket, akár családtagokat is. Ez a birtoklási vágy, illetve az, hogy képtelenek igazán a jelenben létezni, okozza a legnagyobb kalamajkákat, konfliktusokat, frusztrációkat, amelyek erőszakba, összecsapásokba torkollhatnak.

Mi a legcsodálatosabb dolog, amit a Földön láttak, tapasztaltak? Erre nagyon gyorsan rávágták, hogy az emberi elmét tartják a legcsodálatosabbnak. Nincsenek egészen tisztában azzal, hogy az elme és a lélek egy és ugyanaz-e, ráadásul ebben az ezekkel foglalkozó szakemberek is különböző nézeteket, hiedelmeket vallanak. Ők arra jutottak, hogy a lélek talán az elme legmélyebb, legigazabb megnyilvánulása, de ez most mindegy is. Szóval ez az emberi elme igazán elképesztő dolgokra képes. Tele van fantáziával, kreativitással, alkotni vágyással, és ha szabad utat kap, akkor az emberi világ legfantasztikusabb, leghihetetlenebb dolgait teremti meg, többek között a művészetekben, a tudományokban, a különböző kultúrákban. Az emberi elmén kívül van még valami, amit nem az ember hozott létre, de talán a legvarázslatosabb a Földön. Ez maga a természet. Csak az a baj, hogy az emberek nem vigyáznak rá. Az emberek semmi értékesre nem vigyáznak eléggé, túlságosan magától értetődőnek vesznek olyan dolgokat, amelyeket nagy becsben kellene tartaniuk.

[

Sokszínű Föld, sokszínű természet /Budai Arborétum

Ezek után természetesen eme távoli galaxis lakói egyértelműen egyetértettek abban, hogy az ember különös egy lény. A két kalandor a beszámoló legutolsó gondolataként még megjegyezte, hogy egyszer majd szívesen visszatérne az emberek közé, de semmiképp sem most vagy a közeljövőben. Ugyanis most rendkívül furcsa történések zajlanak ott. Az emberek indulatosak, haragosak, az egész emberiség forrong. Persze remélik, hogy egyszer lecsillapodnak a kedélyek, mert még rengeteg izgalmas felfedeznivaló akad a Föld nevű bolygón.

Hogy mégis honnan tudom én mindezt? Hát hallottam. Néhányan állítják, hogy személyesen találkoztak a két földönkívülivel, akik tisztára olyanok voltak, mint az ufók. Meg hát egy valamire való közösségnek mindig akadnak besúgói.

képek: felső: unsplash.com/ Elena Mozhvilo, középső: saját, alsó: unsplash.com/ Mauro Mora