Lágy és finom hangzású szó. Talán a két selymesen sikló l teszi azzá, amely miatt a nyelv gyors, ám szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a szájpadlással. Na és a tartalma? Hát az olyan… kellemes. Kellemes: se nem több, se nem kevesebb ennél.
És ez a bökkenő.
– Már miért lenne itt bármiféle bökkenő? – szegezi nekem a kérdést kötekedő és bosszantó énem. – Végtére is, ha a kellemes szó tartalma kellemes, akkor nincs semmi baj!
– Baj nincs is. – válaszolom én erre közönyt színlelve, mintha hidegen hagyna, hogy az én bosszantásom a célja. – Viszont bökkenő nagyon is van. Már hogyne lenne bökkenő ott, ahol a dupla l által keltett érzékiséget ilyen sekélyes tartalom csapja agyon?
– Soha életemben nem jutott eszembe, hogy érzéki hangzású volna ez a szó, mint ahogy az sem, hogy sekélyes tartalmú. Nyilván azért, mert egyáltalán nem érzéki hangzású és egyáltalán nem sekélyes tartalmú…
– Belőled minden romantika kiveszett. – állapítom meg kissé szomorúan. Aztán rájövök, hogy egy megrögzött kötekedőbe és bosszantóba alapból nem szorult egy fikarcnyi romantika sem. Így az érzéki hangzás részletezését inkább hanyagolom, ám a sekélyes tartalom megértetéséről nem teszek le.
– Tudod, kik használják a sekélyes tartalmú kellemes szót?
– Igen. Mindenki.
– Kétféle ember használja. Az, aki nem meri kifejezni a benne tomboló intenzív érzéseket: nem meri bevallani, hogy őrülten jót bulizott az éjszaka, vagy mennyire felkavarta egy vonzó vadidegennel való találkozás. Emellett az, aki valójában negatív benyomásait, érzéseit álcázza egy illő mosollyal egybekötött kellemes kimondásával. Dehogy meri közölni a másikkal, hogy ami elvileg kellemes, az valójában őt hidegen hagyja vagy esetleg úgy szar, ahogy van! A kellemes a lehető legkonformistább szó, amelyet kimért illemtársalgások során rengetegszer el lehet sütni, s amely szimpatikussá teszi kimondóját. Amolyan kellemes személlyé.
– És ez bizony nagy probléma, mert isten ments, hogy a világban kellemes emberek rohangáljanak! A világ ragaszkodik a kellemetlen emberekhez, hiszen már úgy megszokta őket.
– De vicces valaki! A kellemes emberek álcázzák magukat: gyávaságból, illemből, kockázatkerülésből, haszonlesésből vagy ki tudja miből palástolják valódi énjüket. Pont olyanok, mint maga a szó, amely mögött valójában mindig valami más húzódik meg: lehet, hogy valamilyen szenvedélyes érzelem, lehet, hogy semmi.
– Aha. Hát drágám, ez egy igazán kellemes csevej volt. Ó pardon, akarom mondani, drágám ez úgy szar, ahogy van!
Na tessék! Csak sikerült felbosszantania, pedig szerintem teljesen úgy van, ahogy elmagyaráztam neki.
Kellemes kávéház kellemes csevejei
kép: unsplash.com/ Nick Hilliger
