(A bejegyzés Bérczes Tibor: Élni és halni hagyni című könyve alapján készült.)

Az előző bejegyzést folytatva, az eutanázia néhány különleges kontextusa:

  3) Gyermekeutanázia

A gyermekeutanázia – minimum - egy fokkal nehezebb ügy, mint maga az eutanázia, hiszen csecsemők, gyerekek halálát jelenti. Emellett a szülőknek természetesen fontos, főként döntő szerepe van. Egy másik emberrel kapcsolatban – különösen ha az saját gyerek - ilyen elhatározásra jutni jóval nagyobb lelki teherrel és felelősségvállalással jár.

Jelenleg Hollandiában csak a nagykorúak, azaz a 18 év felettiek kérhetnek eutanáziát vagy asszisztált öngyilkosságot. A 12 és 18 év közöttieknél komoly megkötések, illetve a szülők kiemelt szerepe mellett jöhet szóba. Az alábbi képen olvasható részletesebben:

A 12 év alatti gyerekek esetében elvben nem kérhető eutanázia. Azonban 2004 óta létezik a Groningeni Protokoll, amely megfogalmazza, hogy az egy év alattiaknál milyen feltételek esetén kerülhet sor eutanáziára. Tehát jelenleg 1 és 12 év közötti gyerekeknél nem végezhető egyáltalán eutanázia. Eduard Verhagen gyermekgyógyász professzor (vele készült az interjú ebben a fejezetben), a Groningeni Protokollt kidolgozó team vezetője ma már szeretné annak hatályát 12 éves korig kiterjeszteni. Nem könnyelmű döntésből tette le a voksát a gyermekeutanázia mellett, illetve nem puszta szórakozásból gondolja úgy, hogy minden gyerekkorosztály számára lehetővé kell tenni. Munkája során sok csecsemő – és gyerekhalállal találkozik, valamint felmerülnek benne a következő kérdések is:

„Úgy kell-e elfogadni a dolgokat, ahogy azok történnek, vagy be is avatkozhatok?”

„Gondolkodhat-e az ember azon, hogy hogyan hal illetve haljon meg egy gyermek?”

A Protokoll kidolgozása idején azért az egyéves kort határozták meg, mert a legtöbb betegség a születés utáni első három hónapban derül ki, illetve erről az időszakról áll a legtöbb szakmai irodalom a rendelkezésre. Akkor igazából az volt a cél, hogy maga a Protokoll létrejöjjön.

Viszont idő kell ahhoz, hogy a szülő egyáltalán megértse, hogy a gyereke beteg, hogy megtanuljon hozzá viszonyulni, hogy felfogja: a kicsi jövője korlátozott. Idővel kialakul egy rutin, de amikor a szülők végképp arra jutnak, hogy nincs remény, talán már késő eutanáziát kérni. A gyermekgyógyász szerint ez az egyik lényeges oka annak, hogy az egyéves kort ki kell tolni.

„Magamban egyébként még mindig elcsodálkozom azon, mennyire különbözőek az emberek. Az egyiknek egyértelmű, hogy aminek vége van, annak vége van, a másik pedig azt mondja, hogy tegyünk még egy lépést. Én mind a két választást jogosnak fogadom el, és orvosként mind a kettőt igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni.”

      4) Eutanázia demencia esetén

Az eutanáziával kapcsolatban az egyik legnagyobb dilemma a demencia. Sokszor előfordul, hogy egy idős ember már az elbutulás elején úgy dönt, hogy eutanáziát kér akkor, amikor állapota elviselhetetlenné válik. Később azonban már nem biztos, hogy meg tudja ismételni a szándékát. Ez tulajdonképpen nem is törvényi előírás, de sok orvos ragaszkodik hozzá, hogy a beteg a végrehajtás előtt is megerősítse az akaratát.

Mivel folyamatosan nő az élettartam, egyre többeket érint a demencia, ezért válik az eutanázia terén is sarkalatos témává. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy az egészségügyi rendszer Hollandiában is átalakulóban van: egyre több pénzre van szüksége, de egyre kevesebbet kap. Így az idős emberek gondozása is egyre problematikusabb. Ilyen körülmények között pedig sajnos számolni kell azzal, hogy az eutanázia az idősgondozás egyik gazdasági megoldása lesz.

(Megjegyzés: Valószínűleg ez már részben így van, és nemcsak Hollandiában, hanem nagyjából mindenhol, például nálunk is. Olvastam régebben erről egy cikket a wmn.hu-n: Szétszakadok, megőrülök – Egy lassan haldoklóval nem tud mit kezdeni a rendszer.)

Ebben a fejezetben a beszélgetés Hugo van der Wedden-nel zajlik, aki szakápoló és egészségügyi kérdésekkel foglalkozó szociológus. Ő például a következőket gondolja:

• A demencia is az élet része, amely során az életben maradás is az eutanáziával egyenrangú választási lehetőség kell hogy legyen.
• A demencia még mindig tabutéma, pedig kezdeni kell vele valamit.
• A társadalom nem készült fel arra, hogy a demens személyek szinte állandó figyelmet igényelnek.
• A társadalomban az sem tudatosult, hogy ez a betegség a családtagokra és a tágabb környezetre is kihat a beteg által tudattalanul és felelőtlenül végrehajtott cselekedetek által. Például mi van akkor, ha egy elbutulásban szenvedő ember nyitva felejti a gázcsapot?
• Úgy érzi, hogy az ilyen jellegű eutanáziakérések száma egyebek mellett azért is növekszik, mert az így döntők nem bíznak abban, hogy a társadalom képes lesz róluk gondoskodni.
• Amíg a demencia még mindig szégyellni való, addig az eutanázia tiszteletet vált ki.
• Ott, ahol a népesség egyre nagyobb hányada szenved demenciában, nem az eutanáziakérdésre kellene fektetni a hangsúlyt, amely keveseket érint, hanem a gondozás minőségének problémájára.
• „Felvetődik a kérdés, vajon a társadalomban elég erős-e az összetartozás érzése, vajon a társadalom kellőképp elgondolkodik-e azon, milyen irányba halad.”
• „Miközben el tudom fogadni, hogy a demenciában szenvedőnek joga van az eutanáziára, én magam soha nem segédkeznék egy döntésképtelen demens személy eutanáziájában. Az egy más kérdés, vajon érdemes-e még kezelni egy ilyen beteget, ha például tüdőgyulladást kap.”

A nlcafe.hu-n bukkantam rá egy cikkre, amelyet egy harmincas férfi írt arról, hogy édesanyja Alzheimer-kórban szenved, és hogy ez mi mindennel jár együtt. Nagyon érdemes elolvasni: Anyám mindig megkérdezi: mikor mész az anyukádhoz? Hat év az Alzheimer-kórral

Mindent összevetve az eutanázia nagyon kemény, félelmetes és hátborzongató téma, de ugyanakkor izgalmas is, én pedig rengeteg érdekes és értékes dolgot tudtam meg a könyvből, amelyben az általam leírtak mellett még sok másról is szó esik. Például egy dokumentumfilmes (Peter Bosch) felvette egy 26 éves, genetikai betegségben szenvedő lány utolsó napjait. Ez egy hospiceházban történt, ahol a lány az asszisztált öngyilkosság mellett döntött, de ebből végül eutanázia lett, mert nem tudta egyedül bevenni a gyógyszert (kiköpte, mert rossz íze volt, azt hiszem). Persze a legutolsó momentumokat már nem rögzítették. Szóval mindenképp érdemes kézbe venni a könyvet, ha valakit érdekel a téma.

(Megjegyzés: Bérczes Tibor Élni és halni hagyni című könyve 2016-ban jelent meg. A bejegyzések pedig teljes mértékben a könyv – illetve saját vélemények alapján készültek. Ha azóta változott valamiben a holland eutanáziatörvény, arról itt nincs szó.)

Az idézőjeles részek szó szerinti idézetek a könyvből.

képek: pexels.com, szöveges kép: saját