Kényelmes, luxusillatú, fekete bőrfotelben ül arisztokratikusan, elegáns öltönyben, keresztbe tett lábakkal. Kezei a karfán pihennek, aztán jobb mutatóujjával ütemesen kopogtatni kezd. Egy, kettő, három, számolom, pont három másodpercenként hallom a tompa, de mégis szívemig hatoló koppanásokat. Ő az időm - az enyém! -, amely most teljes egészében rendelkezésemre áll.
- Nos? - kérdezi meg mélyen a szemembe nézve. - Mit kezdjünk magunkkal?
Áldott pillanatok ezek. Áldott és máskor annyira vágyott, most mégsem fogom fel, mégsem értem, mégsem értékelem. Az elmém örömujjongásban tör ki, és több száz gondolatot futtat le egy perc alatt, ötlet akad bőven, az nem gond.
- Nos? - kérdi megint az időm. - Mi legyen? Minek állunk neki?
Kerülöm a tekintetét, és hallgatok. A koppanások egyre szaporábbak, egy másodpercenként vannak, sőt, most már szinte folyamatosak. Kezd kijönni a türelméből az időm.
Máskor ilyenkor már rég belefeledkeztünk valamibe. Igen, még az időm is megfeledkezett egy kicsit magáról. Egyszer megvádoltam, hogy könnyű neki, nem kell aggódnia, mert végtelen. De azt mondta, hogy nem, nem az, mert ő az én időm, és jobban járok, ha alaposan az eszembe vésem ezt az aprócska tényt. Viszont amikor így belefeledkezünk a dolgokba, akkor újra és újra megtapasztaljuk a világ végtelenségét. Tudom, hogy erre vágyik most is.
- Nos? - kérdi meg harmadszor is. - Mi a baj?
Most már tényleg mondanom kell valamit. Nem húzhatom tovább az időt, az időm idegeit, utálja az ilyet, mert szerinte ezzel magamat csapom be, elhitetem magammal a nagy végtelenséget, azt, hogy valamikor majd csak sor kerül a dolgokra, pedig ez nem igaz.
- Nincs semmi. Éppen csak annyi, hogy hulla vagyok.
- Nos. Én a hullákkal semmit sem tudok kezdeni. - válaszolja.
Magabiztosan felpattan a kényelmes fotelből, jobb kezével megigazítja, leporolja öltönyét - én nem vettem észe, hogy bármilyen apró szösz, vagy porszem lenne rajta -, majd pillanatok alatt eltűnik a szobából.
Azt hittem, marad még, hogy megbeszéljük, hogy megérti, hogy nem haragszik. Így fogalmam sincs, hogy lesz-e legközelebb, mert el sem köszönt.
