Jü Hua (1960, Hangzhou) kínai író Kína tíz szóban című könyve izgalmas látlelet egy különös, kaotikus, óriási országról. A mű egy memoár, amelyben az író saját élményein (is) keresztül, tíz fő témakörben (például: nép, vezér, utánzat, kamuzás) mesél Kínáról. Többek között a Mao-éra sajátosságairól, a kulturális forradalomról, a társadalmi, nagyváros-vidék és egyéb éles ellentétekről, a kínai kisemberek leleményességéről, a kiszolgáltatottságról, mélyszegénységről, a sok igazságtalanságról, csodálatos emberi gesztusokról. A Kína tíz szóban Kínában (meglepő módon) nem jelenhetett meg, először Tajvanon adták ki 2010-ben, azóta pedig számos nyelvre lefordították. Magyarországon 2018-ban jelent meg, jelenleg Jü Hua négy könyve olvasható magyarul. (Testvérek, 2010, A hetedik nap, 2019, Élni, 2020)

A Kína tíz szóban személyes, könnyen olvasható stílusban íródott, amely tele van groteszk, humoros és fájdalmas történésekkel. Jü Hua kívülálló íróként tisztán látja szülőföldjének 1960 és 2010 közötti ötven évét, de emellett az eseményekben való aktív részvételét is vállalja. Őszinte kritikákat fogalmaz meg a Mao Ce-tung vezette Kínáról, valamint a jelenlegi rendszerről is. Ráadásul nem csupán az ország hibáit, hanem saját téves viselkedéseit is feltárja, nem rejteget az olvasó elől olyan tetteket, amelyeket ma már abszolút helytelennel ítél meg. Gyerek- és fiatalkora éveit Mao Ce-tung erős jelenléte és befolyása határozta meg, a Kínai Népköztársaság (1949-től) szellemisége itatta át az emberek mindennapjait, legszemélyesebb szféráját is. Én nagyon bírom Jü Hua bátorságát, hogy megalkotta ezt a memoárt, mint ahogy azt is, hogy az éles kritika ellenére egy csöppnyi harag sem érződik a szövegben. Tisztelettel, szeretettel és együttérzéssel mesél szülőföldjéről és a kínai népről, amelynek tagjai nem tesznek mást, mint lehetőségeik szerint igyekeznek élni és túlélni egy szürreálisnak tűnő rendszerben, s akiket észrevétlenül szippantanak be furcsa társadalmi folyamatok.

„Nincs kapocs a Földön, amely a fájdalomnál könnyebben tudna összekötni embereket, hiszen ez a kapocs a szív legmélyén gyökerezik. Amikor ebben a könyvben Kína fájdalmáról írok, valójában a magam fájdalmát írom le, mivel Kína fájdalma az én saját fájdalmam is.”

Nagyon fontosnak tartom ezt a könyvet, amelyet bátran ajánlok azoknak, akik szeretnének egy kicsit tisztább képet kapni Kínáról, illetve azoknak is, akik esetleg túlságosan egyoldalúan látják ezt a hatalmas országot.

„Korunk Kínája az óriási különbségek országa. Mintha séta közben sajátos valóság venné körül az embert: egyfelől csillogás, míg másfelől nyomor. Vagy mintha egy furcsa színházban lennénk, ahol a színpad egyik felén komédiát, a másikon tragédiát játszanak.”

Sanghaj

 Az alábbiakban néhány izgalmas gondolatot és idézetet osztok meg a műből.

Gondolatok Mao Ce-tung (Mao Zedong) idejéről:

- A kínaiak folyamatosan résen voltak, kritikusan figyelték egymást, hogy leleplezhessék a rendszer ellenségeit. Gyakorlatilag bárki válhatott egyik másodpercről a másikra ellenforradalmárrá, ráadásul egészen banális okokból. Például igencsak ellenforradalmi tettnek minősült, ha valaki pusztán annyit mondott, hogy leáldozott a nap. Mao elnököt hasonlították a vörös naphoz, célszerű volt tehát óvatosan beszélni a napnyugtáról.

„A Kelet vörös, a nap felkelt, Kínában Mao Zedong megjelent.” (a korszak legmeghatározóbb dala volt)

- A Mao Ce-tung elnök iránti rajongás és imádat olyan magától értetődő volt a kínai nép számára, mint az evés vagy az ivás (sőt akár még magától értetődőbb, mert a nagyfokú mélyszegénység miatt az evés például sokak számára nem volt annyira magától értetődő). Mao elnöknek mindig igaza volt, Mao elnök állításai megkérdőjelezhetetlenek voltak.

„Egészségtől kicsattanó arc, és szikrázóan tündöklő szellem.” Így és hasonlóképpen jellemezték a vezért. Az ő mondatai és versei (hiszen nem csak kiváló vezető, hanem kiváló költő is volt) visszaköszöntek a városok fali újságjain (tacepaók), de ott voltak az emberek otthonaiban is, például a tányérokon, a paplanokon. Ilyenek voltak a következők:

„A forradalom nem díszebéd.”

„Ittam a Changsha vizét,
ettem Wuhan halait.”

- A könyvespolcokról pedig természetesen nem hiányozhattak Mao kötetei. Nem is hiányoztak, szemben minden más irodalmi művel, ugyanis a Mao elnök által indított kulturális forradalom keretében könyvégetést tartottak, így csak nagyon utánajárva, elvétve lehetett rábukkanni néhány irodalmi gyöngyszemre. Ellenben az emberek az ún. vörös könyvecskével (Idézetek Mao Zedong elnöktől) keltek és feküdtek, azt hurcibálták magukkal mindenhová.

A mai Kína két legsajátságosabb jelensége:

- shānzhài (sancsaj): utánzat-jelenség:

Azt hiszem, ez mindenki számára ismerős, hiszen gyakran beszélünk a kínai utánzatokról, hamisítványokról. Azonban nem csupán fogyasztási cikkekről van szó. Az interneten rengeteg híradó-utánzatot közvetítenek, amelyek a kínai állami tévé (CCTV) híradóival szemben tabuk nélkül jelenítik meg a valóságot, sok esetben gúnyos, szarkasztikus hangnemben. Szintén a CCTV által sugárzott holdújévi gálának is számos utánzat változata kering az online térben (az eredetivel egy időben), ezeket ráadásul nyíltan reklámozzák is. A kínai fiatalok sokkal inkább vannak ez utóbbiakra rákattanva. Jü Hua egyaránt ír az utánzat-jelenség negatív és pozitív hatásairól. Utóbbira a híradó-utánzatokat hozza fel példának, amelyek reálisabbak, mint az állami híradók. Viszont erőteljes negatív hatás az, hogy az utánzás abszolút elfogadottá vált az országban, gyakorlatilag mentséget jelent a plagizálásra, kalózkodásra, másolásra és különféle illegális tettekre.

„A mai Kínában a hatalmon lévő párt és kormány aktuális vezetőit, és a már visszavonult, de élő párt- és kormányzati vezetőket leszámítva mindenkit lehet utánozni, másolni, kifigurázni, mindenkiből lehet tréfát vagy paródiát csinálni.”

„A mai kínai tárdadalom „szövete” meglehetősen furcsa és ellentétes alkotóelemekből áll: szép és csúf, haladó és elmaradott, komoly és nevetséges gyakran kéz a kézben jár. Az utánzat-jelenség is egy ezek közül, amelyből a társadalom fejlettsége és elmaradottsága egyaránt kimutatható. Olyan ez, mint amikor az egészséges szervezetet megtámadja valami, és gyulladás alakul ki – az utánzat-jelenség a mai kínai társadalom szövetének gyulladása. A gyulladás egyrészről küzd a baktériumokkal, másrészről duzzanatot, gennyet, fekélyt és halált okozhat.”

- hūyōu (huju): kamuzás

A hūyōu szó egy tévéshownak köszönhetően (amelyben gyakran hangzott el) robbant be a köztudatba, és vált a kínaiak egyik legnépszerűbb kifejezésévé. Ma már mindennapos szólás Kínában, hogy „ez csak kamu!”, vagy „megyek kamuzni”, ezeket bármilyen élethelyzetben nyugodt szívvel használják. Nem rökönyödnek meg tehát, ha kiderül valamiről, hogy hazugság volt. A fiatalok körében még a kamuigazolvány is elterjedt, amely bizonyítja, hogy gazdája „különleges kamuképességekkel és bőséges kamutapasztalattal” rendelkezik, tehát igazi „kamumester”.

„A  hūyōu, a „kamuzás” sebes szárnyalása, akárcsak a shānzhàié, az „utánzat”-é a morál hanyatlását és az értékek válságát jelzi korunk Kínájában: mindkettő az elmúlt harminc év kínai társadalmában bekövetkezett részleges fejlődés következménye. Ráadásul a kamujelenség hatása még szélesebb körű, mint az utánzat-jelenségé. Ha viszont a „kamuzás” ilyen nagy népszerűségre tehet szert, az azt mutatja, hogy tisztességtelen társadalomban élünk, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy elvtelen a világ, amely körülvesz minket.”

(Megjegyzés az előbbi idézethez: "az elmúlt harminc év" alatt az 1976 - Mao Ce-tung halála - utáni időszakot érti, a könyv megírásáig terjedően (2010!), amelyben például Teng Hsziao-ping elnök meghirdette a "reform és nyitás" politikáját.)

Azt hiszem, egy 2009-ben sms-ben terjedő álhír kiváló példája a fent említett két kínai jelenségnek. A hír arról szólt, hogy sikeresen klónozták Mao elnököt, ez az álinfó pedig nem csupán Kínát, hanem az egész világot felbolygatta:

Legvégül pedig még egy érdekes idézet a könyvből:

"Az az igazság, hogy 1980 és 1989 között a politikai rendszer, bár a gazdasági rendszerhez képest lényegesen lassabb ütemben, de mégiscsak valamiféle reformfolyamaton ment keresztül. Az 1989-es Tiananmen téri vérengzést követően azonban a politikai rendszer reformja lényegében megrekedt, miközben a gazdasági rendszer reformja hihetetlen nagy ívű szárnyalásba kezdett. Ilyen paradoxonokkal teli valóságban élünk: konzervativizmus itt, radikalizmus ott; politikai erőkoncentráció itt, gazdasági érdekek mozgatta reformok ott; dogmatizmus itt, anarchizmus ott; szabálykövetés itt, a szabályok felrúgása ott… azaz az elmúlt húsz év fejlődése nem teljes volt, csak részleges. Az effajta részleges fejlődés pedig óhatatlanul felborítja a társadalomban nélkülözhetetlen egyensúlyt."

Peking, Tiananmen tér, Mao Ce-tung arcképével

képek: G. E.