Imádtam a Hogyan nevezzelek? című francia filmet, így aztán amikor megláttam, hogy a Veres1 Színház is feldolgozta (rendező: Schlanger András), egyértelmű volt, hogy jegyet váltok az előadásra, döntésemet pedig egyáltalán nem bántam meg.

A kétfelvonásos mű végig egy házaspár nappalijában játszódik. A házigazdák vendégeket várnak estére: a férj (Pierre – Kálid Artúr) legjobb barátját (Vincent – Simon Kornél) – aki Pierre feleségének, Élisabethnek (Verebes Linda) a testvére –, és annak várandós feleségét (Anna – Molnár Gyöngyi), valamint még egy barát, Claude (Pál Tamás) is hivatalos a vacsorára.

Az öt fő egy kicsit leképez az értelmiségi társadalmat. Pierre liberális gondolkodású (és politikai nézeteket valló) entellektüel, aki a kapucsengő kódjának Napóleon kezdőbetűit és az austerlitzi csata évét adta meg, és Arisztotelészt meg Kantot idézi. Élisabeth gondoskodó, családjának élő anya és feleség, aki háttérbe szorította saját álmait. Olyan Pierre számára, mint alpinistának a jégcsákány (tökéletes hasonlat, elhangzik az előadásban). Vincent kissé nagyképű, menő ingatlanos, Anna divatosan öltözködő karrierista nő, aki magára vonzza a tekinteteket. Claude pedig a békés, csendes zenész.

Különböző karakterek, ám jól ismerik egymást (négyen már gyerekkoruk óta), nem lehet hát semmi gond abból, hogy összeülnek egy hangulatos polgári nappaliban, és egy jót esznek-isznak együtt.

A Belvárosi Színházban előadás előtt.

Vagy a dolog mégsem ilyen egyszerű? Nemsokára kiderül, hogy egy aprócska információ őrült módon képes felkavarni és felszínre hozni rég eltemetett és elfeledettnek remélt emlékeket, sérelmeket. Ez az információ pedig nem más, mint a születendő kisfiú neve. A dolog abszurdnak tűnik, de talán mégsem az, ha figyelembe vesszük, hogy erről a viszonylag ritka keresztnévről egy bizonyos valaki jut a többiek eszébe (meg úgy általában mindenkiébe): olyan valaki, akinek említése egyértelműen negatív érzéséket vált ki az emberekből.

A társaság tagjai eleinte ezzel a bizonyos személlyel szembeni ellenérzéseiknek adnak hangot, ez azonban lassan átfordul az egymással szembeni elfojtott érzéseik kinyilvánításába.

Vajon ki mennyire őszinte? Ki mennyire adja önmagát? Lehetnek-e titkai egymás előtt vagy sérelmei egymással szemben gyerekkori barátoknak? Vajon a liberális gondolkodású Pierre mennyire lefogadó és nyitott valójában? Mennyire képesek a társaság tagjai általánosítani és ítélkezni akár egymással kapcsolatban? Vajon aki kezdetben felbujtóként sziporkázott, hogyan viseli, hogy maga is szurkálódások áldozatául esik? Kinek mennyire számít, hogy mit gondolnak róla mások? Vajon a visszafogott Claude mivel járul hozzá az egyre erősödő feszültséghez? És végül, de nem utolsósorban ki fogja összeszedni a kuszkuszt?

A Hogyan nevezzelek? egy nagyon jól megírt és összerakott kortárs mű jól eltalált és humoros párbeszédekkel. Nevetős (sokat nevetett az egész nézőtér) és ugyanakkor komolyabb témákat boncolgató, elgondolkodtató, vicces és néha fájdalmas. Mind az öt színész brillírozik a szerepében, nemcsak az éppen egymással beszélgetőket érdemes figyelni, hanem a többiek rezzenéseit, mozdulatait, arckifejezéseit is. Tehetségkutatók zsűritagjaitól lopom a következő mondatot: nagyon egyben volt ez az egész. Olyan darab, amelyet igazán bátran ajánlok mindenkinek.

Megjegyzés: Az előadást a Veres 1 Színház játssza többnyire Veresegyházon, de néha a Belvárosi Színházban is vendégszerepelnek vele (pl. január 6-án is fognak), én is ott láttam.

képek: felső: saját, alsó: unsplash.com/ Rob Laughter