New York kaotikus, nyüzsgő, izgalmas világváros, ahol egészen rövid idő alatt egészen sokféle inger érheti az embert. Az alábbiakban XX. és XXI. századi amerikai művekből ragadtam ki New York-ról szóló részleteket, amelyek között vannak elfogultak és rajongóak, vannak inkább szemlélődő – és kevésbé érzelmi – hangulatúak, és akadnak olyanok is, amelyek sötétebb színben tüntetik fel a várost. (Megjegyzés: Woody Allen Lelki jelenségek vizsgálata című könyve novellaszerű írásokat és humoros eszmefuttatásokat tartalmaz, a többi mind regény.)

Times Square

Megfigyelő, szemlélődő szemszög:

„Szél keveredik, s port fúj szemébe-szájába. Háttal fordul a szélnek, s viteti magát ki az Ütegállás felé. A Szentháromság-templom udvarán gépírónők és hivatalsegédek költik el uzsonnájukat a sírok között. Fura népek csoportosulnak kinn a gőzhajók pallója körül: szalmahajú norvégek, cipóképű svédek, polyákok, Földközi-tenger melléki, fokhagymaszagokat árasztó marcona kis emberek, szláv hústornyok, három kínai egy kupacban, indiai matrózok másik kupacban. A Vámház előtt Jimmy megfordul, és visszanéz a Broadway mély hasadékába.” /John Dos Passos: Manhattani kalauz/

„Szeptemberi délután ragyogott a fedélzeten. Zöld-indigószínű volt a víz. A szél szakadatlanul söpörte le a hatalmas kék-indigó égről a barna füstöt és a fehér gőzpamatokat. A kormos láthatár előterében a bárkák, gőzösök, erőművek kéményei, fedett dokkok, hidak sem zavarhatták össze a parti New York fehér-rózsaszín kartonból finoman kimetszett képét.”  /John Dos Passos: Manhattani kalauz/

„Brooklyn: fasorok. A híd. Templomok és temetők mindenütt. És cukorkaüzletek. Egy kisfiú szakállas öregembert segít át az utca túloldalára és így szól: - Jó sábeszt. – Az öreg elmosolyodik, és pipáját a fiú fejére üríti. A gyermek sírva szalad haza… Fojtó forróság és pára ereszkedik a környékre. Vacsora után a lakók összehajtható székeket cipelnek az utcára, leülnek és beszélgetnek. Hirtelen havazni kezd. Teljes a zűrzavar. Mozgóárus sétál végig az utcán, forró perecet mozgóárul. Kutyák veszik űzőbe és felkergetik egy fára. Balszerencséjére a fa tetején még több kutya várja.
– Benny! Benny! – hívogatja egy anya a fiát. Benny tizenhat éves, de már szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. Huszonhat éves korára villamosszékbe fog kerülni. Mire harminchat lesz, felakasztják. Ötvenéves korára gyorstisztító szalonja lesz. A mama épp felszolgálja a reggelit, s mivel a család ahhoz is szegény, hogy friss zsömlét vegyen, a Hírlapra keni a lekvárt.” /Woody Allen: Lelki jelenségek vizsgálata/

„A hangkép célja az volt, hogy összegyűjtsük a várost jelképező alaphangok és szignálhangok mintáit: a metrókocsik csikorgó fékezését, a Negyvenkettedik utca hosszú föld alatti folyosóiról a zenét, a harlemi lelkészek prédikációit, a harangokat, a Wall Street-i tőzsdéről a pletykákat és a pusmogást. De a projekt az összes többi hangot is megkísérelte felmérni és osztályozni, amit a város kibocsát, és általában zajként észrevétlen marad: ahogy a deliben nyílik és csukódik a kassza, ahogy a Broadwayn próbálnak egy üres színházban, ahogy a Hudson víz alatti áramlatai zajlanak, ahogy a kanadai ludak gyülekeznek és pottyantanak a Van Cortland Park fölött, ahogy a hinták lengenek az Astoria játszóterein, ahogy idős koreai nők reszelik jómódú körmeiket az Upper West Side-on, ahogy egy öreg bérházon végigterjed a tűz a Bronxban, és egy gyalogos egy sor kurvaanyádat ordít egy másiknak.” /Valeria Luiselli: Elveszett gyerekek archívuma/

Pozitív szemszög:

„Az a borzalmas, ha New York-ra az ember ráun, hogy a világon jobb hely nincs, ahova mehetne. Legfeljebb szaladgálhat körbe, mint a mókus.” /Dos Pos Passos: Manhattani kalauz/

„1940 New Yorkja!
New York sosem lesz még egyszer ugyanolyan. Nem szeretném leszólni az 1940 előtti vagy utáni New Yorkot sem; a maga módján mindegyik figyelemre méltó lehetett. Ám ez olyan nagyváros, amely folyamatosan újjászületik minden egyes fiatal szemében, aki életében először érkezik ide. Így az a város, az a hely – amely abban a pillanatban csak nekem született újjá – sosem fog újra létezni. Örökké őrzi az emlékezetem, akárcsak az idő egy papírnehezékbe zárt orchideát. Az a város mindörökké az én tökéletes New Yorkom marad." /Elizabeth Gilbert: New York lányai/

„Nemrég kezdtem új életet, és tökéletesen elégedett vagyok a döntéssel, hogy Brooklynban telepedtem le. A kertvárosban töltött évek után tetszik nekem a nagyváros, már hozzá is szoktam a környékhez: a fehéren, barnán és feketén villódzó kavargásához; az idegen nyelvek sokszólamú kórusához; a gyerekekhez és a fákhoz; a küszködő középosztálybeli családokhoz; a leszbikus párokhoz; a koreai fűszeresekhez; a fehér köpenyes, szakállas indiai szentemberekhez, akik meghajolnak, ahányszor összetalálkozunk az utcán; a törpékhez és nyomorékokhoz; a járdán araszoló agg nyugdíjasokhoz; a templomharangokhoz és a tízezer kutyához; a hivatalos népességhez nem tartozó, magányos hajléktalanokhoz, akik mindenüket bevásárlókocsiban tolják maguk előtt, és szemétben turkálnak üveg után.” /Paul Auster: Brooklyni balgaságok/

Negatív szemszög:

„A magasvasút a szobámmal pont egy magasságban futott. Épp megállt egy szerelvény. Kinéztem az ablakon, és belenéztem a tömött sorban álló New Yorki-iak arcába, akik visszanéztek rám. A szerelvény állt egy darabig, aztán elment. Újra sötét lett. Aztán megint világos. Megint belenéztem az arcokba. Olyan volt, mint egy kép a pokolról, amit újra és újra felvillantanak. Minden egyes szerelvénnyel egyre rondább, tébolyultabb és kegyetlenebb arcok érkeztek.” /Charles Bukowski: Tótumfaktum/

„New Yorkban a buszmegálló a Times Square-hez közel volt. Kisétáltam az utcára, kezemben öreg bőröndömmel. Este volt. Emberek tódultak ki a metróból. Olyanok voltak, mint a rovarok, arctalanok, idegesek – szinte megrohantak, belém ütköztek, nagy nyüzsgölődve kerülgettek. Forgolódtak, lökdösődtek; szörnyű hangokat adtak ki magukból.” /Charles Bukowski: Tótumfaktum/

„Igaz, hogy nem nagyon láttam más várost, csak Philadelphiát meg Albanyt, de esküszöm, hogy New York a legrondább és legpiszkosabb város a világon. Itt vannak a legrondább épületek és a leggonoszabb emberek. És a legrémesebb zsaruk. Ha van rosszabb hely, az már olyan közel van a pokolhoz, hogy érezni a sercegő emberek szagát. És ha belegondolok, New Yorknak nyáron pont ilyen szaga van.” /James Baldwin: Ha a Beale utca beszélni tudna/

 Williamsburg-híd, szemben Manhattan, az innenső oldalon Brooklyn

képek: unsplash.com/ felső: Robert Bye, alsó: Matteo Catanese

New York-i utazásom beszámolója itt olvasható.