(A bejegyzésben tartalomleírás – is – található.)

Amikor az interneten szembejött velem a Tükör, index, kuplung regénycím az avagy egy negyvenes nő vezetni tanul alcímmel, egészen biztosan tudtam, hogy egyszer a kezemben fogom tartani ezt a könyvet.

Én (csak) harmincas vagyok, viszont immár tizenéve tanulok vezetni. Dorthe Nors dán írónőnek ez a második magyarul megjelent könyve, amelyet a megérzésemre hallgatva végül elolvastam, és egyáltalán nem bántam meg.

A negyvenes, vezetni tanuló nőt Sonjának hívják, Koppenhágában él, és svéd krimiket fordít dánra. Ezzel sok dán honfitársának szerez örömet, mivel igazi bestsellerekről van szó, ám ő maga nincs elájulva a svéd krimiíró műveitől. Emellett vezetni tanul, de a tanulási folyamat, különösen annak gyakorlati része egy csöppet sem zökkenőmentes. Sonja ugyanis nem tud sebességet váltani, és néha halálfélelme van, ha az oktatója forgalmas szakaszokra irányítja (pontosan tudom, hogy ez milyen…).

Az alaptéma egyáltalán nem új keletű. Sonja és barátnője, Molly Jütlandról (Balling) érkezik Koppenhágába. A fővárosban kezdik meg egyetemi tanulmányaikat, majd ott folytatják további éveiket is abban a reményben, hogy ott megvalósulnak az álmaik, hogy ott történni fog velük valami. Rengeteg hasonló - valós és fiktív - sztori kering a világban, nem is feltétlenül kell hozzá filmes-könyves vonalon kutakodni, elég, ha az ember egy pillantást vet a környezetére vagy akár saját magára.

Mindezek ellenére egy másodpercig sem volt az az érzésem, hogy a könyv közhelyes témát boncolgat. Egyrészt azért, mert egy számomra ismeretlen világba kalauzolt el: egy kicsit Koppenhágába, de leginkább Jütlandra, ahol Sonja a gyerekkorát töltötte. Az ő emlékein keresztül különleges - és persze szubjektív - betekintést nyertem a dán vidéki életbe. Búzatáblákban bóklásztam, énekes hattyúkat hallgattam, gímszarvasokat láttam, sárga fapapucsban jártam a természetet, lógattam a lábamat, és egyenesen a kék égbe nyújtóztam bele. Sonja visszavágyik a szülőföldjére, visszavágyik a családjához, ez nem titok. A regény viszont azért sem mondható közhelyesnek, mert nem áltat. Ő maga jön rá arra, hogy soha semmi nem lesz már olyan, mint amilyen gyerekkorában volt.

Sonja magányos, nem találja a helyét Koppenhágában. Fulladozik és szédül. Szenved. Ám a magány az ő esetében nem a társtalanság és gyerektelenség, hanem sokkal inkább a gyökerei szempontjából jelenik meg. Sonjának hiányzik a szülőföldje és hiányzik a családja. Szereti a szüleit, a húgát, de elvesztette a kapcsolatot velük. A gondolat, hogy mennyire magányos szituációt eredményez az, ha az ember nem tud kapcsolódni azokhoz, akiket szeret, tavaly októberben a Margó Irodalmi Fesztiválon is elhangzott Dorthe Norstól. Sonja pedig a következőképpen fogalmazza ezt meg:

„Nehéz olyan ruhát találni, amely pontosan ráillik valakinek az alakjára, de még nehezebb megtalálni a nyelvet, amely pontosan illik azokhoz, akiket szeret az ember…”

Koppenhága és Észak - Jütland

A regény középpontjában - annak ellenére, illetve azzal együtt, hogy a főszereplője nő - tehát nem a női lét, hanem főként az emberi lét alapvető kérdései (pl. identitáskeresés) állnak. Az írónő célja is kifejezetten ez volt:

„Nagyon sok nőt ismerek, aki egyedül él, és más dolgok foglalkoztatják, nem az, hogy van-e mellette társ vagy nincs. Szóval elhatároztam, hogy ledöntöm ezt a tabut, de remegett a kezem írás közben.” „Megteremtem ezt a női karaktert, aki nem egy férfiért harcol. Írtam már könyvet szerelmes nőről, de ez nem arról fog szólni. „ /Dorthe Nors, wmn.hu-s interjú/

Mindezt erősíti az, hogy Sonja jól bírja az egyedüllétet, hogy tud egyedül élni, gyerekkorában is sok időt töltött egyedül a természetben. Csakhogy gyerekkorában emellett nem volt magányos.

Ugyan a történet főkaraktere Sonja, de az ő szemén keresztül több hasonló korú nőt is megismerhetünk egy kicsit. Így például a húgát, Kate-et, a barátnőjét, Molly-t, a masszőrjét, Ellent, az oktatóját, Jytte-t. Különböző sorsú emberek, akik élik az életüket, ahogy tudják. Van közöttük vidéki és családos, fővárosi és családos, fővárosi és egyedül élő, sőt, vidéki és egyedül élő is. Viszont egyikük élete sem fenékig tejfel.

A vezetés a történések nagyon jól eltalált fővonala. Többek között talán azt is jelképezi, hogy egy negyvenes, bizonytalan, magányos nő mégsem fullad bele teljesen a reménytelenségbe, hanem ezúttal próbál aktívan részt venni a saját életében. Ha például megtanul vezetni, akkor sokkal mobilabbá, rugalmasabbá, szabadabbá válhat. Egy autóval például könnyebben ki tud szakadni Koppenhágából, és akár a szülőföldjére is eljuthat.

A Tükör, index, kuplung egy egyszerű, minimalista stílusú, könnyen olvasható és - szerintem - jól megírt regény, amely erős és őszinte gondolatokat, ütős mondatokat, valamint némi iróniát és humort is tartalmaz. Nemcsak a vezetés, hanem sok más miatt is úgy érzem, hogy Sonjával igazi rokonlelkek vagyunk, és merem feltételezni, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Legvégül néhány idézet a könyvből:

„Koppenhágában semmi sincs az embereken kívül, akik ugyanolyanok, mint az ország bármelyik zugában élő társaik. Se nem nagyobbak, se nem kisebbek, egyszerűen csak emberek, akik többnyire a saját fajtájukkal mutatkoznak. Olyanok, mint a módos gazdák az évi vásáron, ahol kizárólag a hasonszőrűekkel jönnek össze, árad belőlük a Rexona-illat, ugyanazt gondolják, ugyanazokat a ruhákat hordják, és ha arról van szó, hogy kitűnjenek a tömegből, teljesen egyformán tűnnek ki. Négykerék-meghajtású kocsikkal járnak a jütlandi fennsíkon, és fényesre suvickolt gépekről szórják a mérget a növényekre. Koppenhágában a gyerekszállításra is alkalmas Christina kerékpár dívik, a bozontos szakáll és az egyforma sokféleség. Mindenről, amiről Sonja azt hitte, hogy majd hozzászokik, bebizonyosodott, hogy ugyanolyan általánosan emberi, mint az, amitől Molly szerint szabadulniuk kellett. Csakhogy arra a helyre, amelyet otthagytál, már soha nem térhetsz vissza. Az nem létezik többé, és te idegen vagy benne, gondolja Sonja, és gombócot érez a torkában.”

„Anélkül, hogy létezett volna szingli-kultúra, azért szinglik Ballingban is voltak. De nem csináltak belőle akkora felhajtást, Sonja is kibékülne a régi módival, mert a szingli-kultúránál semmi sem lehet idegesítőbb. Ezeket a hordákat különféle manőverekkel kilóra eladják, mint a vágómarhát. A szinglik ki-be járkálnak az éttermek ajtaján és fejükben hemzsegnek az online társközvetítők. Mindig egyedül, mindig éppen két szexuális kapcsolat között csörtetnek valahová, és vásárlás-központú beszámolóikkal azt hirdetik, hogy az embernek arra kell törekednie, hogy maga is fogyasztható legyen.”

„Minden szuverenitásáról lemondva magába mélyedt, elfelejtette az embereket, és boldog volt sárga facipőjében.”

képek: wikipedia, saját