(A bejegyzésben némi tartalomleírás is található.)

Vannak könyvek, amelyek pillanatok alatt beszippantanak, vannak könyvek, amelyek nem gyakorolnak rám mély benyomást (ám annyira nem érzem gyengének, hogy abbahagyjam őket), és akadnak néha olyan könyvek is, amelyek keményen megdolgoztatnak. Ilyen volt például Alice Munro Asszonyok, lányok élete című regénye, illetve Tóth Krisztina Pixel című novelláskötete is. És ilyen Toni Morrison Szerelem (2004) című műve.

Hogy miért vettem a kezembe Toni Morrisont? Egyszerűen azért, mert amerikai kortárs irodalmat akartam olvasni, és szembejött velem a neve. Nekem pedig elég volt vele kapcsolatban annyi, hogy nő, hogy afroamerikai, és hogy 1993-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Most már elmondhatom, hogy a megérzésem szerencsére nem hagyott cserben.

Toni Morrison

Egyszerű címe ellenére a Szerelem egy nagyon különleges hangulatú és nagyon összetett regény: egy afroamerikai család bő hatvanéves történetét meséli el az 1930-as évektől kezdve az 1990-es évekig. Bár azt hiszem, hogy a családregény szót egyetlenegy értékelésben és véleményben sem olvastam, a tömör összefoglaló tartalmak sokkal inkább használják azt a kifejezést, hogy Mr. Cosey és a körülötte élő nők. Igazuk is van, hiszen onnantól kezdve, hogy Mr. Cosey fia fiatalon meghal, a közvetlen környezetében csak nők vannak. Például a menye, az unokája, a második felesége, szállodájának szakácsnője, és persze fel-felsejlik közben egy kiemelt jelentőségű szerető is. Ráadásul Mr. Coseynak halála után (1971) sem lehet nyugta. A 90-es években egy fiatal lány bukkan fel a házában, és ahogy meglátja a portréját a falon, egyből rajongani kezd érte.

Tehát a nemek túlzott arányeltolódása miatt sem beszélhetünk átlagos családról. Ám különösen azért nem, mert a családfő második felesége és unokája egyidősek, és valamikor legjobb barátnők voltak.

A történetet leginkább a nők szemszögéből ismerhetjük meg: váltakoznak a szemszögek és váltakozik az idő. A sztori pedig sokrétű és bonyolult, amelyben eleinte még nem lehet tudni, hogy ki kicsoda és mi fűzi Mr. Cosey-hoz. Vannak fontos események és évszámok, amelyek újra és újra előkerülnek, sokszor sejtelmesen, homályosan, az olvasó tehát törheti a fejét, hogy hova is illeszthető be az adott puzzle-darabka.

Szóval olyan regény ez, amely keményen megdolgoztat agyilag és érzelmileg is. Szerencsére, mert a gyakori gondolkodás megakadályozta, hogy érzelmileg teljesen elmerüljek a túlságosan keserű és fájdalmas történetbe.

A teljes figyelemlekötés miatt néha megfeledkeztem arról, hogy fekete közösségben élő fekete emberek sorsáról van szó. Végül is nincs is jelentősége, gondoltam, amikor mégis bevillant a kontextus. De nem volt igazam ebben a következők miatt:

• A feketék mozgalmai, lázadásai, a fekete-fehér ellentétek, sőt, fekete-fekete ellentétek kisebb vagy nagyobb mértékben át-átszővik a szereplők sorsát.
• Emellett ott van az a new orleans-i hangulat a jazz-zel, a tánccal, a mulatozással, a párás-fülledt levegővel meg az óceán sós illatával: a regény legintenzívebb fűszere ez, amely magában hordozza a feketék kultúráját, zene iránti szeretetét. Ezt az olvasó mindenekelőtt Mr. Cosey szállodájának atmoszférájából érzi:
  „A Cosey’s üdülőben több jóképű facér férfi jutott egy négyzetméterre, mint bárhol másutt, leszámítva Atlantát vagy Chicagót. Részben a zenéért jöttek, de főleg azért, hogy szép nőkkel táncolhassanak a tengerparton.”
• Mr. Cosey-t és az őt körülvevő nőket olyan ösztönösség, vadság, szenvedély, érzékiség, olyan mély keserűség és ősi energia hajtja, amely valószínűleg sokakban jelen van népcsoporttól, kultúrától függetlenül, de mégis: talán a feketékben a leginkább.
• Mi a közös mindannyiukban? Az éhség. Néhányuk esetében a szó szerinti éhség is, mivel nyomorba születtek, és mindannyiuk esetében a mérhetetlen szeretetéhség. Hiszen ők azok, akik ha akarnák, sem tudnák tagadni, hogy hova tartoznak, és akikhez az amerikai társadalom fenntartásokkal és bizalmatlanul viszonyul. Csoda, hogy a feketéket érintő társadalmi és az egyéni számkivetettség, valamint nélkülözés következtében vadul éhezik a figyelmet, a szeretetet, aztán őrült fájdalom, kegyetlenség és rivalizálás hatalmasodik el rajtuk, mert nem kapják meg?

A Szerelem fura játékot űzött velem. Nem csupán azáltal, hogy állandó edzésben tartotta az agyamat és a szívemet, hanem mert folyamatosan nekem szegezte a kérdést. Azt, hogy ki a felelős a család és az érintettek sorsának alakulásáért. Választ persze nem kaptam, és mivel a kulcsszereplőket több oldalukról is megismertem, vagyis láttam a kiszolgáltatottságukat, szeretetéhségüket, ugyanakkor a gonoszságukat is, igazából hol az egyik, hol a másik pártján álltam. Legvégül pedig csak pislogtam, hogy hűha. (Számomra azért van egy főfelelős, akinek egy kegyetlen húzása mindenre rányomja a bélyegét, ami azután következik.)
Mr. Coseyról például L., a szálloda szakácsnője a következőt mondja:
„Nevezhetik jó rosszembernek vagy rossz jóembernek.” „Hétköznapi ember volt, akit, mint mindannyiunkat, szétszagatott a harag és a szeretet.”

Toni Morrison profi módon adagolja a sejtelmességet, a titokzatosságot, az izgalmakat. Emellett csodálatosan ír emberi viszonyokról és érzelmekről. Ez leginkább L., a legrejtélyesebb női szereplő monológjaiban mutatkozik meg.

Olyan ez a regény, hogy ülök Mr. Cosey szállodájának teraszán, alkoholt kortyolgatok (whisky dukál, tudom, de azt nem szeretem), hallgatom a jazzt meg az óceán morajlását, figyelem a táncoló párokat, de mielőtt túlságosan idillivé válna az egész, összerettenek, mert tudom: bármikor robbanhat minden.

Néhány idézet a könyvből:

"Most az óceán a szeretőm. Tudja, mikor ágaskodjon fel és görbítse a hátát, s mikor legyen csöndes, és csak nézze a nőt. Tud álnok is lenni, de a szíve nem alattomos. A lelke ott van lent a mélyben, és szenved. Figyelek rá, és mindent tudok róla"

"Érthető, hogy miért a családtagokból lesznek a legjobb ellenségek. Van idejük és alkalmuk megmézesvajazni a gonoszságot, amit a legjobbnak tartanak. Persze, rövidlátó dolog ez. Mi jó származik abból, ha életben tartod a kedvenc gyűlöleted, amikor az az ember, akivel megmérgezted az életed, talán az egyetlen, aki képes vagy hajlandó kivinni a fürdőszobába, amikor egyedül már nem tudsz kimenni"

"Ezt teszi a gyűlölet. Eléget mindent, csak magát nem, úgyhogy bármi legyen is a sérelmed, ugyanolyan az arcod, mint az ellenségedé."

képek: felső: wikipédia, középső: unsplash.com/ konstantin Aal, alsó: saját