Na mi a helyzet, írókám? Kérdezi mindig Jani, a pincér. Senki mástól nem fogadná el ezt az írókámat, de Janitól valahogy nem hangzik sem bántón, sem lekezelőn. Eléggé közelinek és közvetlennek mondható a kapcsolatuk, hiszen ő, az író már évek óta abban a kávézóban tölti a délelőttjeit, ahol Jani…

Lulu és Oszkár útjai gyakran keresztezik egymást, amiben nincs semmi meglepő, hiszen egy környéken laknak. Egymásba botlanak a boltban, a postán, a patikában, a kocsmában vagy – szökőévente – az edzőteremben. És amikor véletlenül találkoznak, jól megvitatják egymással a dolgokat. Ezúttal is valami…

Lulu és Oszkár útjai gyakran keresztezik egymást, amiben nincs semmi meglepő, hiszen egy környéken laknak. Egymásba botlanak a boltban, a postán, a patikában, a kocsmában vagy – szökőévente – az edzőteremben. És amikor véletlenül találkoznak, jól megvitatják egymással a dolgokat. Ezúttal is valami…

Lulu és Oszkár útjai gyakran keresztezik egymást, amiben nincs semmi meglepő, hiszen egy környéken laknak. Egymásba botlanak a boltban, a postán, a patikában, a kocsmában vagy – szökőévente – az edzőteremben. És amikor véletlenül találkoznak, jól megvitatják egymással a dolgokat. Így tesznek ezúttal…

(Száz szavas novella) – Hallod, én nem értem ezeket!– Mégis kiket? – kérdezi Lulu, kedvenc szomszédasszonyától, aki iszonyúan élénk – beazonosíthatatlan színű – koktéllal kínálta.– Tudod, akik agyilag nem bírják felfogni, hogy a fehér az fehér, a fekete meg fekete. Mert szerintük a fehér az mondjuk…

(Száz szavas novella) Mi közük egymáshoz a húgával, amikor évekig le se szarták egymást? Ül a repülőn, amivel nem is lenne semmi baj, ha egy forró, trópusi ország felé tartana, hiszen a válás alatt folyton erről álmodozott. Csakhogy a cél egy északi fagyos állam, ahova nem pihenni megy, hanem a…

(Száz szavas novella) Emil régóta nem látta az apját. Mert Covid van. Meg mert mindketten rendkívül el vannak foglalva. Való igaz, a rigolyák nagyon le tudják kötni az embert. De most együtt vacsoráznak és whiskyvel ünnepelnek. Jól megünneplik a saját és – empátiából – a másik keserűségét. Elvégre…

Isten elaludt. Valószínűleg ezt az emberiség is érzékelte, de igazából nem is ez a lényeg. Az emberiség ezúttal nem számít, illetve nincs akkora szerepe ebben a történetben. Szóval Isten egyik sziesztája során elpilledt, majd mély álomba zuhant. Álmában óriási – sőt talán végtelen – táncteremben…

A valóság lelkesen libben be a szobába, mintha az egész világot átölelve valamiféle könnyed táncot járna. Ezúttal rámosolyog fogadójára, és finoman belecsusszan megszokott foteljébe. Két keze a karfán pihen, az ujjak ezúttal nem kapaszkodnak görcsösen és izzadtan egymásba. Aztán hátradönti a fejét…