Bizonyos időközönként összeülnek a világ lelkiismeretei, és jól megvitatják a dolgaikat. Amolyan workshopot tartanak a tapasztalataikról, az élményeikről és az esetleges tervekről, változásokról.
Sok mindenről szó esik ezeken az összejöveteleken, de a központi téma mindig a lelkiismeretek legfőbb feladata, a furdalás. Ezzel kapcsolatban mindegyiküknek bőven akad mondanivalója. Azaz ez mégsem egészen így van. A lelkiismeretek egy része valóban felszólalásért tülekedik, ha a lelkiismeret-furdalásról van szó. Harsányan, izgatottan igyekeznek a többiek tudtára adni, hogy ők igenis rendkívül komolyan veszik a feladatukat. A hivatásukat! Pedig néha iszonyúan nehéz dolguk van: majd belegebednek, úgy próbálnak hatást gyakorolni gazdájukra, ám olykor sajnos eredménytelenül. De nem adják fel! Ők aztán soha. És némelyikük egészen hosszan kezdi ilyenkor ecsetelni legutóbbi sikerélményeit. Akadnak lelkiismeretek, akik mindeközben csendesen ülnek és figyelmesen hallgatják a felszólalókat. Egy ideig. Néha bólogatnak közben, aztán megunják, s néhányan el is bóbiskolnak extrovertált társaik látványos és hangzatos előadásai közben. Ugyanis nem értik, hogy miért kell ennyire hosszan rizsázni valamiről, ami annyira magától értetődő, annyira természetes. Hát persze, hogy komolyan veszik a feladatukat, szakadatlanul teszik a dolgukat, nem riadnak vissza, ha kudarcot vallanak, és örülnek, ha gazdájuk hallgat rájuk. De ennyi, ennél többet nem tudnak, illetve nem tartanak érdemesnek hozzáfűzni. Esetleg nagy ritkán elmesélnek egy-egy speciális esetet, amely tanulságos lehet mások számára. Ők az alázatos és szerény lelkiismeretek, akik talán nincsenek is tisztában alázatosságukkal és szerénységükkel, mert mindez oly természetes a számukra.
A lelkiismeretek maradék része székén hanyagul ülve vagy lábát az asztalra téve gúnyos grimaszokkal szemléli a történéseket. Már amikor épp nem szól – mi több, pofázik! – bele. Hülyeség! Bullshit! Faszság! Ilyen s hasonló szavakkal, kifejezésekkel hurrogja le a társait. Azokat, akik komolyan veszik a lelkiismeret-furdalást. Némelyikük épp majszol valamit vagy hangosan csámcsog, esetleg üres csokipapírt zörget. Azaz látványosan nem figyel a figyelmet látványosan magukra vonni igyekvőkre.
Ezek a lelkiismeretek úgy gondolják, hogy ideje lenne újítani így a 21. században. Hogy ez a lelkiismeret-furdalás eléggé elavult már, jó lenne hát valami új kihívást találni. Valami izgalmasat, valamit, ami megnöveli az adrenalinszintet, mert még a végén begolyóznak unalmukban.
A Bölcsek Tanácsának bölcs öregjei arra a megállapításra jutottak, hogy egyre nő a legutóbbi kategóriába tartozó – azaz hanyag és komolytalan – lelkiismeretek száma. Azoké, amelyek már meg sem próbálnak nyomást gyakorolni a gazdájukra. S a Bölcsek Tanácsának bölcs öregjei szerint ez nem lesz így jó. Mert egyrészről van ez a tendencia, másrészről meg az, hogy a hivatásukat komolyan vevők közül egyre többen esnek túlzásokba.
Ez a szélsőségesség pedig, vélik a bölcs öregek, nagyon veszélyes lehet, nagy károkat okoz és még nagyobbakat okozhat a világban. A lelkiismeret-furdalások ilyen szintű egyenetlen eloszlása zűrzavart, ingerültséget, haragot, agressziót szül.
A Bölcsek Tanácsának bölcs öregjeinek viszont fogalma sincs arról, hogy mit lehetne tenni, hogy hogyan lehetne egészségesebb arányban elosztani a lelkiismeret-furdalásokat a világ lelkiismeretei között. A bölcs öregek hosszú szakállukat simítva ülnek, és magukba fordulva tűnődnek. Talán az idők végezetéig.
Lelkiismeret-furdalás? Az meg mi?
kép: pexels.com
